§ Ne menjen oda

Itten is vagyok a másik résszel, nem jött komment a tegnapi részhez nem örülök, de nem is vagyok miatta lehangolt. Már alapjába véve nagydolog, az, hogy ennyi elhalasztott idő után vannak, akik még hisznek bennem és újra nézegetik a blogomat. De nem is húzom tovább az időtöket, itt is van :) Jó olvasást, Sziasztok.

„Ne menjen oda”

Rettentő fejfájással ébredtem úgy hajnal fele. Lehet, hogy ittam volna este?? Semmire sem emlékszem, arra sem, hogy, hogy kerültem ágyba. Ahogy megfordultam, Niall most nem volt mellettem. Odalentről furcsa zajokat hallottam, így nagy nehezen belebújtam a mamuszomba, majd leosontam a lépcsőn. A konyha felől hallatszott a zaj, majd egy hűtőcsattanás. Amikor bekukucskáltam éppen akkor kapcsolta fel a villanyt egy göndör hajú fiú.

-         Harry? – kérdeztem álmosan, majd megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hogy a baseball ütőt, amit még út közben kaptam fel, nem kellett használnom. Harry furcsán nézett rám, majd kitör belőle a nevetés.

-         Csak, nem… - de elkezdett megint nevetni.

-         Ha, Ha. Fő a biztonság. – mondtam neki, majd a hűtőhöz mentem és a poharamba kiöntöttem a maradék tejet. Valami mégsem stimmelt, majd ahogy a mamuszomra néztem, láttam, hogy a jobb lábamra a bal mamuszomat húztam fel. Amikor Harry-re néztem, már ő a szemét törölgette, annyira nevetett. – Ha így folytatod, felvered az egész házat. – mondtam, majd a nevető szájába nyomtam egy gofrit.

-         Igazad van. Látom ballábbal keltél ma föl. – mondta, majd leült mellém a kanapéra, és bekapcsolta a TV-t.

-         Hát igen. Nem tudom mi történt este? Semmire sem emlékszem, csak, hogy most rettentően fáj a fejem. – mondtam majd a kezemben lévő aszpirinre néztem.

-         Hát, nagyon elkenődtél este.. – mondta, majd a TV-t nézte.

-         De ugye nem csináltam semmi őrültséget? Nem hordtam le senkit, meg nem küldtem el senkit? mert amikor egyszer lerészegedtem akkor azt mondták a barátnőim, hogy mindenkit leküldtem a sárga földig, meg meggondolatlanul tettem dolgokat. – Remélem Niallnek nem mondtam ilyeneket.

-         Nem, semmi ilyen nem történt. – Mondta Harry rezzenéstelen arccal.

-         Akkor jó. Nagyon hülye vagyok, ha berúgok? – kérdeztem nevetve.

-         Hát, nem kicsit. Egy fának kezdtél el énekelni, meg elkezdted mondani, hogy belépsz a hadseregbe, meg elkezdted siratni a bálnákat és pingvineket. – mondta Harry nevetve.

-         Bálnákat, pingvineket?? – kérdeztem döbbenten.

-         Igen. De nem tudom miért. – majd megvonta a vállát.

-         Könnyen be tudtatok tuszkolni az ágyba?

-         Hát, először nem. Elaludtál a kanapén, majd Niall felvitt a szobádba. – mondta majd a TV-t nézte.

-         De ha felvitt, akkor miért nem aludt velem? – kérdeztem zavartan.

-         Mert az egész ágyat elfoglaltad, meg még Niallel mi beszélgettünk este egy kicsit. És amikor felment nem akart felébreszteni így azt hiszem Liam-al alszik most.. – válaszolta, majd láttam, hogy ideges lett a tekintete.

Szóval nagyon leittam magam este. Remélem tényleg nem csináltam semmi hülyeséget, mert akkor kb. elkönyvelnek a leghülyébb embernek. Soha többé nem fogok inni! Határoztam el magam, majd a sajgó fejemre tettem a kezem. Harry nem mondott semmit, csak bámulta a zenecsatornát. A vacsora !! Pattant ki a fejemből, majd a félelem érzésétől a lelkiismeret furdalásig minden keresztül ment rajtam. Nem mentem el Niallel, és gondolom, most mérges rám. Hogy a csudába felejthettem pont ezt el ?? Vagy lehet, hogy Niall is velem jött a klubba? Vagy a vacsora után mentünk el a fiúkhoz? Nem ez nem lehet. Ha majd fel kell Niall mindenképpen bocsánatot kérek majd tőle.

-         Harry, megyek egy kicsit sétálni. – mondtam neki, majd már a kabátomat vettem fel.

-         Minden rendben? – kérdezte aggódó arccal.

-         Persze. – válaszoltam neki mosolyogva. – Csak leszaladok a boltba, meg kiszelőztetem a fejem, mert nagyon másnapos vagyok. – mondtam neki majd elhúztam a számat.

-         Ha akarod, elkísérhetlek. – válaszolta neki, majd elkezdte ő is a kabátját felvenni.

-         Nem, inkább maradj itt, mert ha fel kell Niall akkor beszélni szeretnék vele. – majd a szemébe néztem, amiből félelmet olvastam ki.

-         Miről akarsz vele beszélni? – kérdezte rémülten.

-         Miért fontos ez? – kérdeztem.

-         Hát, hogy majd ha fel kell, elmondjam neki, hogy te akarsz vele beszélni és, hogy várjon meg téged, mert majd a stúdióba kell mennünk, hogy elsimítsunk még pár dolgot a lemezzel kapcsolatban. – mondta egy szuszra majd kerülte a tekintetem.

-         Okés. Csak hülyén viselkedtem vele este szerintem és bocsánatot szeretnék kérni tőle. – vágtam rá majd nyitottam az ajtót.

-         Akkor átadom neki. – mondta nevetve

-         Rendi Hazza, na, Szia . – mondtam neki, majd becsuktam az ajtót

Kiléptem az utcára, majd kamerák kattanását hallottam. Láttam, hogy az egyik őr mellé sietett, de már messziről leintettem.

-         Ne fáradjon! Ma egyedül megyek sétálni. – mondtam neki, majd elindultam a kapu felé.

-         Nem lenne jó ötlet kisasszony! – vágta rá komoran, majd kikísért a kapun.

-         Muszály követnie? – kérdeztem dühösen.

-         Niall rám kötötte, hogyha elmegy, akkor mindig menjek magával. És ne aggódjon, itt jövök a háta mögött. – mondta, majd megráztam a fejem, és elindultam. Mondjuk abból tényleg jó volt, hogy velem jött, mert rengeteg rajongóval találkoztam, és sok aláírást kellett adnom, meg képeket készíteni a fanokkal. És külön öröm volt, hogy a „testőr” hagyott nekem levegőt, és tisztes távolból figyelt. Amikor elértünk egy kávézóhoz leültem, és az őrt is magam mellé hívtam.

-         Valami gond van? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-         Nem. Csak meg akarom hálálni, hogy tényleg eljött velem. Magam nem bírtam volna ezt a helyzetet kezelni. – utaltam a rajongókra. Mosoly jelent meg az őr száján, majd leült a székre.

-         Ez a munkám. – mondta keményen.

-         Kávé vagy cappuchino? – kérdeztem mosolyogva.

-         Köszönöm kávé. – mondta udvariasan.

Megvártam, míg kihozzák a kávét, és addig gondolkoztam azon, hogy mit is akarok kérdezni a testőrömtől.

-         Mióta van a szakmában? – kérdeztem csak úgy spongyán.

-         15 éve űzöm már. – mondta egy korty kávé után.

-         És a családja, ha van, mit szólt ehhez a döntéséhez? Nem marasztalták? – kérdeztem, mivel nekem ez volt a legfontosabb. Bele gondolni is szörnyű, hogy amikor kicsi vagy elveszíted az édesapád. Tudom milyen érzés sajnos.

-         A feleségem igen, és a kislányom is. De megértették, hogy ezt a munkát akarom csinálni, és beletörődtek.

-         Nem aggódik a felesége a testi épsége miatt? – kérdeztem féléken.

-         Arra gondol, hogy bármikor megölhetnek? – kérdezte. Kicsit bólintottam. – Azt mondja mindig, amikor haza megyek, hogy minden este elmond egy imát értem. De benne van a pakliban. Ha kell, akkor a saját életem árán is meg kell védenem a „védencemet”. – mondta komoran. Tényleg nagyszerű ez az ember. Tiszteletre méltó az, hogy ennyire megvédi azt a srácot, vagy srácokat, akiket alig ismer, és ennyire szereti a munkáját.

-         Gondolom, a kislánya is félti. Egy apa nélkül felnőni rettentő dolog. – mondtam halkan.

-         Maga már csak tudja. – mondta megértő hangon.

-         Sajnos nekem is meg kellett ezt az érzést tapasztalnom.

-         Pedig jó ember volt Fark. – ezen a becenéven elnevettem magam.

-         Ismerte? – kérdeztem még mindig mosolyogva.

-         Neki is a testőre voltam, és neked is. – mondta ő is mosolyogva. – Már akkor ismertelek, amikor még pelenkában szaladgáltál. Láttam, ahogy felnősz, és most megint védelek. A történelem megismétli önmagát.

-         Igen. Bárcsak, vissza lehetne fordítani az időt. Akkor nem engedtem volna el apát akkor este. – gondoltam vissza a szörnyű estére.

-         Nem a te hibád volt Henriett. – mondta ő is együtt érzően.

-         Nem ez igaz.

-         És akkor most nem ismernéd Niallt. – mondta huncut mosollyal.

-         Ha, Ha. Nem gondolja, hogy ideje lenne menni? – kérdeztem nevetve. Megitta a kávéját és indultunk hazafele. Szerencsére hazafele nem találkoztunk egyetlen egy fannal sem, de lesifotósok azok voltak dögivel. Még csak pár utcára voltunk a házunktól, de egy ismerős szempárt pillantottam meg. Ránéztem Tomra, mert mostmár a nevére is rákérdeztem, de ő csak megrázta a fejét.

-         Ne menjen oda! Ismerem azt a fiút. – válaszolta keményen.

De én nem hallgattam rá, és az ismerős arcú fiúhoz futottam. Ő is észrevett és hatalmas mosoly lett az arcán, majd megöleltem.

-         Jack? Jack Sweet?? – kérdeztem döbbenten.

-         Henriett? – nézett rám csodálkozva. Azt hittem, hogy álmodok. Látom a gyerekkori barátomat Jack-et.

-         Én vagyok. Mit keresel te itt Londonban? Nem Madridban élsz? – kérdeztem, majd eltávolodtam tőle.

-         De, de vakáción vagyok. – mondta akcentussal.

-         Értem. Örülök, hogy látlak. Egyszer összefuthatnánk, és bekaphatnánk valamit. – mondtam majd rá kacsintottam.

-         Benne vagyok. – leírta a számát, majd tovább ballagtam Tommal.

-         Nem fogom hagyni, hogy ezzel a fiúval kettesben elmenj egy randira! – mondta Tom idegesen.

-         Nyugodj meg! Ő egy régi barát ismerem már.

-         Én meg még jobban, mint te! Az apja a maffiában van. – vágta rá ridegen Tom.

-         Dehogy van. Sose drogozott és nem is akart rá szokni.

-         Hidd, el Henriett én jobban tudom. Megvontam a vállam, majd nem törődtem Tom tilalmával, és már meg is van, ma este fogok vele vacsorázni. Mosolyogva lépkedtem Tom oldalán, majd megpillantottam az ismerős házat, ahol már Harry várt, alig vártam már, hogy neki is elmondjam a jó hírt…