~ Talán így lenne a legjobb ~

Nos, mivel már holnap iskola, így mindenkinek felszeretném hívni a figyelmet arra, hogy nem mindennap tudok, majd frisset hozni. lehet, hogy csak majd Szombaton :) Megértéseteket köszönöm :) . Na de nagyon örülök annak az 1 kommentnek :) A nézettségnek szintén úgy nagyon örülök :) .. Úgy döntöttem, hogy nem fogom ma feltenni az új részt de nem bírtam kííí.. :D Nem kertelek többet itt az új rész . Jó olvasást , és komikaat kéreeek *.* :) Kösziii Beaa feldobtad a napom ; ) ♥

Talán így lenne a legjobb!

Mi ez a pittyegés? Gondoltam magamban, majd nagy nehezen kinyitottam elbágyadt és fáradt szemeimet. Először minden homályos volt, és a nap is nagyon zavarta a szememet. Körül néztem, majd láttam, hogy Grace nagyi szobájában vagyok, így megnyugodva felültem, amit meg is bántam, mert egy éles fájdalom nyilalt a fejembe, így jobbnak láttam, ha visszafekszek a párnára. Pár perc múlva már kezdtem nyugtalan lenni, és végre nyílt az ajtó, egy fehér köpenyes úr jött be rajta, majd amikor megfordult csodálkozva meresztette rám szürkés szemeit.

-          Henriett, hogy érzi magát? – kérdezte tőlem barátságosan. Majd végre rájöttem, hogy ki is ül az ágyamon. Hát persze, Dr. Parkinson.

-          Voltam már jobban is. – mondtam és sikerült egy halvány mosolyt az arcomra erőltetni.

-          Nem fáj a feje? Háta, nyaka, mellkasa? – kérdezte, majd a gépet figyelte, ami felkeltett.

-          A fejem fáj, a nyakam meg el van gémberedve. De egyébként úgy semmim sem fáj.

-          Jó rendben. Nehezen veszi a levegőt? – kérdezte tovább.

-          Nem, nem veszem nehezen. – mondtam kissé idegesen.

-          Rendben akkor álljon fel légy szíves. – mondta. Ennek elment a józan esze? De felálltam nagy nehezen, majd a fejfájásomra nem figyelve, azt csináltam, amit ő mondott.

-          Először is. Lépkedjen el az ajtóig. Jó ellépkedtem az ajtóig, de már ennyitől nehezedett a légzésem, de hogy ne tűnjek gyengének tovább csináltam, amit Dr. Parkinson mondott.

-          Nagyon jó. Most hajoljon le 5-ször és érintse meg a bokáját. Az első az simán ment, de a harmadiknál feladtam. Alig kaptam már így is levegőt.

-          Rendben, most visszafeküdhet az ágyára. – mondta komoran.

Amikor visszamentem az ágyamhoz és leraktam a fejem, minden fájdalmam elmúlt. Én esküszöm ez az orvos nem normális. Majd láttam, hogy felállt és kisétált a szobából. Pár percig még a plafont bámultam, majd elnyomott az álom.

• Adison szemszöge

Nyújtózkodtam egyett az ágyban, majd óvatosan kicsusszantam Zayn mellől. Hirtelen egy mentős kocsi állt meg előttünk. Azonnal felkaptam valamit magamra majd leszaladtam a lépcsőn, és majdnem beleütköztem Dr.Parkinson-ba.

-          Dr.Parkinson. Elnézést. Kértem először is bocsánatot.

-          Semmi baj Adison.- mondta mosolyogva

-          Hogy van Henriett? kérdeztem aggódva

-          Kitűnően. Már előbb felkelt és beszélt is hozzám. De most át visszük az egyik kórházba, és megnézzük, hogy mi a gond a tüdejével. De biztosan mondhatom, hogy túl van az életveszélyen.- mondta majd fütyörészve elindult és mutatta a mentősöknek, hogy merre találják Henriett szobáját. Amikor megfordultam Zayn kócos haját pillantottam először meg.

-          Valami baj van? – kérdezte a mentősökre mutogatva. Majd egy ajtó csapódását hallottam, és Louis futott ki alsógatyában, kómás fejjel.

-          Ég a ház, ég a ház.. ordította. Majd amikor körbe szimatolt, hogy nincs füst szag, odajött hozzánk.

-          Ti miért álltok itt ? kérdezte megdöbbenve.

-          Előbb összefutottam Dr.Parkinsonnal. – Mondtam komoran.

-          Igen és? Henriett jobban van? – kérdezte Louis, a szemét dörzsölve.

-          Igen, jobban túl van az életveszélyen. Most az imént mondta, Dr.Parkinson, hogy volt bent nála, és beszélt is hozzá, meg járkált. – mondtam majd elmosolyodtam.

-          Látod mondtam, hogy minden rendbe fog jönni. - mondta Zayn, majd átölelt és megcsókolt. Ez a csók egy kissé hosszabbra sikerült, mint ahogy akartam. Ezt Louis is így gondolta, mert megköszörülte a torkát. Amikor abbahagytuk Zayn egy fagyos pillantást lövellt Louis felé. Lou csak megrántotta a vállát és visszament a szobájába. Amikor újra Henriett szobája felé fordultam már kifelé tolták az ajtón. Odasiettem hozzá, hogy hadd lássam az arcát. Be kell vallanom sokkal jobban nézett, ki mint tegnap.

-          Hova viszik? – kérdeztem kertelés nélkül

-          A St Thomas' kórházba. – mondta mosolyogva

-          Rendben. Akkor felöltözök és mi is indulunk.

-          Nem akarom azt, hogy hiába várjanak ott egy fél napot, a műtét miatt, így jöjjenek be úgy 6-7 óra fele. – válaszolta mosolyogva.

-          Rendben. Köszönöm Dr.Parkinson. – mondtam majd egy halvány mosolyt csaltam az arcomra

-          Ugyan Adison. Ez a munkám. - mondta, majd nevetve követte a mentősöket.

Amikor megfordultam már Zayn a mi szobánk felé igyekezett. Most annyira örülök, annak, hogy fel fog épülni Henriett. Biztos, hogy Tony-t, nem fogom Henriett közelébe engedni többé, mivel ő okozta a balesetet, vagyis miatta történt minden. Meg egyben az én hibám is volt. Nem voltam ott amikor, egy barátnőre vágyott, és nem voltam ott neki , mint egy nővér.

~~~~~~~

• Henriett szemszöge

Már megint ez a sípoló hang.. Aludni szeretnék, de úgy látszik, hogy az embert még aludni sem hagyják.. Mérgesen kinyitottam a szemem, de azonnal meg is bántam, mivel a nap elvakított. Majd amikor végre a szemem megszokta a fényt, egy alakot pillantottam meg.

-          Jó reggelt Henriett. – szólalt meg Dr. Parkinson.

-          Hol vagyok? – kérdeztem tőle

-          Egy kórházban. Pontosabban a St Thomas' kórházban.

-          Nem emlékszem semmire.- mondtam neki összezavarodva

-          Igen, nem emlékezhet semmire, mivel nagyon beverte a fejét..

-          De már jobban vagyok? – kérdeztem

-          Igen már sokkal jobban van,.- mondta nevetve

-          Nem látta Adison-t? – kérdeztem szomorúan.

-          Kint ülnek a folyóson. Behívjam önhöz? – kérdezte.

-          Igen..

Majd lerakta a kórlapomat és kiment az ajtón. Először is bocsánatot akarok kérni tőle, azért mert nem mentem el a megbeszélt találkozóra. Most biztosan nagyon mérges rám.. Nem is tudom, hogy megfog-e bocsájtani.. Majd megláttam Adison-t, Zayn-t és Louist ahogy beléptek a szobába. Nem csak Adison-t mondtam?

-          Hen .. mondta A.D. majd hozzám szaladt és átölelt. Éreztem, hogy sír..

-          A.D jól vagy ? kérdeztem tőle, igen meglepődve.

-          Annyira örülök, hogy jól vagy. – mondta majd egyre erősebben szorított.

-          Adison, megfulladok.. mondtam kis idő múlva.. És végre elengedett, majd leült mellém.

-          Jajj ne haragudj, de annyira boldog vagyok.. Hát ez furcsa. Akkor nem is haragszik rám?

-          Akkor nem is haragszol rám? – kérdeztem meglepődve.

-          Miért haragudnák?

-          Hát azért, hogy nem mentem el a megbeszélt találkozóra.

-          Nem dehogy is . Mondta nevetve.

Majd Lou-ra, és Zayn-re néztem. Láttam a szemem sarkából, hogy Adison aggódva figyeli az arcomat.

-          Ti hogy kerültök ide? - Kérdeztem, majd próbáltam felülni. Adison azonnal segített.

-          Köszi, A.D.- mondtam mosolyogva.

-          Én Adisonnal jöttem. Válaszolta Zayn.

-          Én pedig Zayn-el. Én hoztam el őket. – mondta Lou.

-          Oké azt értem, de nincs fellépésetek? vakartam meg a nyakam.

-          Nincs.. Majd a hétvégén lesz. Mondta Zayn

-          Most milyen nap van? - Kérdeztem. Louis válaszolt először.

-          Csütörtök.

-          Csütörtök? - Kérdeztem ledöbbenve.. - Elég régóta aludhattam.

-          Hát igen Hen.. Eléggé ránk ijesztettél. – válaszolta nevetve A.D

-          Anyát nem láttad? – kérdeztem . Láttam, hogy A. D-nek elborul az arca

-          Nem, nem láttam. – válaszolta mereven.

Nem volt képes bejönni a kórházba? Kérdeztem magamtól. Azt hittem, hogy legalább most be fog jönni és aggódni fog értem, de úgy látszik, hogy nem így lett.. Lehet, hogy, vissza kellene mennem Carmen nénimhez.. De itt tudnám hagyni Adison-t? Vagy le tudnák mondani Harry-ről? El tudnám halasztani a lehetőségemet, és az álmaimmal nem foglalkozva, visszamennék, sok év után, újra Magyarországra? Talán így lenne a legjobb, de talán lehet, hogy tönkre tennék mindent..