§ "Lesz időm felejteni"

Ez a rész hosszúra sikeredett, de legalább lesz mit olvasnotok: ) Következő rész másik szemszögből lesz : )

Ui.: Legyen szép estétek / napotok : ) Sziasztok : D

 "Lesz időm felejteni"

Ahogy ültem a konyhába, elkezdett remegni a kezem. Mintha egy kisgyerek bontaná ki az ajándékát, körülbelül olyan érzés kavargott bennem. Izgatott voltam a lány miatt, majd eszembe jutott, hogy át sem öltöztem még. Ahogy a szobámba siettem, eszembe jutott, hogy még sem öltözhetek úgy fel, ahogy szoktam, csak valami elegánsabb ruhát kéne felvennem. Ahogy szétnéztem a ruháim közt, egy normálisat sem találtam, majd azonnal berohantam A.D szobájába. Már ő is készülődött, és amikor meglátott az ajtóban, kíváncsian felvonta a szemöldökét.

-         Hát te meg mit akarsz? – kérdezte mosolyogva..

-         Izéé… Tudod az előbb éppen ruhát néztem… és…

-         Adjak egyett kölcsön? – kérdezte mosolyogva, majd elnevette magát, és egy kék színű koktélruhát nyomott a kezembe.

-         Mivel cipőd sincs, azt is adok. – mondta, majd egy gigantikus sarkú cipőt tett le elém.

-         Harisnya? – néztem rá aggódva. Elnevette magát.

-         Ehhez, nem kell harisnya. De ha ma még végezni akarsz az öltözéssel, akkor siess. Meg nekem is van még dolgom. – mondta, majd megfogtam a cipőt és a ruhát és a szobámba kullogtam vele. Felvettem a ruhát, majd a cipőt. Amikor felálltam a székről, úgy nézhettem ki, mint egy robot. Hogy a csudában tudnak ebben járkálni? Kérdeztem, majd valahogy kibotorkáltam az ajtóhoz. Amikor kinyitottam az ajtót, éppen akkor lépett ki Adison is, majd ahogy megfordultam elfüttyentette magát.

-         Ez szép. Hol van Henriett? – kérdezte nevetve. – Mintha rád öntötték volna. Niallnek eláll majd a lélegzete, és szerintem Harrynek is. – mondta kacsintva, majd megölelt. – De ne állj úgy mint egy babzsák. Mozogj. – mondta majd megtolt.

-         Kösz, még ha tudnák is. – mondtam, majd kín keservesen valahogy lejutottam a lépcsőn. Megterítettem, de borzalmas volt ebben a magassarkúcipőben tányérokat meg poharak vinni, hisz figyelni kellett, hogy ne hogy eltörjem a tányérokat, poharakat, meg azért nem akartam kitörni a bokámat. De végre készen lettem, és tudtam, hogy ezt Adison élvezi. Szereti nézni, ahogy én szenvedek.

-         Egyébként tudtad milyen egy… - mondtam volna Adisonnak, de megszólalt a csengő.

-         Jézus megjött. – mondta Adison, majd az ajtóhoz rontott. Még egy ruhaigazítás, és készen voltam, vártam a „híres lányt”. Először Niallék hangját hallottam meg, majd egy egyszerű lány lépett be a napaliba.

-         Szia. – köszönt félénken. – Jenny Malone a nevem. – mondta, majd láttam, hogy Harry megfogta a kezét. Ezzel a kis játékkal mit sem törődve, nyugodtan válaszoltam a lánynak.

-         Szia. Henriett Farkson. – mondtam, majd megöleltem. Éreztem, hogy a lány meglepődött a hirtelen családias szokásom láttán, de ha Harryvel van, akkor már tényleg családtag. – Sokat meséltek rólad. – mondtam nevetve.

-         Remélem csak jót. – szólalt meg félénken. Nem tudom Adison miért mondott ilyeneket erről a lányról, hiszen ártatlan, mint a pitypang.

-         Igen, csak jót. – Majd Niall kiálltását hallottam meg.

-         Együnk! – jött be Louissal karöltve, de amikor megpillantott engem megtorpant. – Henriett, tényleg te vagy az? – kérdezte, majd pofon ütötte magát.

-         Normális vagy? – kérdeztem meg, majd közelebb mentem hozzá.

-         Most már nem vagyok benne biztos. – monda, majd ezen elnevettem magam.

-         Ez igen. Szép ruha. – mondta Louis majd kacsintott.

-         Adison érdeme. – mondtam, majd elpirultam.

-         Úgy hiszem, hogy ezen az estén nem Henriett vagy Adison, ha nem Jenny a sztár. – mondta Harry ridegen. Hihetetlenkedve rá néztem, majd megráztam a fejem. Ha mindez miattam van, mármint, hogy ilyen undok velem, akkor örökre elfelejthetem a barátságát.

-         Igazad van. – mondtam, majd a konyhába mentem, az ételért. Amikor a nappaliba mentem már mindenki az asztal körül ült, így letettem az ételt az asztal közepére. Csendben evett mindenki, majd Jenny megszólalt.

-         Tényleg, köszönöm, hogy ennyit fáradoztál Henriett. – mondta, majd elmosolyodott. De amikor a szemébe néztem, nem örömöt, ha nem unottságot láttam. Már megint mi a fenén gondolkozom? Totálisan bezavar, hogy Harry ilyen velem. De minek törődöm vele? megráztam a fejem.

-         Ugyan, szívesen tettem. – mondtam neki mosolyogva.

-         Tényleg Hen van már hír anyukádról . Tudod ki ment spanyolba egy pasassal. – mondta Harry, majd kifordult a villa a kezemből, és hangos csörrenéssel a tányéromra esett. Most mi baja van velem? Majdnem kicsordult egy könnycsepp, de nem, nem fogom meghagyni ezt az örömöt Harrynek.

-         Nem, nincs semmi hír. – mondtam gúnyosan. Vállat, vont majd Adison megszólalt.

-         Harry ez már túlzás. – mondta Adison.

-         Igen? Védjed Adison. De ha nem tudnád, már mióta itt van nálunk a lakásunkban. Itt szívja a vérünket, idegesít, beleszól mindenben. - fakadt ki Harry. Szóval innen fúj a szél. Most már tényleg nem tudtam vissza fogni magam, és egy könnycsepp kifolyt a szememből. Csak egy könnycsepp Henriett. De már nem tudtam visszafojtani.

-         Szóval ennyi a baj? – kérdeztem gúnyosan. – Egész eddig ezt akartam megtudni, hogy mi a bajod velem. De mostmár tudom, hogy nem csak neked, ha nem itt mindenkinek baja van velem . – mondtam gúnyosan.

-         EZ nem igaz. – mondta Jenny.

-         Na, te meg pont ne szóljál bele! – mondtam a kelleténél hangosabban.

-         Ne beszélj ilyen hangon Jennyvel. Nincs jogod hozzá, ahogy ebben a házban semmihez sincs. – mondta Harry, majd láttam, hogy megfogta Jenny kezét. Elveszett minden remény. Szóval ezért voltak olyan feszültek mostanában. Vártam, hátha mondd, még valamit valaki, Niall, a barátom, aki szeret, elméletileg. De nem, nem szólt senki, mindenki a tányérját bámulta mereven.

-         Rendben. – mondtam elcsukló hangon. Erre mindenki felkapta a fejét. – Elmegyek. – mondtam, majd láttam, hogy Lou arca eltorzul, majd amikor Harryre néztem, mintha neki is megenyhült volna az arca.

-         Nem. !- jelentette ki Lou. – Ki fog nekem akkor majd kaját csinálni ? – kérdezte. Kitoltam a székem, és felállva válaszoltam neki.

-         Amíg nem jöttem elvoltatok nélkülem is. Most is ellesztek, ha már nem leszek a púp a hátatokon. És részben igaza van Harrynek. Élősködő voltam. És Sajnálom, ha.. teher voltam. – mondtam, majd kiléptem a magassarkú cipőmböl, és a szobámba futottam. Levettem a bőröndömet a szekrényről, és belepakoltam minden ruhámat. Szerencsére nem volt sok ruhám, és nem is akartam mindent vinni, amit Nialltől kaptam azt itt hagytam, majd jó lesz Jennynek. Levettem Adison ruháját, szépen összehajtogatva az ágyra tettem, majd felvettem egy kopott felsőt, egy nadrággal és egy sportcipővel, és kimentem a szobámból. Szerencsére össze tudtam szedni magam, majd lent a lépcső alján Adison könnyes szemét pillantottam meg.

-         Hen ne menj el! Ha te mész, akkor én is megyek veled! . – mondta síros hangon, de amikor meg akart ölelni kitértem az útjából.

-         Tudod, hogy nem szeretek búcsúzkodni. Meg még úgy is látjuk egymást. – mondtam halvány mosollyal.

-         Nem, mert éppen most mennek Zayn és a fiúk turnéra mennek, és én is megyek velük. – mondta Adison.

-         Engem megtalálsz. De lehet, hogy elmegyek anyáékhoz Olaszországba. – mondjuk ez hazugság volt. Még ha az a hely lenne az utolsó is a világon, akkor se mennék oda. Visszamegyek a régi házba, végre láthatom Hanry-t. Minden jó lesz, minden szuper. Niall ajándékát, meg majd elküldöm postán.

-         Henriett nem mehetsz el. ! Harry csak viccelt. – mondta Niall, majd láttam a szemében a fájdalmat. – Ugye Harry?? – kérdezte szinte már könyörögve.

-         Igen, én túllöttem a célon Henriett. Sajnálom. – ezen elnevettem magam.

-         Ne áltassuk magunkat Harry Styles. – mondtam határozottan. – Sosem kedveltél, és igazad van, rossz tanácsaim vannak. Csak tudod, én már elvesztettem egy testvért, egy apukát, egy anyukát, és nem akartam, hogy veled is ez legyen. De túl aggodalmas voltam. És a félelmem győzőtt az ép eszemmel szemben. Féltékeny voltam, mert azt hittem, hogy nélkülözni fogsz, és akkor nem leszel a régi humoros Harry, az, akit megismertem azon a bizonyos koncert estén. De mostmár minden jó lesz. Én szépen lassan eltünök, ti élitek tovább az életeteket, nélkülem. Ezt akartad mindig. Most biztos, elítélsz, de én mindig családtagnak, egy testvérnek tekintettelek és foglak is. Ezen az érzésen nem változtat senki és semmi. – mondtam, majd éppen menni készültem de Niall megszólalt halkan.

-         És mi lesz velünk? – kérdezte elcsukló hangon. Már a visszafojtott könny marta a szemem, de megfordultam.

-         Neked is jobb lesz nekem is így Niall. – mondtam halkan.

-         Nem, tévedsz.

-         Nem tévedek. Niall hozzád egy olyan lány illik, aki megérdemel téged, aki meg tudja mindazt adni, amit én nem tudtam neked. Én csak egy törött szívet tudtam adni, és látod, nem volt elég. – vontam meg a vállam. – Jön helyettem egy új, hidd, el milyen hamar eljön majd. De felejtsük el egymást. – mondtam elhalló hangon.

-         Nem Hen. Mostmár értem. Te sosem szerettél engem Henriett. Pedig azt hittem, hogy te más vagy, hogy te legalább úgy szeretsz, ahogy vagyok, és nem azt szereted, aki vagyok! De tévedtem. Ugyan olyan, vagy mint azok a kétszínű libák. Ugyan olyan.

-         Igen Niall nem szeretlek. – Ez az év legnagyobb hazugsága. Majd amikor kimondtam ezeket, láttam, hogy Niallnek egy könnycsepp folyt ki a szeméből, majd megfordult és elment.

-         Soha többé nem akarlak látni Henriett! . – mondta. Csendben kihúztam a bőröndöm az esőbe, majd hívtam egy taxit. Amikor megérkeztünk a házunkhoz, tiszta üres volt, csak egy kis fény áradt ki, gondolom ez is a bérlő miatt. Kinyitottam az ajtót, majd megpillantottam egy öreg nénit.

-         Csókolom. – mondtam neki.

-         Te vagy az, akié ez a ház? – kérdezte szomorkásan.

-         Igen, én lennék. Köszönöm, hogy vigyázott a macskámra, már csak ő maradt nekem. – mondtam, majd törölgettem a kifolyó könnyeimet.

-         Akkor én összepakolok és megyek. – mondta.

-         Nem, nem. Szerintem elég nagy ez a ház hármunknak. – mondtam mosolyogva.

-         Ugyan, kedvesem nem leszek a terhére. – mondta mosolyogva.

-         Nem. Inkább hálás vagyok, hogy rendben tartotta az otthonom, és vigyázott az egyetlen olyan dologra, aki a legfontosabb. – ebben tévedtem, mert Niall volt az, de ki kell őt vernem a fejemből. Jobb, ha most el kezdem.

-         Éppen, most csináltam teát, üljünk le és mondja el kedvesem mi történt. – mondta aranyosan.

Lassan elmondtam a történetet az elejétől a végéig..

-         Hogy veled mennyi sok rossz történt. – mondta, majd megcsóválta a fejét.

-         Az élet igazságtalan. – mondtam mosolyogva. - És nem volt rossz dolog, mert megismertem Niall Horant, és szeretem, és fogom is örökre. – mondtam, majd szétnéztem a konyhában. Ahogy a polcra néztem, megakadt a szemem. Láttam Niall képét kiragasztva az egyik üveges szekrényajtóra.

-         Tudod, a düh és a harag, rossz tanácsadó. Ha valaki mérges, akkor azokat a dolgokat meggondolás nélkül mondja ki. – mondta, majd megfogta a kezem.

-         És a nehéz út a helyes. – mondtam lehajtott fejjel.

-         Nem éppen. Mert egy nehéz út során megtörhetsz, és lehet, hogy zsákutcába fordulsz. De egy könnyű út is lehet veszélyes és veszélytelen. Mindent ki kell próbálni. – mondta.

-         A néni szerint, jól tettem, hogy elhagytam azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek, és aki a legfontosabb volt nekem? – kérdeztem szomorúan.

-         Tudod, nekem a férjem 28 éves koromban hunyt el. – mondta szomorkásan. – Friss házasok voltunk, de hívta a katonaság, és mennie kellett. Amikor aznap elment, azt mondtam magamban, hogy jól tettem, hogy elengedtem? De mostmár tudom, hogy jól. Pár hét múlva jött egy irat, hogy a férjem Joseph a fronton vesztette életét, a hazát mentve. Mielőtt elment azt mondta, hogy szeret, és hogy majd találkozni fogunk. De nem ebben az életben. – mondta szomorkásan. – Azok a hetek a hónapok, az évek voltak a legszörnyűbbek. – mondta, majd elővett egy zsebkendőt, és megtörölte könnyes szemeit. Ez az igazi szerelem.

-         És nem házasodott újra? – kérdeztem tőle szomorkásan.

-         Tudod, nem tudtam, mással lenni, és nem is akartam. Annak adtam magam, akit szeretek, és ezután nincsenek kérdések. Sokan próbáltak udvarolni, de nem érdekeltek, mert mind csak ficsúrok voltak. Joseph volt életem szerelme, és felmerül, hogy miért nem tettem meg? – nézett rám kérdőn.

-         Igen. – mondtam halkan.

-         Mert lett egy gyermekem Josephtől. – mondta mosolyogva. Elővett két fényképet majd ideadta őket.

-         Ez Joseph. – mutatott egy igen helyes arcú fiúra. – Ő pedig a fiam George. – istenemre mondom, olyan ismerős volt nekem az, az arc, az a szem.

-         Szerintem most őrültnek fog tartani, de nagyon hasonlít a volt barátomra Niall Horanra, a fia. – Ez nem igaz, mindenben őt látom! ?

-         Pedig semmi rokonság nincs közöttük. – válaszolta majd eltette a képeket.

Ha így folytatom, be fogok csavarodni. Lehet, hogy egy kis nyugalom kellene, el kellene mennem vidékre. Vagy csak itt kellene maradnom, és felejtenem. De hogy lehet elfelejteni egy olyan személyt, akit szeretek? De a szerelem elmúlik, az idő begyógyítja a sebeket. Niallék mennek turnéra nekem lesz egy kis időm gondolkodni, lesz időm felejteni..