§ Meg kell hoznom életem legnehezebb döntését!

Itt a rész. Azon gondolkodtam a mi nap, hogy lehet, hogy kezdek egy új történetet, csak semmi ihletem nincsen. Ha van valami ötletetek, akkor azt írjátok meg : )

Ui.: Jó olvasást : ) Sziasztok : )

’’ Meg kell hoznom életem legnehezebb döntését! ’’

3 hónap telt el azóta, hogy elköltöztem Londonból. Nagyon nehéz volt arra elszánnom magam, hogy én igenis beszéljek anyával, és utánuk jöjjek Olaszországba. Egyben megérte, mert gyönyörű helyen lakom, és legalább van időm feledni. Meg lassan úgy is befogok egy iskolába íratkozni, ahol orvosnak tanulok, nem fogok tehetetlenül összetett kézzel Niall után koslatni. Éppen az iratokat néztem, mert most jött meg egy levél, hogy felvettek e az iskolába. Anya most sem törődött velem, olyan volt, mint régen, de nem veszekedtem vele, mert nem lett volna ennek semmi értelme. Nemsokára úgyis önálló életem lesz, családom, gyerekem, s ami a legfontosabb, hogy Niall nélkül kel mindenen átmennem. Próbálgattam azt mondogatni magamban, hogy Niall hagyott el, ő nem törődött velem, de nem, nem akarom Niall emlékét bemocskolni, és bármennyi idő is eltelhet, én szeretni fogom mindig.

-         Megjött a levél? – kérdezte Miguel. Miguel mostanában lett a legjobb barátom, és mindig nevettem a furcsa olaszos akcentusán.

-         Igen. Felvettek. – mondtam, majd rá mosolyogtam. Majd lefagyott a mosoly az arcomról, mert csak akkor tudatosult bennem, hogy mibe vágtam a fejszét. Ha felvesznek, de már felvettek, akkor itt kell maradnom, kikell járnom az orvosit. Helyhez vagyok kötve. Sóhajtottam egyett, majd Miguel felszisszent.

-         Már megint amiatt a fiú miatt búslakodsz? – kérdezte, majd szúrós szemmel a képét nézte, ami ki volt ragasztva a szekrényemre.

-         Nem miatta búslakodom. – mondtam ridegen. – Csak hiányzik London. – mondtam.

-         Ne haragudj. – mondta, majd rám nézett az éjfekete szemével. Ha nem lennék Niallbe annyira szerelmes, talán lehet, hogy kikezdenék Miguellel, de nem akarok, és nem is tudnák vele úgy együtt lenni. Az én szememben csak egy nagyon jó barát, semmi több. – Csak már nem az, vagy akit megismertem. – mondta, majd mellém ült.

-         De az vagyok, csak néha azért még is eszembe jut. Meg Adison is. – mondtam, majd felálltam az ágyamról, és beletettem a borítékba a levelet. Hirtelen Miguel kezét éreztem a vállamon, majd a fülemnél éreztem a leheletét. – Miért nem felejted el, és foglalkozol velem? – kérdezte, majd lassan maga felé fordított.

-         Mert én erre még nem állok készen, és nem tudom, hogy valaha még egyszer kész leszek e egy kapcsolatra. – mondtam könnyedén, majd levettem a kezét a vállamról, és a két kezem közé fogtam a kezét.

-         Nagyra értékelem, hogy vársz rám, de arra kérlek, hogy ne haragudj meg, hogyha úgy fogok dönteni, ami majd neked fájni fog. – mondtam majd a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy csalódott, de rám mosolygott.

-         Én megértem. Ugyan ezt éreztem, amikor Donatellát elveszítettem. Akkor azt hittem, hogy vége mindennek, de anya révén rájöttem, hogy ő is azt akarja ott fent, hogy tovább éljek, és tudom, hogy most már büszke rám. – mondta, majd szomorúan lefele nézett.

-         Hány éves volt? – kérdeztem halkan.

-         17 a baleset után töltötte volna be a 18at. A szobájában az óta senki sem járt. De ne rólam beszéljünk, ha nem rólad.. Vagyis majd holnap, vagy délután, mert vissza kell mennem, dolgozni. Majd még beszélünk Henriett. – mondta, majd megpuszilta a homlokom, és kiment a szobámból. Ott ültem az ágyon, majd ahogy szétterültem az ágyon, valami nyomta a hátamat. Felültem, és ahogy arrébb toltam a lepedőt, megpillantottam az albumot. Kinyitottam, majd neki dőltem a falnak, és elnevettem magam az első kép láttán.

Ezeket a képeket látva, jót kuncogtam, hogy milyen őrültek is voltak a srácok. Liam azt az idióta panda sapkát húzta a fejére, pedig mondtam neki, hogy ne tegye fel, de feltette, persze az emberek kitágult szemekkel meredtek ránk. Egyszer mentem velük, repülőgéppel, de az is kár volt. Összevissza nyüzsögtek a gépen, aztán meg azzal szekáltak, hogy én félek a repüléstől. Nem tévedtek nagyot, de egy tériszonyom van, kettő még úszni sem tudok, szóval vagy lezuhanok egy géppel, vagy megfulladok egy tengerben ez a két lehetőség van. Általában mindig az következik be, amitől a legjobban félünk. Ahogy néztem Niall arcát, hiányt és magányosságot éreztem, mintha egyedül lennék a világon. Becsuktam az albumot, majd letettem az íróasztalomra. Gondolom, a fiúk élik sztáros életüket így lecsaptam a laptopom tetejét, mert nem akartam róluk idióta sztorikat olvasni, amiket a hülye újságírók pletykálnak össze. Majd hallottam, hogy Elina felkiáltott.

-         Henriett gyere már egy percre leveled érkezett!. – kiáltotta, majd szép lassan lesétáltam a lépcsőn. Elina ugyan úgy nézett ki mint mindig, határozott kontyba fogta most is éjfekete haját, térdig érő virágos ruhát viselt, egy ó divatú cipővel. Itt más volt a divat, mint Londonban, de kezdtem megszokni. Ahogy lementem, megcsapta az orrom a már jól ismert, rózsa illat, ami belengte az egész házat.

-         Ki küldte? – néztem rá kíváncsian.

-         Valamilyen Adison.. – mondta elgondolkozva, de átnyújtotta a levelet és már ment is vissza a konyhába. A modorán változtathatna, már nem is csodálkozom, hogy eddig senkit se talált magának. Majd megráztam a fejem, és kivittem a levelet a kertbe. Ahogy leültem az egyik padra, azonnal feltéptem a levelet, amiben egy újabb kép volt a fiúkról. Alig hittem a szememnek, rengeteget változtak.

Liam levágatta a haját? És Zaynek melír csík a hajában? És Harry? Lejjebb nyíratta az is a haját? És ekkor döbbentem rá, hogy mennyi ideje nem láttam már a srácokat, nem is tudok róluk szinte semmit. Majd elkezdtem olvasni a levelet, amin megéreztem Adison parfümjét.

„ Szia Hen. Remek ez a turné, csak innen már te hiányzol. A directionerek elképesztőek. Tudod, mi mindent megtesznek azért, hogy legalább fényképezkedhessenek a fiúkkal? Az sem érdekli őket, hogyha a biztonsági őrök viszik el a fiúk nyakából. Szépnek nem mondhatnám Amerikát, de jó volt kijönni. Tényleg már csak te hiányzol, de mi újság van Londonban? A fiúk nem tudom, meddig lesznek még itt, de körülbelül még 3 hónapig. Nagyon hiányzol. Niallről meg nem is mondok semmit, alig jár el a fiúkkal és velem szórakozni. Hiányzik az életéből az a rész, amit veled töltött el. Na, de nem is fecsegek tovább, meg mennem kell, éppen most megyünk el a fiúkkal sétálni. Boldog Mikulást! A fiúk tisztára be vannak zsongva, mindenki mindenkinek adott már virgácsot, Louis meg reggel úgy keltett minket, hogy elkezdett kolompolni, de nem tudom, honnan szerzett kolompot, aztán bement mindenkihez, persze mikulás jelmezbe. Felvert az ágyból, és még egy normális reggelit sem tudott elkészíteni, szóval nagyon fáradt vagyok, alig várom már, hogy aludjak, pedig még este egy vacsora is lesz. De, mindegy. Elmondok valamit, amit nekem Niall mondott, és amit a fiúk is megerősítenek. Múltkor hallottam Niall szobájából valami furcsa hangot és bementem hozzá. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj? Elkezdi, hogy semmi, csak valami belement a szemébe. Én mondtam neki, hogy nem hiszem el, és a végén elárulta, hogy még mindig szeret. Nem értem még mindig, hogy miért csinálod ezt vele! Tudod, ez számomra már csak egy örök titok marad.  De mennem kell, mert a fiúk már hiányolnak. Írj vissza. Majd találkozunk: )

Puszil

Adison xxx „

Visszacsúsztattam a levelet a borítékba, majd visszabattyogtam a házba, ahol beleütköztem Miguelbe.

-         Hát te? – néztem rá kérdőn.

-         Apa átvette a műszakom. – mondta mosolyogva.- Ezt Adison küldte? – mutatott a borítékra.

-         Igen, de most mennem kell Migu. Szia, majd beszélünk később. – mondtam, majd felsiettem az emeletre. Nem akartam Miguelnek a hülye kiosztását hallgatni, így inkább magamra zártam az ajtót. Most azt akarom, hogy senki se zavarjon, hiszen most kell meghoznom életem legnehezebb döntését…

§ Elmegyek örökre !

Meghoztam az új részt, lehet, hogy egy kicsit száraz lett, de jó olvasást hozzá : ) Sziasztok : )

Ui.: Ti mit gondoltok Harry és Taylor Swift kapcsolatáról?  Na, és nem is beszélve Liam és Dani kapcsolatáról? Én már nem tudom, mit higgyek? Valaki világosítson már fel!

„Elmegyek örökre!”

Pár percig még álltam az ölelésüket, de utána elhúzódtam tőlük. Nem akarom újra azt végig zongorázni, amit nem olyan régen eljátszottam, szeretem a fiúkat, de nem akarom, hogy még egyszer összejöjjek Niallel, főleg meg, most nem amikor sebezhető vagyok. Leporoltam magam, mert tiszta por lett a nadrágom, és felnéztem, majd Niall megfogta a kezem. Összeszorult a szívem, és eszembe jutott, amikor kézen fogva sétáltunk, nem érdekelt, hogy milyen őrültnek tartanak minket, amikor egy szál felsőben az esőben sétáltunk mínusz akárhány fokban. Kicsúsztattam a kezem Niall kezéből, és kerültem a pillantását.

-         Én azt hittem, hogy.. – fordított felé Niall.

-         Semmi és senki nem fog változtatni a döntésemen, Niall. Szeretlek, de még egyszer nem fogom sem magamat sem téged tönkre tenni. – mondtam, majd elindultam a kijárat felé. Hirtelen mindenki eltünt, az őrült szemekkel meredt emberek már nem voltak sehol, csak a szél süvített és fújta arrébb a lehullott leveleket. Csendben kisétáltam, majd hívtam egy taxit, mert semmi erőm sem volt hazasétálni. Nem jött utánam senki, így egy kicsit megnyugodtam. Amikor elhaladtunk a park mellett kézen fogva láttam boldog párokat, visszaemlékeztem, hogy én is ugyanezt az érzést éreztem Niall mellett. Fogok még valaha szeretni így egy embert? A hideg ablaküveghez nyomtam a homlokom, és a bennem tomboló tűzt próbáltam lehűteni. Ugyan ezt a tűzt éreztem amikor Niall elsőnek megcsókolt, vagy amikor először megfogta a kezem, mint egy kis tini szerelmes olyan voltam, olyan szerelmes és olyan vak is. Hogy nem tudtam azokra a jelekre figyelni, amit a sors küldött? Csak a saját boldogságomra figyeltem és eltaszítottam mindent és mindenkit magam mellől. Nem figyeltem, hogy ez a kapcsolat sohasem működhet túl sok volt az akadály. Lecsuktam egy percre a szemem, és próbáltam kiverni a fejemből Niallt, de nem ment. Egyre csak azon járt az eszem, hogy milyen lenne, ha most Niall ülne mellettem, fogná a kezem. Pedig vele képzeltem el az életem, mondhatni ő volt nekem a Nagy Ő. És minden egy szélfújásra összedőlt. Múltkor azon nevettem vele, hogy elkezdtünk gyerek neveket kitalálni, s abszurdnál - abszurdabb neveket sikerült kitalálnunk. Túl korai gondolkodás volt, fiatal ő is fiatal vagyok én is. Megállt a kocsi s kiszálltam belőle, majd éppen Gwent láttam meg az ajtóban csomagokkal felszerelkezve.

-         Had segítsek. – vállalkoztam majd elvettem tőle a szatyrokat és becipeltem a konyhába.

-         Köszönöm kedvesem. Hol voltál? Sárbirkózáson vettél részt? – nézett rám majd felhúzta az egyik szemöldökét, amitől nagyon viccesen nézett ki.

-         Nem, apánál voltam. – mondtam mosolyogva. – Egyébként szerinted jó ötlet, hogy Niallnek egy felsőt vettem Karácsonyra? – néztem rá, majd megállt a kezem a levegőben, mert eszembe jutott, hogy máig foglaltattam le a felsőt. Rá néztem az órára majd elfehéredtem, mert 20 perc múlva 5 mutatott az óra. Ez a bolt meg 5 kor vagy hamarabb zár.

-         Jézusom. – csaptam a homlokomra. Kiszaladtam, majd amikor az ajtó kilincsre tettem a kezem Gwen visszahúzott. – Van valami baj? – kérdeztem türelmetlenül.

-         Nem, de nem kéne ennyire sietned, mert már nincs ott a felső. – mondta majd sokat sejtően a konyha felé nézett. Azonnal visszaszaladtam a konyhába, majd kinyitottam az egyik dobozt. Ahogy leszedtem a tetejét, ott lapult a felső.

-         De, hogy? – kérdeztem döbbenten.

-         Én mindent tudok kedveském. – mondta, majd elmosolyodott. Oké, ez kezdett nagyon bizarr lenni, de én is elmosolyodtam. Visszatettem a dobozba egy cetlivel ellátva.

„ Boldog Karácsonyt Niall. Remélem, tetszik neked. Szeretettel Henriett ”

-         Hagyd, majd én feladom, úgyis megyek fel kedvesem. – mondta Gwen, majd kikapta a kezemből a csomagot és már kint is volt az ajtón.

-         Köszönöm. – mondtam már inkább magamnak, majd leültem az egyik székre. Ásítottam egyett, majd elhatároztam, hogy ledűlők egy kicsit aludni. Ahogy letettem a fejem a párnára, azon nyomban elnyomott az álom. Niallel álmodtam, sohasem akartam ebből az álomból felébredni, de csengettek. Gondoltam Gwen néni jött meg, és az én álmos fejemmel biztos bezártam az ajtót. Lebotorkáltam az ajtóig, majd akkor vettem csak észre, hogy már besötétedett. Kinyitottam az ajtót, majd a hideg szél, és egy arc azonnal észhez térített.

-         Niall mit keresel itt? – kérdeztem, majd megdörzsöltem a szemem.

-         Sokat gondolkodtam, és sajnálom. Töröm a fejem, de nem tudok rá jönni arra, hogy mi vezetett erre a megoldásra. – mondta, majd rám nézett.

-         Elmondom. De nincs túl korán még? – ásítottam.

-         Korán? 21:30 van Hen. – mondta majd az álmos fejem láttán elnevette magát. – Remélem nem keltettelek fel. – mondta majd becsusszant mellettem.

-         De felkeltettél, de nem baj. – mondtam, majd ahogy a meleg konyhába értem, újra elnyomott az álmosság. Készítettem két teát, majd bevittem a nappaliba, ahol már Niall várt.

-         Paul éppen ma mondta, hogy több hónapos turnéra megyünk. – mondta majd letette a dohányzó asztalra a bögrét.

-         Igen? – kérdeztem az egyik szemöldökömmel felhúzva. – Az király. – mondtam unalmasan.

-         Gondoltam, hogy szólok, és arra gondoltam, hogy nem e kísérnél el ? . – kérdezte. Letettem a teám, mert azt hittem, hogy elejtem. Most Niall Horan arra kért engem, hogy menjek el vele turnézni? Furcsa.

-         Nem. – vágtam rá azonnal. – A csillogást azt meghagyom nektek. – Elgondolkodtam azon, hogy vajon jó ötlet e így beszélni Niallel.

-         Adison is jön. Aztán megnézhetnénk együtt a várost, tudod én meg a srácok és te. Persze ha Paul enged. – mondta, majd megcsóválta a fejét.

-         Felőlem nyugodtan mehet Adison. És nem kell Paultól engedélyt kérned, hogy velem megnézhesd a várost, mintha amúgy rohadtul érdekelne Amerika, persze a srácokkal együtt biztos jó lenne, de nem, nem kell, hogy emiatt fáradj. És nem akarom, hogy rám pazarold azt az időt, amit dedikálással tölthetnél. – mondtam, majd ridegen rá néztem.

-         Most mi a baj? – kérdezte kimérten.

-         Nekem? Ugyan semmi. De menjél is, mert még a végén rám küldik a rendőrséget, és az F.B.I-t . Azt ugye nem akarjuk ? – kérdeztem nevetve.

-         Henriett kivel vitatkodsz? – kérdezte Gwen, majd bebotorkált a nappaliba, egy baseball ütővel a kezében. Ezen elnevettem magam, de amikor Niallre néztem döbbenten nézett Gwenre, majd rám.

-         Ti ismeritek egymást? – kérdezte Niall csodálkozva.

-         Igen. Gwen volt a bérlőm és most is itt lakik nálam. Miért? Te talán ismered? – kérdeztem mosolyogva. De ahogy Gwenre néztem, és aztán vissza Niallre valami hasonlóságot véltem felfedezni az arcukon. A szemük, az arcélük, mintha Niall állna ellőttem, csak nőben. Oké ez nagyon viccesen hangzik, de akkor is ez az egész megrémített. Felpattantam a kanapéról, majd bevillant minden. George, az, hogy tudta a telefonszámát, a lakásszámát, homlokon csaptam magam, majd mélységesen csalódtam Niallben és Gwenben.

-         Ugye Niall az unokád? – kérdeztem keserűen.

-         Nem, hogy gondolkodhatsz ilyen butaságokon kedvesem… - mondta hadarva Gwen.

-         Álljunk csak meg! – emeltem fel a hangom. – Akkor honnan tudtad könyökből Niall számát, lakáscímét, azt, hogy éppen abban a boltban vásároltam. – Ez a nő engem totálisan félre vezetett. Fogadjunk, hogy most is ő hívta ide. – Most is te hívtad ide, ugye Gwen? Ne is tagad!.

-         Mi ez Gwenny? – kérdezte Niall.

-         Á, Gwenny? Tényleg elmondanád Gwenny? Én totálisan befogadtalak megbíztam benned, mondtam, hogy túl nehéz még nekem ez az egész Niallel, de te nem törődtél vele. És te meg Niall, tudod mit?  Hagyj engem békén! Érted? Hagyj békén Niall Horan. Eljöttél ide, úgy, hogy Gwen hívott, mit sem törődtél vele, hogy mit érzek. Fogadjunk te is csak arra mentél. ! Hogy egy újabb trófea legyek a vitrinedben, ugyan olyan, vagy mint a többi pop sztár!. – mondtam, és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik le az arcomon.

-         Nem Henriett ezt félre érted. – mondta mentegetőzve Niall.

-         Nem, nem értem félre! Itt egyedül te érted félre a helyzetet! És most tűnj el. Soha többé ne is gyere vissza! Menjél Paulodhoz, a rajongóidhoz, legalább nekik ne okoz csalódást, ha már nekem okoztál, és ne hogy miattam haragudjanak meg rád. Ez nem lenne igazságos. Én látod, tudom, mit érzek irántad, és tudni is fogom. Gyűlöllek Niall Horan. Gyűlöllek! . – kiabáltam mérgesen.

-         De..

-         Nem érted? – mondtam idegesen. – Tűnj el! Takarodj. – mondtam, majd az ajtó felé mutattam. A kezem remegett, minden összeomlott, amit még fel akartam építeni, az is úgy mondva „füstbe ment”. Én még hittem Niallnek, de nem is ez a durva, ha nem az, hogy Gwen hazudott nekem. Nem baj, amire visszaér Niall a turnéról én már nem fogok Londonban lenni.. Elmegyek innen.. Örökre.