§ Meghívás

Meghívás

Próbáltam a járást, de valahogy nem jártam sosem sikerrel. Mivel ezt a bezártságot nem nagyon bírtam elszántam magam és valahogy kimásztam az ajtón majd éppen Niallt pillantottam meg. Elkezdett a tükörben hadonászni egy szál csokorral a kezében, majd amikor észrevette, hogy látom a furcsa színészkedését elpirult majd hirtelen megfordult.

-          Hen. Neked nem szabad még járkálnod!. – mondta majd visszatolt gyengéden a kórtermembe.

-          Mert itt mit csináljak? – kérdeztem tőle komoran.

-          Sakkoz, vagy nem tudom. De ne járkálj! – mondta enyhe mosollyal kísérve.

-          Jók a vicceid. De valahogy nem nevetettnek meg…! – mondtam ridegen majd leültem vele szemben az ágyamra.

-          Nem vagyok, humorzsák tudhatnád.!. – vágta ő is rá komoran.

-          Megsértődtél? – kérdeztem fanyarul.

-          Nem. De te rengeteget változtál… - mondta enyhén megrántva a vállát.

-          Én? Most magadról beszélsz!. Te változtál nem én!. És mit keresel itt? Nem a stúdióban kellene, lenned Harryvel? – kérdeztem a kezemet tördelve.

-          Stúdió? – kérdezte döbbenten. – Nem is voltunk a stúdióban ma. Miről beszélsz? – kérdezte idegesen.

-          Akkor hol voltatok? – kérdeztem most már én is idegesen. Hazudott volna nekem?

-          Én meg a srácok otthon kivéve Harryt. Harry azt hiszem, Amerikában van. – mondta megrántva a vállát. – De ezt tudod… - szünetet tartott majd a döbbent arcomat látva megszólalt. – Vagy nem? – kérdezte ingerülten. Előkerestem a levelet, amit írt, majd Niall kezébe nyomtam. Pár percig olvasta majd a döbbenettől az idegig minden érzelem lejátszódott az arcán.

-          Szedett vetett hazugság ez a levél. – mondta Niall tárgyilagosan. – De hogy minket is belekevert. ! – rázta meg a fejét.

-          Hazudott volna nekem? – kérdeztem, de inkább magamtól.

-          Miért nem veszed észre, hogy átvág? – kérdezte Niall hadarva.

-          Férfiú összetartás. És miért pont most mondott ezeket nekem? – kérdeztem idegesen.

-          Hen. Ez nem az összetartásról szól, csessze meg!. Tudod, mióta átver már téged? És elegem van, hogy mindig a bandát is belekeveri a piszkos játékaiba!. A barátom meg testvérem is, de basszus Hen ha átvág téged!... Francba. Nem lebeszélni akarlak róla, csak már régóta másnak is csapja a szelet!. – tört ki belőle majd hirtelen felállt és a szájára tapasztotta a kezét.

-          Ezt honnan tudod? – kérdeztem komoran.

-          Honnan? Bent maradt pár nappal ezelőtt a Twitterjében és láttam, hogy valami Elena Moore-nak írogat. Biztos hozzá ment most is Amerikába. – zárta le majd hátat fordított nekem.

-          Esküszöm, le sem tagadhatnátok… Olyan egyformák vagytok!. – mondtam olyan keserűséggel és gúnnyal amennyire csak tudtam.

-          Milyen egyformák? Miről beszélsz? – kérdezte Niall megdöbbenve majd visszafordult felém.

-          Te is szépen átvertél.. Most Harry!... Köszönöm tényleg…

-          Én? Átvágtalak? Mikor? ezt mond már el nekem légy szíves Hen. – mondta remegő hangon.

-          Amikor együtt voltunk. Te is más lánnyal kavartál ne tagadd le. És azok a csókok.! – mondtam fájón. Niall mindig is nagyon közel állt a szívemhez, és ha eszembe jut a múlt ugyanazok a sebek ismét felszakadnak.

-          Én?... Mással? Miről beszélsz Hen?... Rajtad kívül SOHA nem volt senkim. És a csók is a miatt az őrült fan miatt volt. Egésznap a ház előtt poshadt és nem mozdult egy tappotat sem. Amikor kiléptem, mert eltűntél akkor a nyakamba ugrott. Utána szépen elbeszélgettem vele és azt mondta, hogy megmagyarázza neked a történteket.! – mondta idegesen.

-          Nekem egy szót sem mondott!. – tettem fel a kezemet.

-          Az már valahogy nem az én gondom. De ilyet feltételezni rólam. Érted Hen?! Darabokra törtél, amikor szépen megláttalak Harryvel és még jártunk. A karjaiban. A francba is! Miért pont vele? – kérdezte remegve és könnybe lábadt szemekkel.

-          Mert szeretem. – zártam le és elfordultam.

-          Szereted? – kérdezte majd felé fordította az arcom. – Én nem hinném. – mondta majd kiviharzott a kórtermemből.

Hirtelen minden nagyon különössé vált. Harry megcsalt, hazudott Niallről, hazudott a banda nevében. Azt hittem egy olyan férfit találtam, aki mellett önmagam vagyok, de ebben az a csattanó, hogy neki viszont én nem vagyok elég. Nem hiába kiabálta nekem azokat a szavakat…

• este 10 *

Vártam, hogy mikor jön be, de nem láttam megmozdulni az ajtót sem. Amikor végre aludtam volna el hirtelen megcsörrent a telefon. Felvettem majd meghallottam Harry hangját a kagylóban.

-          Szia Hen. Itt vagyok, mamánál majd holnap megyek. – mondta. De hallottam a hangján, hogy ivott. – Szerelmem… - suttogta valami női hang.

-          Ez ki volt? – kérdeztem.

-          Kicsoda? – kérdezte ő is visszadöbbenten.

-          Harry maradj csak Amerikában..! Engem pedig hagyj békén örökre!. – zártam le idegesen. Csend következett majd egy olyat mondott, amitől az ütő is megállt bennem.

-          Jól van. Maradok is. Inkább maradok Elennél, mint bemenjek abba az átok kórházba minden egyes nap. Viszlát, örökre Hen!. Csáó.

Amikor letette a kagylót hirtelen rám jött a sírhatnék. Éppen kopogtak az ajtón, de nem érdekelt. Kitéptem magamból a zsinórokat és leszálltam az ágyról. A gépezet, ami a szívemet figyelte hangosan megszólalt majd Niall rontott be a háta mögött a fiúkkal Harryt és Adisont kivéve.

-          Mi történt Hen? – kérdezte Liam döbbenten nézve hol rám és hol az ágyamra.

-          Szakított az a szemét köcsög!. – mondtam könnyes szemekkel. Amikor Niallre néztem láttam, hogy megdöbbenve figyel engem. – Azzal a ribanccal van.! – mondtam Niallnek. – Hallottam a hangját a telefonban!..

-          Hen nyugodj meg. Elmesélt mindent Niall. – mondta Zayn együtt érzően.

-          Nyugodjak meg? – kérdeztem tőle flegmán…- ÁTVERT az a szemét.. Érted Zayn? ÁTVERT. – kiáltottam sírva.

-          Jól van értem én!. Azt hiszed, hogy csak neked fáj, ha átvernek? – kérdezte Zayn majd láttam, hogy az arca megrándult. Mindig is jól titkolta az érzelmeit.

-          Honnan tudhatnád milyen érzés? – kérdeztem komoran tőle.

-          Mert például éppen most szakítottam Adisonnal. Rámászott Ollyra. – mondta Zayn undorodva. – Csak a hírnév kellett neki!. – mondta Zayn majd megfordult és elviharzott.

-          Niall te maradj itt!. – mondta Liam. – Mi elmegyünk Zayn után. ! – Azzal a lendülettel ők is kimentek a szobából. Hátat fordítottam Niallnek majd befeküdtem az ágyamba és elkezdtem zokogni.

-          Nem lehet igaz!. – mondtam elcsukló hangon. – Nem!. – kiáltottam fájdalomtól összerándulva.

-          Nyugodj meg. – Majd megéreztem egy lágy kezet a hátamon. Hirtelen megfordultam majd átöleltem Niallt. Szorosan magamhoz öleltem majd ő is magához húzott. – Nyugodj meg. – mondogatta majd a hátamat simogatta újból.

-          De én még hittem… - kezdtem el szipogva.

-          Mindenki követ el hibákat Hen. Te is én is. Emberből vagyunk. Most meg ne sírj. Nem olvastad még facen azt a kiírást, hogy – Egyetlen egy fiú után se sírj? – kérdezte komoran, de mosoly bujkált a szemeiben.

-          Nem. – mondtam mosolyogva.

-          Hát, akkor te nem vagy facebook kocka. Tele van posztolva ezzel az egész facebook. – mondta tettetett felháborodással. Majd a végén ő is elmosolyodott.

-          Nem vagyok nagy internetes. – mondtam hanyagul.

-          Nem is jó. Sok hazugságot olvasol. Én is a minap felnéztem a google-ra magamra kerestem és megtaláltam, hogy Niall Horannak lett egy papagája, akit Elinek nevezett el. Mondom baszki. Nekem madaram? – kérdezte mosolyogva. – Olyanokat tudnak írni, hogy az a pár szál hajam is égnek áll, ami van. – mondta nevetve.

-          Az biztos. Tiszta hazugság ez az internet. Én is sok dolgot olvastam magamról. Biztos most egymillió üzenetem lehet twitteren. Utálkozások és gratulációk, hogy Harryvel véget ért a kapcsolatunk. – megráztam a fejem. Csend következett majd megszólalt Niall.

-          Nem akarsz velem eljönni Spanyolországba? – kérdezte mosolyogva.

-          Mit keresel te Spanyolországban? És nekem ilyen állapotban lehet utaznom? – kérdeztem komoran majd a fejemet vizsgáltam.

-          Magángéppel mennék és lenne melletted egy orvos is. – mondta mosolyogva. – Gyere, hagyjuk itt egy kicsit Londont és Angliát. Menjünk Madridba. – mondta álmodozva. Elnevettem magam ezen a hanghordozásán, majd végülis elgondolkoztam. Miért nem érezhetném magam jól Niallel? Barátok vagyunk. És a barátok néha elmennek együtt kettesben egy másik országba… Vagy nem?.

-          Rendben van. – győztem le a bennem felmerülő kérdéseket.

-          Szuper! – mondta vékonyka hangon.

-          Azért még ne menj át nőbe. – mondtam nevetve.

-          Dehogyis.! Az a te szereped. Én férfias vagyok… Enyhe női jellemmel. – Elnevettem magam majd az örömömön, láttán Niall is elnevette magát.

-          Te mondtad kedves barátom. – mondtam még most is kacagva.

-          Szeretem, ha nevetsz… Az olyan megnyugtató. – mondta úgy, mint egy fogyatékos. Ezen is elnevettem magam. – Mi az? Ezt nem viccnek szántam. – mondta komoran majd összetette a teste előtt a kezét, mint egy 5 éves durcás kisgyerek.

-          Elnézést. – mondtam még most is nevetve.

-          Nem bocsájtok meg. – mondta felhúzott orral.

-          Akkor nem megyek veled Spanyolországba. – mondtam én is komoran.

-          Megbocsájtva. – Vágta rá azonnal majd egy széles mosoly terült szét az arcán. Miért bánkódjak egy olyan fiú után, aki átvágott? Lesz nála jobb. Most itt van Niall és jól akarom magam érezni. Nem akarok arra gondolni, hogy mindent Harrynek adtam ő pedig mint egy rongybabát ugráltatott engem. De ez a múlt már. És lehet, egy új fejezet kezdődik az életemben… Ki tudja?!

§ De küzdeni fogunk...

De küzdeni fogunk

Az ember azt hinné, hogy most mindennek vége, hát ezt hittem én is. Már nem is éreztem semmit, talán kómába estem, vagy a rák legyőzte a szervezetemet?!. De éreztem valamit… Valami ismerős illatot. Valamit, ami adott egy kis erőt, és újra éreztem zsibbadt végtagjaimat és a pokoli fájdalmat, ami a fejemből nyilallt végig át a gerincemen. Kinyitottam a szemem, majd mindenhol orvosokat láttam, és egy személyt, aki összerogyva zokogott. Harry volt az.

-          Visszatért!. – hallottam egy kiálltást, de csak Harryt figyeltem, akinek azonnal felpattant a feje ennek hallatára. Odébtolt néhány orvost, és rám borult.

-          Ne haragudj Hen. – mondta zokogva. Éreztem, hogy leveszik nem is leveszik, letépik rólam Harryt a biztonságiak.

-          Nem!. – kiáltottam el magam, és akaratom ellenére felültem az ágyon. Harry erősködve kiszabadult az őr szorításából, és hozzám futott. Átöleltem majd elkezdtem könnyezni. – Harry. Semmi sem volt igaz abból, amit elmondtam. – mondtam rekedten.

-          Nem én sajnálom. Én mondtam olyanokat. Máskor ilyet ne csinálj rendben? Idehozom a legjobb orvost/orvosokat, soha nem hagylak elmenni Szerelmem. Soha. – mondta majd megcsókolt.

-          Szerelmem. – suttogtam majd éreztem, hogy a karjaim lehullanak Harryről. Talán csak ennyire engedtek volna vissza?.

-          Menjen, ki kérem!. – mondta az egyik ápolónő Harrynek

-          Nem hagyom itt!. – kiáltotta Harry. Én visszacsúsztam az ágyra. Megint a sötétség, de még éreztem a fájdalmat. – Henriett. – kiáltott utánam.

Sok órával később**

Megint éreztem, hogy valami nagyon pokolian fáj. Kinyitottam a szemem majd egy nővért pillantottam meg, de nem az a kórterem volt ahol először felébredtem.

-          Üdv.- mondta, majd adott egy injekciót.

-          Mit keresek itt? – kérdeztem aggódva, de felülni nem tudtam.

-          Csak nyugodtan. – mondta majd óvatosan visszatolt az ágyra. – Azt hittük már nem kel fel. Éppen ma vettük volna le a gépekről. – mondta mosolyogva.

-          Micsoda?- kérdeztem meglepődve, de a fájdalomtól összerándultam.

-          Kómában volt már 1 hónapja. – mondta semlegesen.

Kómában? Kérdeztem magamtól.

-          Mi történt? – kérdeztem aggódva.

-          Amikor megműtöttük önt egy komplikáció lépett fel az agyánál, mivel ott volt a rák. És kómába esett. Először azt hittük a műtőasztalon fog elvérezni, de a barátjától kapott vérátömlesztést azonnal. – mondta a kórlapomat tanulmányozva.

-          Hol vannak? – kérdeztem sürgetve.

-          Kik? – nézett rám döbbenve.

-          Harry és a barátaim! – követelőztem.

-          Kint ülnek, de nem jöhetnek be! – mondta tiltakozóan a nővér.

-          Fenét nem! Ő mentette meg az életem. – ordítottam neki. Kitéptem magamból a zsinórokat majd kiszálltam az ágyból és kimentem az ajtón. A nővér próbált akadályozni, de ellöktem az utamból és a szememmel csak egy embert kerestem. Amikor meg találtam hirtelen elkezdtem felé sietni. Pár méterre megálltam előttük, majd elsőnek Niall meggyötört arcát pillantottam meg.

-          Nem hiszem el. – hallottam Harry fájdalmas zokogó hangját.

-          Minden rendben jön. – mondta Zayn de nem tudta eltitkolni, hogy semmi sem jön rendbe.

-          Harry. – mondtam rekedten és mindenki felém fordult.

-          Henriett. – kiáltotta Harry és felpattant a székről majd szorosan átölelt. A többiek is felálltak csak Zayn maradt ülve és zokogott. Amikor elengedett Harry lekuporodtam Zayn mellé és átöleltem.

-          Köszönök mindent. – mondtam és annyira szorítottam amennyire csak tudtam. – Ne sírj. – mondtam nevetve.

-          Elmebeteg. – mondta Niall, majd a könnyei között rám mosolygott.

Ahogy hátrahajtottam volna a hajam, hirtelen nem volt mit hátra hajítanom. El kezdtem körbe tapogatni és a fejem jobb oldalán csak ürességet éreztem. Megdöbbenve felpattantam a helyemről és a mosdóba siettem. Belenéztem a tükörbe és majdnem elsírtam magam. A fél hajam nem volt meg. Nem!.

-          Nyugodj meg Hen. – jött be Harry a női mosdóba.

-          Harry menj ki a női mosdóból! – kiáltottam rá majd az ajtóra mutattam.

-          Nem érdekel, ha hülyének néznek! - Mondta komolyan. És éppen akkor jött ki egy idős néni a wc-ből, amikor ezt Harry kimondta.

-          Na, de kérem!. – mondta felháborodottan majd kisietett.

-          Mondtam. – nevettem és megöleltem.

-          A hajad így tök punkos lett. – mondta félszeg mosollyal.

-          Vicces. Mindig is ki akartam próbálni milyen, ha félig le van nyírva az ember haja. De nem erre a látványra voltam felkészülve. – mondtam sóhajtva. Harry édesen rám nézett majd megpuszilta a varrat helyét. – Köszönöm, hogy megmentetted az életem. – mondtam komolyan ránézve.

-          Nem kell köszönnöd. Majdnem én, öltelek meg. – mondta eltorzult arccal.

-          De legyőztem a betegséget. – mondtam nevetve. Amikor Harryre néztem láttam, hogy az arca nem megenyhült inkább gondterheltté változott. – Mi a baj? – kérdeztem komolyan már én is.

-          Ideiglenes nincs a szervezetedben a rák, de bármikor kiújulhat. De küzdeni fogunk. – mondta mosolyogva és megcsókolt. Ez volt életem első csókja a női mosdóban.

Amikor kimentünk a mosdóból egy elég felbőszült orvost pillantottam, meg aki felénk sietett.

-          Mondja, maga mit képzel? Azt akarja, hogy felszakadjon, a varratja? – kérdezte feszülten tőlem az orvos kiabálva.

-          Ne kiabáljon vele!. – tette ökölbe a kezét, Harryt.

-          Maga ne mondja, meg nekem mit csináljak és mit nem!. És Ön vissza a kórterembe. !

-          Hey! Mi ez a hangzavar Peter? – kérdezte egy feketehajú barna bőrű fiatal fiú.

-          Semmi Max. Csak a kisasszony nem megy vissza a kórtermébe. – nézett rám mérgesen.

-          Megkérhetném, hogy visszafáradna a kórtermébe? – kérdezte rám mosolyogva. Hirtelen nagyon hasonlított valakire. Az életemből valakire, aki mély nyomott hagyott bennem. Csak a napbarnított arcát néztem és a szemem sarkából láttam, hogy Harry komoran figyel hol rám és hol Maxra.

-          Ismered? – kérdezte Harry komoran.

-          Azt hiszem. Hova valósi? – kérdeztem Maxtől.

-          Olaszországból származom. És te Hen? – kérdezte mosolyogva majd intett és sarkon fordult.

-          Várj. ! – mentem volna utána.

-          Ki volt ez? – kérdezte Harry mereven már a kórtermemben.

-          Nem tudom. De nagyon hasonlított valakire.. – gondolkoztam el.

-          Az, az? Bővebben? – kérdezte a kelleténél keményebben.

-          Mondom, nem tudom. Ezen mit nem értesz? – kérdeztem ingerülten.

Pár percig egymásra néztünk mereven majd Harry lehajtotta a fejét.

-          Ne haragudj én nem akartam semmit mondani, ami feldühít téged. - mondta elgondolkozva és összekulcsolta a kezét.

-          Dehogyis. Nem dühítettél fel te sosem. Mintha valami rokon féleség lenne ez a ’Max’. De nem emlékszem semmire. – mondtam majd elkezdtem tapogatni a varrat helyét, ami pokolian fájt.

-          Fáj nagyon? – kérdezte Harry aggódó szemekkel. – Kérjek egy fájdalomcsillapítót? – kérdezte most már komolyan.

-          Nem hagyjad csak. – legyintettem le majd bemásztam az ágyamba és betakaróztam. Harry leült mellém majd megszorította a kezem. Éreztem, ahogy végig csókolgassa a varratokat.

-          Pihend ki magad Szerelmem. Én itt leszek. – Ahogy belenéztem Harry szemeibe már tudtam semmi bajom nem eshet. Olyan volt, mint a legerősebb nyugtató a világon, és a legbiztonságosabb, legbiztosabb támasz az életemben. De nem tévedtem, az is volt. Megint ugyanazt a fáradtságot és gyengeséget éreztem, mint ezelőtt nem sokkal, de most kicsit nehezebben tudtam elaludni. Éreztem, ahogy Harry puszilgatja a kezem, és hogy nagyon erősen szorítja, de körülbelül 10 perc elteltével már ezt sem éreztem.

** Lehet az élet olyan, hogy egyik pillanatban megad mindent, de a másik pillanatban pedig úgy érzed magad, mint egy koldus. Lehet bármennyi pénzed, ha nincs melletted egy olyan személy, aki őszintén szeret, megbízik benned, és mindig melletted áll. Lehet az életed jó, ha nem próbáltál ki sosem egy kis izgalmat, vagy veszélyt. A kincsek nem a szemünk előtt vannak. Keresni kell őket, és van, hogy némelyik kincs nem úgy fénylik, mint az arany, de többet ér, mint 10 t gyémánt. **

Amikor felkeltem csak annyit láttam, hogy a kórtermet elárasztja a világosság. Ahogy megmozgattam a kezem hirtelen észrevettem, hogy nem érzem azt az ismerős melegséget. Egyből a kezemre kaptam a tekintetem, majd amit megláttam az éjjeliszekrényemen ’ ha lehet így nevezni, egy borítékot találtam. Kinyitottam majd Harry kézírását pillantottam meg.

’ Jó reggelt Szerelmem!.

Amikor ezt olvasod, én valószínűleg nem leszek melletted, mert fel kellett vennünk a legújabb dalunkat a stúdióban. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled mindig, de a srácokat sem hagyom magukra. Ígérem, estére ott leszek már majd melletted. Pihend ki magad. Szeretlek Nagyon. Millió csók

A te szerelmed: Harry Styles ’

Ahogy olvastam a sorokat kicsit elérzékenyültem. Még soha senki nem írt nekem egyetlen egy levelet sem, és nem hogy ennyi érzelmet beleírjon 4 sorba. Talán 6 sorba. Néha mindig elgondolkozom azon, hogy én nem is érdemlem meg Harryt. De rájövök, hogy rengeteget vártam rá, és tudnám, ha nem lenne velem, akkor boldogtalan lennék. Vele vagyok tökéletes… Ő az, aki mellett bátran tudom mondani, BOLDOG vagyok.

§ Minden elsötétült

Minden elsötétült

Már egy pár nap eltelt azóta, hogy bepánikozva magamra haragítottam Louist. Nem hittem, hogy egyszer vele leszek rosszban, de még ma sem szólt hozzám még. Kezdem úgy érezni, hogy mélyen megbántottam. Nem tudom helyre hozni sajnos az elkövetett hibáimat, de próbálom kicsit oldani a körülöttünk lévő feszültséget, ami néha sikerül néha pedig kudarcba fullad minden erőlködésem.

-          Min gondolkozol?- kérdezte Harry, majd rám nézett mosolyogva.

-          Csak azon, hogy Lout mennyire magamra haragítottam. – mondtam szomorúan majd fanyarul ránéztem a kólás poharamra.

-          Hen. Nem eszel inni is alig iszol. Ne legyél már ilyen! Rossz így látnom téged. Lou majd megbékél. – mondta vállat vonva és megszorította a kezem.

-          Megbékél? – kérdeztem kétszínűen. – Ugyanezt mondtad 3 nappal ezelőtt is. – vágtam hozzá mérgesen.

-          Nyugodj már meg!. – válaszolta ő is ingerülten.

-          Tudod mit? Van egy ötletem. Elmegyek egy kis időre. – mondtam neki hanyagul majd kivettem a kezemet az övéből.

-          Hova akarsz menni? – kérdezte tiltakozóan.

-          Ha elmondom nem lesz nyugtom. Tudod nekem ez már sok. Legyetek egy kicsit nélkülem. Nektek is jobb lesz meg nekem is. Még ma indulok. – zártam le majd felsétáltam a lépcsőn. De Harry a szobába is követett hiába vágtam rá az ajtót.

-          Hen már egyszer elengedtelek, még egyszer nem foglak!. – mondta erőszakosan Harry majd erősen magához szorított. Kilöktem magam a szorításából.

-          Ne etessük többet egymást Harry. Már vagy 3 napja nem is érdeklődsz felőlem. Mikor is csókoltál meg? Mikor is fogtad meg a kezem a nyilvánosság előtt? Szégyellsz, legalább ezt valld már be! – mondtam neki kiabálva.

-          Most miért kiabálsz? – kérdezte idegesen.

-          Mert felhúzod az agyam. És nem törődsz velem, de etetsz. Mi a fenének vagy velem? Megkaphatsz bárkit. Nem engem fogsz tönkre tenni Harry Styles. A híres sztár meg a hírnevedet lehúzhatod a vécén. Nálam ezzel nem érsz el semmit. És tudod ezt te is nagyon jól! Hagyjuk egymást békén jó? – kérdeztem idegesen. – Már nem érdekelnek a hazug szavaid és a színjátékaid. Menj a fenébe! – mondtam remegve az idegtől és a fájdalomtól. Utoljára is ilyen könnyen elküldtem. Nem akartam könnyezni.

-          De. Hen. Az…

-          Ne keress kifogásokat! Elegem lett. Sosem érdekeltelek. Jó voltam sok mindenben, de én egy olyan kapcsolatot szeretnék, ahol támaszkodhatok és számíthatok a másikra. Te ezt nem tudod nekem megadni. Szeretlek, de egyben gyűlöllek is. Kimondom hát, hátha így megérted. Legyen Vége. – mondtam remegve, és eltitkoltam a fájó könnyeimet. Belül a lelkem ordított az ellenkezőjére a szívem darabokra hullott.

-          Nem vagyok elég jó? – kérdezte felháborodva.

-          Igen! Nem vagy elég jó! – mondtam idegesen.

-          Hát mondjak egy vicceset Hen? – kérdezte mosolyogva. – Te nekem csak egy játékszer voltál. Próbáltalak megdönteni, de nem sikerült. És igen igazad van, megkapod nálad sokkal, de sokkal jobbakat. Nem ilyeneket, mint te.! Ilyen lánnyal jó hogy nem mutatkozok a nyilvánosság előtt. Nézel te tükörbe egyáltalán? Tiszta szánalmas vagy. - mondta gúnyosan. A szavai, mint ezernyi késdöfés fúródtak a szívembe. És az volt a legfájóbb, hogy tudtam igaza van.

-          Dögölj meg te rohadék! – ordítottam könnytől zokogva, majd pofon vágtam. Kirohantam a szobájából, le a lépcsőn és ki a bejárati ajtón. Elkezdtem szaladni könnytől ázott szemmel, de ahogy elértem az egyik sikátort összecsuklottam. Hangosan zokogtam, majd visszaemlékeztem az elcsattant csókokra, az ölelésekre, a hazug szavakra.

-          NEM! ROHADT SZEMÉT!. – kiáltottam fájón és elcsuklott a hangom zokogás közben. A földet vertem a fájdalmat már nem éreztem, hirtelen a mentális fájdalom kínzóbb volt, mint a fizikai. Felálltam a földről és elhatároztam elmegyek Londonból. Walesbe. Kimentem remegve a fájdalomtól az állomásra, megigazítottam magam az egyik illemhelyiségben és égőszemmel felültem a vonatra. Pár óra alatt Walesben voltam. Leszálltam a vonatról és megszálltam a B&B vendégházban. Nem válogattam, csak ami szembejött velem. Az ára sem érdekelt hisz volt elrakott pénzem. Itt eléldegélek valameddig.

Lassan bementem az ajtón, és egy idős ember fogadott. Foglaltattam szállást, mondtam neki illetve jobban mondva megkértem, hogy addig maradhassak, ameddig tudok. Vagy ameddig tudom finanszírozni a szállást. Az első napok nehezen teltek. Idegen város idegen emberek. Nem megszokott nyüzsgés, nem a megszokott illatok, amit Harryn éreztem. Első dolgom az volt, hogy vettem magamnak pár ruhát, mert a régiek már elszakadtak, koszosak voltak, és fájó emlékeket idéztek fel bennem. Körbejártam egész Walest, gyönyörű egy hely. Tudatosult bennem, hogy soha többé nem láthatom már a barátaimat és a szerelmemet. Lassan végleg elmegyek. Sok sebet okoztam azoknak, akik fontosak a számomra. Én elengedem Harryt, végig tudtam, hogy csak egy játékszer vagyok egy báb, amit úgy mozgat, ahogy akar. Sokkal tisztább lett most már minden. Lassan már pár napja alig eszem valamit, és nem is érzem jól magam.

2 hét elteltével **

Ahogy lesétáltam a lépcsőn a mellkasomban egy éles fájdalmat éreztem, majd összerogytam. Jasper segített, az egyik itt lakó, és hívta a mentőket. Pár percen belül bevittek a kórházba és megvizsgáltak. Már csak a kórteremben ébredtem fel ahol Jasper mellettem ült és aggódva figyelt.

-          Mi az? – kérdeztem tőle, de nem bírtam megmozdulni, mert csövek lógtak ki belőlem. És csak pityegéseket hallottam, amik gondolom a szívemet figyelték, de alig hallottam csak.

-          Hen.. – kezdett volna bele, de elcsuklott a hangja. Jasperrel nagyon nagy barátságot kötöttünk. A felesége olyan volt nekem mintha a legjobb barátnőm lett volna.

-          Mi az? – kérdeztem újból idegesen és a gépezett elkezdett nagyon gyorsan verni.

-          Nyugodj meg.! – intett intelemre Jessica. ( Jasper felesége)

-          Hen.. Rákos vagy. – mondta rekedten Jasper.

-          Micsoda? – kérdeztem döbbentem. Akkor most már értettem az esti rosszulléteket. – Mennyi időm van hátra? – kérdeztem rekedten akaratlanul.

-          Körülbelül 1 hónap. Lenne orvos, aki meg tudna műteni, de az messze, van nagyon. És mi nem tudjuk finanszírozni. Segítenénk, de nem tudunk, sajnálom. Olyan vagy nekem mintha a saját vérszerinti testvérem lennél, de nagyon sajnálom. – mondta könnyes szemmel.

-          Nem kell mit sajnálnod. Eleget tettetek így is értem. Családtagként tekintetek rám, ami nekem nagyon sokat jelent. – mondtam fél mosollyal, de az inkább egy vicsorításra hasonlított.

-          Pihenj. Később visszajövünk még hozzád. – mondta Jasper.

-          De nem vagyok fáradt. – mondtam suttogva és meglepődve tapasztaltam, hogy a szemem magától lecsukódott. Mintha ólomsúlyok lettek volna rajtuk.

3 hét múlva **

Kezdtem megszokni, és már kezdtem azzal a tudattal együtt élni, hogy már csak egy kis időm van hátra. Semmi hírem nem volt Harryékről a tévét kivitettem, újságot nem kértem. Meg el sem tudtam volna olvasni, hisz már ahhoz is fáradt voltam, hogy a kezem felemeljem. Le voltam nagyon gyengülve. Amikor egy orvos vagy nővér bejött hozzám megcsóvált fejjel vonult ki az ajtón, mintha azt mondaná, sajnálom, de még csak pár nap. Kezdtem úgy érezni, hogy el fog jönni az aminek, el kell jönnie, mert már nagyon rosszul éreztem magam nap, mint nap. Mindennappal egyre gyengébb lettem. Behozattam a kórtermembe egy telefont, és betárcsáztam Zaynék házának a vezetékes telefonját.

-          … - kicsengett, majd egy ismerős hang szólt bele. Liam!.

-          Halló. Itt Liam Payne. – mondta azzal az ismerős hangjával, de a hangjában fájdalom bujkált. Nem tudtam megszólalni. – Halló!. – mondta ismét, de ingerülten. – Ne szórakozzon mi egy fontos hívást várunk! – mondta majd lecsapta a telefont. Könnyek folytak végig az arcomon.  Egy fontos hívást várnak, vajon kitől?. Egész nap nem hívtam fel majd másnap újra próbálkoztam.

-          Halló. Itt Louis Tomlinson. – mondta Lou meggyötört hanggal. Újra könnyeztem majd visszaemlékeztem milyen volt, amikor megnevetettet a hülyeségeivel, vagy amikor együtt mentünk bevásárolni. – Halló! Ne szórakozz már te barom! Nem fogod fel, hogy egy fontos hívást várunk? – kérdezte ingerülten és lecsapta a telefont. Ma megint nem hívtam őket többször. Másnap újra kezembe vettem a kagylót.

-          Halló. Itt Adison. – mondta A.D. De rekedt volt a hangja. A legjobb barátnőm-kiskorom óta. – Na, idefigyelj, ha még egyszer felhívsz, és nem szólsz, bele kitekerem a nyakad. A barátnőm eltűnt, nyomát sem tudjuk, ne szórakozz! – mondta és lecsapta. Az én hívásomat várják. Aggódnak értem. Aznap nem hívtam újra őket. Másnap felemeltem a kagylót.

-          Halló. Itt Harry Styles. – mondta Harry azon az ismert hangján. Harry a szerelmem az életem. – Te barom. Ha még egyszer szórakozni próbálsz, kiterelem a nyakad. Te rohadt seggfej! Mással szórakozz! – mondta idegesen és lecsapta ő is a kagylót. Este mosolyogva aludtam el. Másnap ismét felhívtam őket.

-          Halló. Niall Horan. – mondta rekedten. – Kivel beszélek? – kérdezte feszülten. – Add ide Niall majd én beszélek.. – hallottam a háttérből Zayn ingerült hangját. – Ide figyelj te..

-          Szia Zayn. – mondtam rekedten. A telefon pár pillanatra elnémult.

-          Henriett! – kiáltotta a telefonba Zayn. – Hol vagy? – kérdezte sürgetve.

-          Csak annyit mondok, hogy szeretem Harryt és sajnálok mindent. Én nekem most mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek titeket.- mondtam majd letettem a telefont. Nagyon rosszul lettem, majd visszafeküdtem az ágyamra és elnyomott az álom.

2 nappal később **

-          Henriett kelj fel! – éreztem az ütögetéseket az arcomon. De valahogy felkelni nem tudtam. Már ahhoz is gyenge vagyok, hogy levegőt vegyek. Talán fel kellene adnom. – Henriett!.- ráztak még jobban.  És megéreztem egy ismerős illatot. – Engedjetek oda! – kiáltotta Harry. - Henriett! NE, NE, NE. – ismételte kiabálva, majd rám borult és zokogott.

-          Szeretlek Harry. – suttogtam, majd egy éles hangos sípolást hallottam, majd minden elsötétült…