§ Meg kell hoznom életem legnehezebb döntését!

Itt a rész. Azon gondolkodtam a mi nap, hogy lehet, hogy kezdek egy új történetet, csak semmi ihletem nincsen. Ha van valami ötletetek, akkor azt írjátok meg : )

Ui.: Jó olvasást : ) Sziasztok : )

’’ Meg kell hoznom életem legnehezebb döntését! ’’

3 hónap telt el azóta, hogy elköltöztem Londonból. Nagyon nehéz volt arra elszánnom magam, hogy én igenis beszéljek anyával, és utánuk jöjjek Olaszországba. Egyben megérte, mert gyönyörű helyen lakom, és legalább van időm feledni. Meg lassan úgy is befogok egy iskolába íratkozni, ahol orvosnak tanulok, nem fogok tehetetlenül összetett kézzel Niall után koslatni. Éppen az iratokat néztem, mert most jött meg egy levél, hogy felvettek e az iskolába. Anya most sem törődött velem, olyan volt, mint régen, de nem veszekedtem vele, mert nem lett volna ennek semmi értelme. Nemsokára úgyis önálló életem lesz, családom, gyerekem, s ami a legfontosabb, hogy Niall nélkül kel mindenen átmennem. Próbálgattam azt mondogatni magamban, hogy Niall hagyott el, ő nem törődött velem, de nem, nem akarom Niall emlékét bemocskolni, és bármennyi idő is eltelhet, én szeretni fogom mindig.

-         Megjött a levél? – kérdezte Miguel. Miguel mostanában lett a legjobb barátom, és mindig nevettem a furcsa olaszos akcentusán.

-         Igen. Felvettek. – mondtam, majd rá mosolyogtam. Majd lefagyott a mosoly az arcomról, mert csak akkor tudatosult bennem, hogy mibe vágtam a fejszét. Ha felvesznek, de már felvettek, akkor itt kell maradnom, kikell járnom az orvosit. Helyhez vagyok kötve. Sóhajtottam egyett, majd Miguel felszisszent.

-         Már megint amiatt a fiú miatt búslakodsz? – kérdezte, majd szúrós szemmel a képét nézte, ami ki volt ragasztva a szekrényemre.

-         Nem miatta búslakodom. – mondtam ridegen. – Csak hiányzik London. – mondtam.

-         Ne haragudj. – mondta, majd rám nézett az éjfekete szemével. Ha nem lennék Niallbe annyira szerelmes, talán lehet, hogy kikezdenék Miguellel, de nem akarok, és nem is tudnák vele úgy együtt lenni. Az én szememben csak egy nagyon jó barát, semmi több. – Csak már nem az, vagy akit megismertem. – mondta, majd mellém ült.

-         De az vagyok, csak néha azért még is eszembe jut. Meg Adison is. – mondtam, majd felálltam az ágyamról, és beletettem a borítékba a levelet. Hirtelen Miguel kezét éreztem a vállamon, majd a fülemnél éreztem a leheletét. – Miért nem felejted el, és foglalkozol velem? – kérdezte, majd lassan maga felé fordított.

-         Mert én erre még nem állok készen, és nem tudom, hogy valaha még egyszer kész leszek e egy kapcsolatra. – mondtam könnyedén, majd levettem a kezét a vállamról, és a két kezem közé fogtam a kezét.

-         Nagyra értékelem, hogy vársz rám, de arra kérlek, hogy ne haragudj meg, hogyha úgy fogok dönteni, ami majd neked fájni fog. – mondtam majd a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy csalódott, de rám mosolygott.

-         Én megértem. Ugyan ezt éreztem, amikor Donatellát elveszítettem. Akkor azt hittem, hogy vége mindennek, de anya révén rájöttem, hogy ő is azt akarja ott fent, hogy tovább éljek, és tudom, hogy most már büszke rám. – mondta, majd szomorúan lefele nézett.

-         Hány éves volt? – kérdeztem halkan.

-         17 a baleset után töltötte volna be a 18at. A szobájában az óta senki sem járt. De ne rólam beszéljünk, ha nem rólad.. Vagyis majd holnap, vagy délután, mert vissza kell mennem, dolgozni. Majd még beszélünk Henriett. – mondta, majd megpuszilta a homlokom, és kiment a szobámból. Ott ültem az ágyon, majd ahogy szétterültem az ágyon, valami nyomta a hátamat. Felültem, és ahogy arrébb toltam a lepedőt, megpillantottam az albumot. Kinyitottam, majd neki dőltem a falnak, és elnevettem magam az első kép láttán.

Ezeket a képeket látva, jót kuncogtam, hogy milyen őrültek is voltak a srácok. Liam azt az idióta panda sapkát húzta a fejére, pedig mondtam neki, hogy ne tegye fel, de feltette, persze az emberek kitágult szemekkel meredtek ránk. Egyszer mentem velük, repülőgéppel, de az is kár volt. Összevissza nyüzsögtek a gépen, aztán meg azzal szekáltak, hogy én félek a repüléstől. Nem tévedtek nagyot, de egy tériszonyom van, kettő még úszni sem tudok, szóval vagy lezuhanok egy géppel, vagy megfulladok egy tengerben ez a két lehetőség van. Általában mindig az következik be, amitől a legjobban félünk. Ahogy néztem Niall arcát, hiányt és magányosságot éreztem, mintha egyedül lennék a világon. Becsuktam az albumot, majd letettem az íróasztalomra. Gondolom, a fiúk élik sztáros életüket így lecsaptam a laptopom tetejét, mert nem akartam róluk idióta sztorikat olvasni, amiket a hülye újságírók pletykálnak össze. Majd hallottam, hogy Elina felkiáltott.

-         Henriett gyere már egy percre leveled érkezett!. – kiáltotta, majd szép lassan lesétáltam a lépcsőn. Elina ugyan úgy nézett ki mint mindig, határozott kontyba fogta most is éjfekete haját, térdig érő virágos ruhát viselt, egy ó divatú cipővel. Itt más volt a divat, mint Londonban, de kezdtem megszokni. Ahogy lementem, megcsapta az orrom a már jól ismert, rózsa illat, ami belengte az egész házat.

-         Ki küldte? – néztem rá kíváncsian.

-         Valamilyen Adison.. – mondta elgondolkozva, de átnyújtotta a levelet és már ment is vissza a konyhába. A modorán változtathatna, már nem is csodálkozom, hogy eddig senkit se talált magának. Majd megráztam a fejem, és kivittem a levelet a kertbe. Ahogy leültem az egyik padra, azonnal feltéptem a levelet, amiben egy újabb kép volt a fiúkról. Alig hittem a szememnek, rengeteget változtak.

Liam levágatta a haját? És Zaynek melír csík a hajában? És Harry? Lejjebb nyíratta az is a haját? És ekkor döbbentem rá, hogy mennyi ideje nem láttam már a srácokat, nem is tudok róluk szinte semmit. Majd elkezdtem olvasni a levelet, amin megéreztem Adison parfümjét.

„ Szia Hen. Remek ez a turné, csak innen már te hiányzol. A directionerek elképesztőek. Tudod, mi mindent megtesznek azért, hogy legalább fényképezkedhessenek a fiúkkal? Az sem érdekli őket, hogyha a biztonsági őrök viszik el a fiúk nyakából. Szépnek nem mondhatnám Amerikát, de jó volt kijönni. Tényleg már csak te hiányzol, de mi újság van Londonban? A fiúk nem tudom, meddig lesznek még itt, de körülbelül még 3 hónapig. Nagyon hiányzol. Niallről meg nem is mondok semmit, alig jár el a fiúkkal és velem szórakozni. Hiányzik az életéből az a rész, amit veled töltött el. Na, de nem is fecsegek tovább, meg mennem kell, éppen most megyünk el a fiúkkal sétálni. Boldog Mikulást! A fiúk tisztára be vannak zsongva, mindenki mindenkinek adott már virgácsot, Louis meg reggel úgy keltett minket, hogy elkezdett kolompolni, de nem tudom, honnan szerzett kolompot, aztán bement mindenkihez, persze mikulás jelmezbe. Felvert az ágyból, és még egy normális reggelit sem tudott elkészíteni, szóval nagyon fáradt vagyok, alig várom már, hogy aludjak, pedig még este egy vacsora is lesz. De, mindegy. Elmondok valamit, amit nekem Niall mondott, és amit a fiúk is megerősítenek. Múltkor hallottam Niall szobájából valami furcsa hangot és bementem hozzá. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj? Elkezdi, hogy semmi, csak valami belement a szemébe. Én mondtam neki, hogy nem hiszem el, és a végén elárulta, hogy még mindig szeret. Nem értem még mindig, hogy miért csinálod ezt vele! Tudod, ez számomra már csak egy örök titok marad.  De mennem kell, mert a fiúk már hiányolnak. Írj vissza. Majd találkozunk: )

Puszil

Adison xxx „

Visszacsúsztattam a levelet a borítékba, majd visszabattyogtam a házba, ahol beleütköztem Miguelbe.

-         Hát te? – néztem rá kérdőn.

-         Apa átvette a műszakom. – mondta mosolyogva.- Ezt Adison küldte? – mutatott a borítékra.

-         Igen, de most mennem kell Migu. Szia, majd beszélünk később. – mondtam, majd felsiettem az emeletre. Nem akartam Miguelnek a hülye kiosztását hallgatni, így inkább magamra zártam az ajtót. Most azt akarom, hogy senki se zavarjon, hiszen most kell meghoznom életem legnehezebb döntését…