§ Baleset

** Helyzet:

Köszönöm szépen a sok látogatottságot. Megérkeztünk a 9000 látogatottsághoz. Nagyon örülök neki, ha tetszik a blogom, és főleg a linkcseréknek örvendek. Meglep, hogy ennyien tartjátok a blogomat érdekesnek. Legyen szép napotok! Sziasztok **

Baleset

„Sose félj megmutatni önmagad.

 Legyél az, aki belül vagy és mindenkit elvarázsolsz”

Amikor végeztünk a reggelizéssel Harryvel elindultunk a stúdióba. A többiek már ott voltak a stúdió előtt és kávét iszogattak. Pár arcot felismertem még abból az időből amikor Niallel voltam, de elég sok arc ismeretlen volt. Ott volt bennem a kísértés, hogy rágyújtsak majd már Zayn is vette volna elő a cigijét, de leintettem. Nem akarok dohányozni, pedig egy kicsit most feszült is vagyok. Ahogy bementünk a stúdióba, elállt a lélegzetem.

-          Új stílus? – kérdeztem mosolyogva.

-          Tessék? – kérdezett vissza Harry.

-          Csak amikor legutóbb itt jártam még nem így volt elrendezve. – mondtam ámultan.

-          Igen a srácokkal egy kicsit otthonosabbá tettük. – mondta majd megfogta a kezem és lehúzott a kanapéra. – Innen látni fogsz engem. – kacsintott rám.

-          Igen, pont a középpontban vagy. – mondtam mosolyogva majd megcsókoltam.

-          Khmm. – hallottam egy mély hangot. És persze Louis volt az.

-          Ezt nem lehetne később? Próbán vagyunk, ha nem tűnt volna fel Hazza. – mondta Lou, de a hangjában nem volt semmi öröm.

-          Nyugi van öcskös. Attól, hogy neked rossz a napod, nem kell a miénket is tönkretenni! – mondta Harry keményen. Pár percig farkasszemet néztek, majd Lou hátat fordított és elviharzott.

-          Mi történt? – kérdeztem félénken.

-          Csak összekaptak valamin Eleanorral. – mondta Harry majd megvonta a vállát. – De tudod, hogy meddig tart náluk egy vita. Este már ki is békülnek. – nézett rám, majd megszorította a kezem. – Most mennem kell. Majd még beszélünk. Szeretlek. – puszilta meg az arcom. Néztem, ahogy bemegy azon az ajtón, majd már az ablak mögül integetett. Elmosolyodtam majd elkezdtek énekelni. Alig hallatszott valami, de szájról olvasni nagyon jól tudok. Miközben énekeltek visszaemlékeztem a múltra, arra mit is csináltam ezelőtt, hogy Harryvel elkezdtem elmélyíteni a kapcsolatom. Nem tudom, miért vagyok, ilyen sosem tudok örülni a meglévő boldogságnak, vagy örülni, hogy végre Harry itt van mellettem. Mindig motoszkál valami gondolat, hogy úgysem csinálok jól semmit. Elszúrok mindent. Olyan személy akarok maradni, akire magam, vagyok büszke, és nem azt kell hallanom mástól, hogy ’ igen nagy vagy, hogy Harry Stylessel jársz azzal az 1 D buzival’. Az a ’buzi’ ahogy sokan mások nevezik a barátom, és az a személy, akiért tűzbe mennék. Olyat engednek ki mások a szájukon, amiért elég nagy felelősséget fognak még egyszer majd vállalni. Úgy érzem, nem vagyok elég jó Harrynek. Nem érzem talán magam olyan lánynak, aki megérdemelné Harryt. Mióta megszülettem anya és apa is mindig azt mondogatta sohase törj meg! Sohase engedj senkit sem magadhoz! Ne legyél szerelmes, mert ha már benne vagy a játékban, akkor vesztesként fogsz kikerülni. Anya mindig ezt mondta. Örök vesztes vagyok és az is maradok. Nem tudom felfogni, hogy miért utált ennyire, és, hogy miért lett ilyen apa halála után. Ja, igen apa nem is halott! Ha választási lehetőségem lenne akkor elmenekülnék a gondok elől. Néha elgondolkozom azon, hogy miért is születtem meg? Ha nem akart anya akkor miért szült meg? Mindig ilyen hülyeségeken gondolkozom. Most is inkább figyelnem kéne Harryt aki ott csápol a kezével az üveg mögött és figyeli komolyan az arcom, hogy mennyi érzelem suhan át rajta percről percre. Sohasem becsülöm meg azt, amim van. Amikor újra benéztem az üveg mögé már Harry nem volt ott, és abban a percben kicsapódott az ajtó és Harry lépett ki rajta gondterhelt arccal. Leült mellém majd megfogta a kezem.

-          Gyere, menjünk ki és beszélgessünk.. – mondta halkan. Tessék! Ha megszeretek valakit, akkor az egyből eltaszít magától.

-          Rendben. – válaszoltam, majd megszorította a kezem és kimentünk a stúdió háta mögé. Elengedte a kezem és leült a fűbe. – Miről akartál beszélni? – kérdeztem félve, és reménykedve, hogy nem hallja meg  a hangomban a fájdalmat.

-          Előbb nem akarsz leülni mellém? – kérdezte majd a fűre mutatott mellette. Leültem mellé, majd Harry ismételten megszorította a kezem. – Figyelj Harry én sejtem, hogy miről akarsz beszélni…- mondtam rekedten.

-          Tényleg? – kérdezte komolyan.

-          Megértem, ha nem akarod folytatni…- motyogtam majd kihúztam a kezem Harry kezéből.

-          Mi? Én folytatni szeretném. – mondta Harry komolyan. Ha folytatni szeretné, akkor miért hívott ki beszélgetni?

-          Akkor miért hívtál ki beszélni? – kérdeztem majd rá néztem. A szemében döbbenet volt.

-          Mert láttam, hogy van valami baj. – mondta ismét és újra megfogta a kezem majd megcsókolt. – És már ez is hiányzott. – mormogta majd a kezét a derekamra csúsztatta. Amikor elengedett, hogy kapjunk levegőt, belenézett a szemembe majd megpuszilta az arcom. – Szeretlek Hen. – mondta rekedten.

-          Én is téged. – mondtam majd ismételten megcsókoltam.

-          És akkor elmondod, hogy mi a baj? – kérdezte majd elkezdte az arcomat fürkészni.

-          Semmi csak elgondolkoztam. – mondtam és rá néztem.

-          Akkor, amin gondolkozol az mély nyomott hagyhatott benned. Vagy valaki. – mondta gúnyosan a ’valaki’ szót.

-          Nem valakin gondolkoztam. – mondtam keményen én is majd elhúzódtam tőle.

-          Most nem akartalak megbántani vagy ilyesmi. – mondta Harry. – Figyelj Hen nekem most vissza kell mennem próbálni. – dörmögte.

-          Jó szaladjál csak a kis stúdiódba. – mondtam ridegen és elmentem mellette.

-          De Hen!...

-          Nem érdekel. Hazamegyek! – vágtam rá majd beviharzottam a táskámért és már London járdáin szeltem a métereket.

-          Henriett várjál már! – kiáltott Harry. Éppen átmentem volna az úttesten, amikor hátrafordultam, hogy visszaszóljak neki.

-          Mi az? Miért nem futsz a haverjaidhoz? Ők úgy is sokkal fontosabbak, mint én. – vágtam hozzá könnyes arccal.

-          Henriett gyere ide! – szólalt meg Louis.

-          Egész szép kis csapat gyúlt körénk. – mondtam flegmatikusan.

-          Henriett! – kiáltott Adison.

-          Én mentem. És az életedből is Harry örökre! – vágtam vissza neki, majd ahogy elindultam az úton egy éles dudálásra lettem figyelmes… Hirtelen minden elsötétült, és egy éles fájdalmat éreztem csak már.

Harry szemszöge

-          Jézusom! – motyogtam halkan, majd fejvesztve rohantam Henrietthez. – Henriett! – szólogattam, de nem válaszolt, és csupa vér volt. – Maga barom! – kiáltottam már tiszta idegesen a sőförre.

-          Ne engem baromozzon ha nem a barátnőjének tanítsa meg a KRESZ szabályokat. – vágta rá mérgesen az autós.

-          Ha maga miatt a barátnőmnek komolyabb baja lesz, én esküszöm, hogy élete végéig a sittre csukatom. – válaszoltam idegesen. Ismét visszanéztem Henriettre, de nem mozdult. – Zayn! – kiáltottam. – Louis! – szétnéztem majd láttam, hogy csak Adison áll itt.

-          Adison szólj a fiúknak légy szíves.

-          A mentőket kellene hívni ember! – mondta az egyik srác a járdán. Már fúlt bennem a méreg.

-          Egy pillanat Harry. – mondta majd elsietett.

-          Jézusom mit csináltál már megint Henriett. – simogattam meg az arcát…

Henriett szemszöge

Egy éles fájdalmat éreztem a bordámban, majd kinyitottam lassan a szemem. Egy kórteremben voltam majd megéreztem az ismerős illatot a fertőtlenítő szagát, amely az egész kórházban érezhető volt. Ahogy szétnéztem nem volt senki sem a kórtermemben, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó és az orvos lépett be Harryvel a sarkában.

-          Ne hangoskodjon! Hagyjuk pihenni. – mondta az orvos suttogva.

-          Fent vagyok. – mondtam rekedten. Harry kisé megdöbbent, de azonnal az ágyamhoz sietett.

-          Henriett annyira rám hoztad a frászt. Mit képzeltél? Hogy London utcáján csak úgy megállhatsz? – kérdezte idegesen nevetve.

-          Akkor lehet, hogy ezt gondoltam. De már nincsen semmi bajom. Jól érzem magam. – mondtam mosolyogva majd próbáltam felülni, de egy éles fájdalom kedvemet szegte ettől az ötletemtől.

-          Majdnem teljesen ép Henriett. Egy bordája eltörött, valószínű, hogy agyrázkódása van, és pár zúzódással megúszta. – mondta a doktor mosolyogva.

-          Szóval akkor szerencsés vagyok? – kérdeztem kómásan, mert szerintem az altató hatása alatt voltam még.

-          Igen mondhatni. Ha nem úgy esik, ahogy most, vagy a kocsi gyorsabban hajt, akkor bele is halhatott volna. Még szerencse, hogy a bordájából a darabok nem vágtak el az idegpályát. De én most megyek, mert van egy sürgősségi műtétem, csak megnéztem, hogy van. – mondta az orvos majd kiviharzott a szobából.

-          Annyira vonzom a bajt, mint mágnes a vasat. – mondtam szomorkásan. Nem akarom, hogy Harrynek és a többieknek még ennél is több gondjuk legyen, mint ami most van nekik. Elég problémát okoztam már így is nekik.

-          Dehogy. Ez részben az én hibám. – mondta Harry majd leült az ágyam szélére és megfogta a lilafoltos kezemet.

-          Gyönyörű. – mondtam majd ezen elnevette magát és én is.

-          Szerintem az. – mondta majd megpuszilta a kézfejemet.

-          Csak ezt ne Harry. – nevettem.

-          Henriett… - kezdett bele egy mondatba majd rá figyeltem. – Én komolyan gondolom veled a dolgokat. És nem fontos a stúdió sem meg a haverok. – mondta őszintén. – Csak te vagy fontos. – majd megcsókolt. Ahogy rám nehezedett és pont a fájós bordámra fájdalmamban majdnem elsikítottam magam. Erősen ellöktem magamtól majd Harry értetlenül nézett rám. Majd az arca megváltozott. Hirtelen becsuktam a szemem, mert attól a fájdalomtól még beszélni sem tudtam. – Minden rendben? – kérdezte Harry aggódva. – Én nem akartam. – kezdte el ismét.

-          Nem te vagy a hibás Harry… - motyogtam. – Csak egy fájó pontra tapintottál. – mondtam nevetve.

-          Kérjek fájdalomcsillapítót? – kérdezte Harry, de már kint is volt a kórteremből. Amikor visszajött egy egész doboznyi fájdalomcsillapító volt a kezében és mögötte egy mérges nővér.

-          Ezt itt nem teheti meg uram. És nem hinném, hogy a barátnőjének egy doboz fájdalomcsillapítóra lenne szüksége. – mondta a nővér gorombán majd egy fájdalomcsillapítót tett Harrynek a kezébe és kiment a kórtermemből.

-          Megutáltattad magad a nővérrel. – mondtam mosolyogva. Az ágyamhoz lépett egy pohár vízzel meg a fájdalomcsillapítóval és a kezembe adta őket. A fájdalomcsillapítónak elég keserű íze volt, meg alig ment le a torkomon, de valahogy leküzdöttem. Pár perc múlva már éreztem is a hatását. Leült mellém újra Harry majd megfogta a kezem. Becsuktam a szemem, majd hirtelen elaludtam…