§ Már nem vagyok gyerek

Már nem vagyok gyerek

„Akkor a legnehezebb dönteni,

Amikor többféle úton is elindulhatunk”

Azt hittem, amikor elveszítettem Niallt, hogy ennél már semmi sem lehet rosszabb. De jött egy hír Olaszországból, hogy anya és a barátja balesetet szenvedett. Nem voltak túlélők. Valahogy rájöttem nincs már az életemnek értelme. Átfogtam a vállam és a Temze mellett sétáltam. Éppen Harryt vártam, mert megígérte, hogy piknikezünk egy jót. De késik. Elveszítettem apát, aztán Niallt és anyát. Szinte mindent elveszítettem, ami eddig még fontos volt, de már valahogy nem érzem a fontossági sorrendet. Niallel barátként váltunk el, és ezt most már tényleg le kell zárnom. Talált egy olyan lányt amilyen én nem vagyok, és úgy látszik vele nagyon boldog. Valahogy érzem sosem szeretett. Nem tudom így van e vagy csak én képzelem be magamnak, de a lényeg, ami a legfontosabb ő már nincs az életemben, ahogy apa se és anya se. Leültem majd megláttam Harryt.

• Szia. Ne haragudj, hogy késtem csak volt egy kis gond… - mondta majd lepakolta a cuccait.
• Semmi baj. – mondtam mosolyogva.
• És milyen volt a… Temetés? – kérdezte miközben pakolt.
• Egy temetés milyen lehet? – kérdeztem én is, de gúnyosan.
• Ne haragudj. Én nem úgy gondoltam…
• Persze. Semmi gond.
• Remélem, szereted a bort. – nézett rám csillogó szemmel
• Nem szeretem. – mondtam talán túl ridegen, mint ahogyan azt kellett volna.
• Khmm. Akkor hoztam termoszban kávét… - mutatta majd mondta szomorkásan.
• Semmi baj. Jó lesz a kávé… - mondtam nevetve.
• És amúgy rendben vagy? – kérdezte majd a szemembe nézett

Most mondtam volna neki azt, hogy nem? Ha azt mondanám, akkor ő úgy értelmezné, hogy Niall miatt vagyok még mindig ilyen pedig nem. Nem foglalkozom már Niallel. Ha szeretjük egymást, akkor újra egymásra találunk, ha pedig nem akkor külön válnak útjaink. Bár már külön is váltak. El kéne gondolkoznom azon, hogy miért beszélek Niallről még mindig? Miközben itt van Harry, aki elég helyes… Stop. Ez tiltott terület! Szólalt meg bennem egy vészcsengő. Nem fogok ágról ágra szállni.

• Hahó! Figyelsz Hen? – kérdezte majd megérintette a vállam.
• P.. Persze – mondtam mosolyogva.- Amúgy igen jól vagyok. Vagyis már amennyire lehetnék. – mondtam neki nagyot sóhajtva.
• És most mihez kezdesz? – nézett rám
• Ezt úgy érted, hogy maradok-e a lakásotokban? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
• Igen. – mondta majd ivott egy kortyot a boros poharából.
• Keresek egy albérletet és élem az életem. Jelentkezek valami orvosi fő sulira, vagy valóra váltom az álmaim és író leszek… Ki tudja? – mondtam neki mosolyogva.
• Én még nem találkoztam olyan lánnyal, akinek céljai lettek volna. Ha most nem élőben beszélgetnék, azt hinném, hogy nem is te vagy, ha nem, hogy valaki más szórakozik… - mondta nevetve.
• Igen én sem értem miért vagyok ilyen. Talán megkomolyodtam apa halála után. – vontam meg a vállam.
• Ne haragudj. – mondta, majd kivett a kosárkából egy jó adag muffint.
• Miért kérsz mindig bocsánatot, miközben nem tettél semmit? – kérdeztem titkozatosan, majd elvettem egy muffint.
• Nem tudom, talán ez a heppem. – mondta nevetve.

Olyan aranyosan tud nevetni.

• Uram megkérhetném, hogy öntsön egy kis kávét a boros poharamba? – kérdeztem komolyan, de elnevettem magam.
• Persze, kisasszony. – mondta, majd teletöltötte kávéval a borospoharam.
• Tudja, Mr. Styles nem most akarok meghalni koffeinmérgezésben. – mondtam nevetve.
• Pedig az lett volna a célom. – mondta ő is nevetve.
• Vicces vagy. – mondtam.
• Nem, inkább te vagy az.
• Hát, talán megőrültem már e miatt a sok kesze-kusza szál miatt.
• Nehéz lehet így egyedül. – mondta komolyan.
• Nem vagyok egyedül. Itt vannak a barátaim. – mondtam mosolyogva.
• Én.. nem úgy értettem. – mondta majd valahogy másféle nézéssel rám nézett. Nem titokzatosan, ha nem inkább vágyódva.
• Igen, ebben igazad van. – mondtam majd lehajtottam a fejem.

Úr isten, csak meg ne csókoljon! Mondogattam magamban, de megéreztem az érintését, és lassan felemelte az állam. Mélyen a szemembe nézett és bizonytalanul megcsókolt. Igaz csak pár másodpercig tartott, de iszonyatosan jó volt. Niall haverja! Szólalt meg bennem valami, majd elhúzódtam tőle.

• Ezt nem kéne… - mondtam, majd ő is eltávolodott.
• Ja, igazad van.

Az este hátra lévő részében beszélgettünk minden féléről, jobban megismertem. Annyira nehéz abba belegondolni, hogy egyedül fogok lakni egy házban.. Vagyis nem egyedül hanem Hanryvel de ő más.

• Későre jár. És még össze kell csomagolnom. – mondtam halvány mosollyal.
• De nem azt mondtad, hogy még csak most keresel albérletet? – kérdezte komolyan.
• De. Csak addig meghúzom magam az egyik barátnőmnél… - mondtam majd rá néztem.
• Hazudsz!- mondta könnyedén. Döbbenten rá néztem
• Én? – kérdeztem vissza és nem voltam abban biztos, hogy félre hallottam e valamit.
• Úgy tudom, hogy Adisonon kivűl nincs más barátod. – mondta cinikus mosollyal majd rám nézett.
• Áh, mert Adisonon kívül nem lehet más barátom csak ő? – kérdeztem vissza.
• De lehetne, csak, hogy éppen nincs. – szögezte le.
• Na, mert te tudod is. Mi van beálltál kémnek? – kérdeztem gúnyosan.
• Annak még nem, de már készülök… - mondta elgondolkodva.
• Ennek így semmi értelme. – mondtam majd letettem a kávés poharam.
• Minek? – kérdezett vissza.
• Annak, hogy itt szócsatázunk. – mondtam feszülten.
• Nem szeretsz veszíteni. – mondta nevetve.
• Azt te nem szeretsz Harry Styles. Ha valami nem sikerül, te vagy az első, aki elkezd nyávogni. Nem bírod elviselni ha, kikosaraznak. – mondtam keményen.
• Kikosaraznak? – majd elkezdett nevetni. – Mondd meg, hogy ki kosarazta ki Harry Stylest?
• Én. – mondtam fanyarul. – Emlékszel, hogy elkezdtél velem veszekedni, amikor a drágalátos barátnődet elhoztad a házatokba? Az után is te esedeztél a bocsánatomért.
• Ezt rosszul tudod. Nem akartam veled rosszban lenni ennyi az egésznek a lényege.
• Ahha.. Erre van egy mondás. Ha nincs ló jó a szamár is. – mondtam majd felálltam.
• Most hova mész? – kérdezte meglepődve.
• El innen. Nem látod?

Megfordultam majd elindultam valamerre. Nagyon is igaza van Harrynek, de nem fogok igazat adni neki. És mi van akkor, ha Adisonon kívül nincs más barátom? Ilyen az én mákom csak egyetlenegy barátom van, nem tudok mindenkiben megbízni úgy, mint azt mások teszik. Én ilyen vagyok és az a baj, hogy ezt nehezen tudják csak elfogadni. Nem jön utánam? Mi a fenén gondolkozom? Egyáltalán normális vagyok? Egy kis klímaváltozásra lenne szükségem, vagy talán egy gumi szobába való vagyok. Ezért taszítok mindenkit el magamtól, mert amikor meghallják az életemet, elkezdenek faggatni Harryékről, vagy arról, hogy nem e kérnék a nevükben aláírást. Annyira szeretném, ha átlagosak lennének. Akkor nem kéne dugiban elmenni együtt vacsorázni, nem kéne bujkálni. De már nem is fogok bujkálni. Mi lenne, ha lenyírnám a hajamat kopaszra és átoperáltatnám magam? Az túl macerás lenne. Nem meg kéne változnom, ha nem el kéne felejteni egy pár személyt. Ahogy elgondolkodtam, nem figyeltem majd belefutottam valakibe.

• Ne haragudj. – mondtam, majd rá néztem. Két gyönyörű szempár nézett rám, majd egy édes mosolyt pillantottam meg.
• Semmi baj. Én nem figyeltem. Sam Petersen vagyok. – mutatkozott be.
• Henriett Farkson. – mondtam mosolyogva. – Ide valósi vagy? – kérdeztem, mert még sosem láttam Londonban.
• Nem, most költöztünk ide Texasból. – mondta nevetve. Igen, ezt én is kitalálhattam volna a göndör hajából és napbarnított bőréről.
• Az igen. Napsütésből a hideg esős Londonba? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
• Egy kávét egy kávézóban? – kérdezte.
• Éppen rá érek. – Kíváncsi vagyok az okra, hogy miért költöztek ide. Valami nyomós oka lehetett.

Lassan elballagtunk az elég közel lévő kávézóba. Leültünk majd rám nézett némán. Ezen az estén elég sok kávét ittam már azt be kell látnom.

• Szóval, miért is költöztetek ide? – néztem rá.
• A szüleim nem rég egy autóbalesetben életüket veszítették, egy ittas pár miatt. Elkezdtem kutakodni, hogy kik voltak, de az arcukat alig lehetett felismerni, és nem adtak ki több információt. Viszont van egy kedves haverom, aki a rendőrségen dolgozik és kiderítette, hogy van még egy családtag, aki életben van. Egy lány. Megfogadtam, hogy meg keserítem annak a lánynak az életét!. – mondta nyersen és fájdalmasan. Ezt nekem miért nem mondták, hogy volt ott még 2 ember, akik meghaltak? Most áldom az eget, hogy nem anya nevét vettem fel, hanem az apáét.
• És arra még nem gondoltál, hogy a lánynak már így is keserű az élete? – kérdeztem vissza halkan.
• De az apja miatt haltak meg a szüleim! – nyilvánította ki.
• És arra nem gondolsz, hogy neki is a szülei haltak meg? – kérdeztem vissza, de nem néztem rá.
• Most ki mellett állsz? – kérdezte megvetve.
• Senki mellett. – mondtam alig halhatóan.
• Na, és ezért költöztem Londonba. Állítólag itt lakik az a lány, és már csak pár hét és a neve is meglesz meg a címe. – mondta.
• Jó terv. – mondtam rekedten. – És mit akarsz vele tenni? – kérdeztem félénken.
• Még nem tudom. Talán becserkészem és dobom. Vagy teherbe ejtem, hozzá megyek majd elválok tőle. – mondta undorodva.
• Mekkora egy bunkó vagy! – mondtam talán túl ridegen is.
• Most mit vagy úgy oda? Hisz nem is rólad van szó! Valami együttes bandatagjának a csaja. És egyébként fűvel, fával kavar. Meg, ha tudná, hogy a pasija miket csinál. Várj, azt hiszem éppen most dobta, egy szőke cica miatt. – mondta nevetve.
• Nem kavart fűvel, fával, és nem is csalta meg! – keltem ki magamból majd felálltam az asztaltól, és kirohantam. Mit képzel ez a pasas?? És miket hordott itt össze? Niall sosem csalna meg! Bár kellene már látnom, hogy megcsalt…
• Hét várj… – mondta majd megfogta a vállam.
• Minek? – ordítottam. – Hogy hallgassam, ahogy le akarsz alázni egy embert? Bocs, de én az ilyenekre nem vagyok vevő. – mondtam undorodva.
• Ne haragudj. De amúgy is te kérdezted. – mondta ártatlan arcot vágva.
• Az egy dolog, hogy tudni akartam valamit, de nem azt, ahogyan bemocskolod…
• Figyelj! A csajnak az apja miatt meghaltak a szüleim. Éppen, most amikor nagy szükségem lett volna rájuk! A francba te nem lennél dühös? Ha az a nő, nem szól rá a pasijára, hogy ne húzza, lefele a Whiskyt akkor még mindig élnének!- mondta felindulva.
• Így nem beszélhetsz róluk! – mondtam, majd felpofoztam.
• Tessék? – kérdezte értetlenül.
• Én vagyok az a lány, akit keresel Sam Petersen. És húzz a fenébe! – mondtam, majd megfordultam. Nem akartam azt hallgatni, hogy a szüleimet szidja. Nem anya hibája, hogy meghaltak a szülei. Henriett ne sírj, ez csak egy féreg, aki mindenféle zagyvaságot összehord!
• Te vagy az a lány? – kérdezett vissza majd erősebben megszorította a vállam.
• Te magad mondod. Bocs, de nem érek rá veled beszélgetni. – mondtam fanyar mosollyal.
• A te szüleid miatt haltak meg a szüleim! – vágta rá idegesen és fájdalmasan.
• Nem a szüleim miatt haltak meg a szüleid te idióta! Rólam te semmit sem tudsz! 2 éve veszítettem el az édesapám és most jött anya! Az a fickó nem tudom ki volt, de te legalább tudtál annyit a szüleiddel lenni, hogy nem kell azt érezned nem mondtad elégszer, hogy Szeretlek anya, vagy apa. Te láthattad őket, én meg nem! Apa volt a mindenem anyával alig beszéltünk és még szidni mered mind kettőjüket? Nem tudsz te rólam az égvilágon semmit! – mondtam könnyezve. Ahogy az arcát fürkésztem láttam, hogy nem reagál semmit.
• Sajnálom. – mondta rekedten. – Én ezt nem tudtam.
• Ugyan. Az olyan nagyképű férgeknek, mint a te fajtád, nem számít semmi, csak az, hogy olyan mélyre taposhass, amilyen mélyre csak tudsz! – mondtam majd hátat fordítottam neki és elindultam. Nem akartam ezzel az emberrel még egyszer találkozni, hiszen a saját szüleimet becsmérelte. Lassan elértem a fiúk házához, majd bementem. Már egy lámpa sem égett, gondolom, mindenki alszik. Jobb így Hen. Levetettem a cipőm és felmentem a szobámba. Ahogy benyitottam egy alakot pillantottam, meg aki éppen az ablakon nézett kifelé.
• Mit keresel itt? – kérdeztem rekedten az alaktól.
• Csak vártalak és bocsánatot szerettem volna kérni az este miatt.. – mondta Harry, de nem fordult felém.
• Tudod, hogy nem vagyok haragtartó típus. – mondtam majd leültem az ágyamra, de Harry még most sem mozdult.
• Amikor hazajöttem beszéltünk a srácokkal és úgy egyeztünk meg, hogy itt maradhatsz. – mondta és végre felém nézett.
• Nem Harry. Felnőttem saját életem van. Nem akaszkodhatok mindig a nyakatokba. – mondtam halvány mosollyal. – Holnap elmegyek. - jelentettem ki határozottan.
• De Henriett… - kezdett volna bele, de leintettem.
• Harry ez a végleges döntésem. El kell fogadnotok. – mondtam rekedten.
• De ha egyszerűen nem tudom? – kérdezte.
• Nem örökre megyek el, és nem is a világ végére. Két vagy három háztömbnyire megyek, de az tény, hogy nem sokszor fogtok látni. – mondtam mosolyogva.
• De azt sem tudom elfogadni, hogy két vagy három háztömbnyire legyél tőlem. Nem tudok abban a gondolatban lenni, hogy egyedül vagy és bárki betörhet és bánthat… - mondta aggódva. Felálltam majd megöleltem.
• Tudod Harry ezért találták fel a riasztót. Ne aggódj nem lesz semmi bajom. – mondtam majd tovább öleltem. Jól esett Harry féltése, de már nem vagyok gyerek, tudok magamra vigyázni…

§ Furcsa fantázia

Furcsa fantázia

„Nem az a legfurcsább, hogy milyen nélküled…

Hanem az, hogy tudom már nincs esélyem„

Gyengéd lökéseket éreztem a vállamon majd kinyitottam a szemem. Niall nézett rám borzos hajjal. Ahogy hirtelen felültem a nyakamba egy éles fájdalom nyilallt, majd próbálgattam mozgatni, de sehogy sem sikerült. Remek, elaludtam a nyakam. Niallre néztem, aki nevetve figyelte bénázásaimat, majd kikapcsolta a még mindig zúgó TV-t.

- Hány óra van? – kérdeztem, majd ásítottam egyet.

- Fél tizenkettő lesz. Bealudtunk a mesén. – mondta nevetve. – Egy kávét? – kérdezte

- Nem köszi. De egy kakaó jól esne. – mondtam én is mosolyogva. Ahogy a konyhába battyogtam leültem a bárpultszékre majd a nyakam kezdtem el masszírozni. Niall elém csúsztatta a gőzölgő kakaót majd leült velem szemben és megfogta a kezem. Szokatlan volt tőle ez a viselkedés.

- Mondani szeretnék valamit Henriett. – mondta majd komolyan a szemembe nézett.

- Akkor bökd ki. – mondtam, majd ittam egy kortyot a kakaóból.

- Találkozgatok egy lánnyal. És meg is csókoltam már. – mondta fanyarul. A forró ital a torkomon ment végig, és nem hittem el amit Niall éppen nekem most mondott el. Kicsúsztattam a kezem a keze közül majd éppen menni akartam, de megfogta a vállam.

- Tudom hülyeség volt, de nem fog még egyszer előfordulni. - mondta Niall de nem törődtem vele, és kikaptam a vállam erős szorításából. Az ajtó felé vettem az irányt majd kimentem a szakadó esőbe. Feltettem a kapucnyim, majd a park felé vettem az irányt. Nem tudom miért, de mániám volt kimenni a parkba, ilyen késői estén ott legalább egyedül tudok gondolkozni. Leültem az első padra, majd gondolkoztam. Niall megcsalt. Ha egyszer már megtette, akkor megfogja újra és újra. Ezek szerint akkor már nem szeret. Mert az - az ember, aki egyszer enged, a csábításnak akkor onnantól kezdve a fonal el van vágva. Egyáltalán nem is kellett volna neki más lány, ha engem szeretne.

- Elnézést! – hallottam egy vékonyka hangot. Felnéztem és egy kislányt láttam meg. – Te meg mit keresel itt? – kérdezte majd rám nézett a nagy barna szemeivel.

- Gondolkozok. De neked nem kéne otthon lenned? – kérdeztem.

- De csak a szüleim veszekedtek és én eljöttem otthonról. És hol van Niall? – kérdezte csillogó szemekkel. Remek, egy rajongó.

- Alszik. Tudod, mi is összekaptunk.. – mondtam neki halvány mosollyal.

- Adnál egy autogramot? – kérdezte boci szemekkel.

- Nem gondolod, hogy esőben el fog ázni az aláírásom? – kérdeztem nevetve.

- De igazad van.. Akkor nem is zavarlak tovább. . Jó gondolkozást. – mondta elgondolkodva a kislány.

- Hé, várj csak. – szóltam utána. – Mi a neved? – kérdeztem

- Lilianna. Lilianna Wesburg.

- Szóval Lilianna. Nem tudom, hogy kell ezt csinálni, de ez itt Niall sapkája.– mondtam miközben közeledtem felé. Odaadtam a kezébe, majd ő rögtön fel is tette. Viccesen nézett ki benne, mivel túl nagy volt rá. – De egy szót se szólj másnak erről. Rendben? – kérdeztem mosolyogva.

- Rendben. Cserkész becsületszavamra esküszöm. Tök jó fej vagy! Annyira örülök, hogy Niallnek te vagy a barátnője. Más nem tette volna ezt meg! Még egyszer köszönöm. – mondta, majd megölelt. Az eső még jobban rázendített, majd elindultam én is visszafelé. Ahogy a sarokhoz értem a fiúk háza előtt megpillantottam egy rendőrautót. Miért van este 12 kor rendőr a fiúknál? Megálltam a járdán, majd megvártam, míg az autó elmegy. Lassan elindultam majd megpillantottam egy lányt. Ott állt a fiúk ajtója előtt és Niallel. Amikor én is az ajtóhoz értem a lány észrevett és megcsókolta Niallt. Biztos erről a lányról beszélt Niall. Tudtam, hogy semmi esélyem sincs az ellen a lány ellen, mert Niall mindig is odáig volt érte. Mindig is odáig volt Demiért. Örülök, mert élőben is láthatom a híres énekesnőt, de nem így képzeltem el az első találkozást, pláne meg nem Niall karjaiban. Niall lassan eltolta magától Demit, majd megfordult.

- Henriett ez nem az, aminek látszik… - kezdte el. Miért jön minden férfi azzal, hogy „ez nem az, aminek látszik’? akkor micsoda lenne? Bocsánat, hogy van két szemem, ami mellesleg elég jó.

- Tudod mit Niall? Nem érdekel. – mondtam hanyagul majd bementem csurom vizesen a házba. Ahogy a nappaliba értem kávé szagot éreztem, majd megpillantottam az egész ház népét a nappaliban.

- Na, végre. Már kezdtünk aggódni érted. – mondta Harry majd közelebb lépett hozzám.

- Jól vagyok. És nem vagyok, dedós tudok magamra vigyázni.

- Igen, azt tudjuk. – mondta nevetve Zayn.

- Vicces vagy Zayn, majd szólj, hogy mikor kell nevetni.

- Minden okés? – kérdezte Harry újból előttem fél méterre, majd a pocsolyára nézett, ami kezdett alakulni körülöttem. 

- Persze, abszolúte. Boldog vagyok, Niall megcsalt. Minden rendben van. – mondtam gúnyosan.

- Várj. Niall megcsalt? – kérdezte döbbent arcot vágva Liam.

- Nem. A nagyapám csalt meg! Szerinted? Én csak egy Niall Horant ismerek, de javíts, ki ha tévedek. – mondtam felbőszülve.

- Nyugi van tüzes némber. – mondta Lou. – Csak egy kérdés volt. Nem kell mindjárt leharapni a fejünket.

- Még te oltogatsz engem? – kérdeztem gúnyosan.

- Hogy én? Álmodozol szívecském. – mondta nevetve.

- Álmodozni azt te szoktál, bogaram. – mondtam gúnyosan.

- Na, jó elég! – emelte fel a hangját Harry.

- Nem azért jöttem, hogy veszekedjek. – mondtam fanyar arccal.

- Pedig úgy látszik. – mondta Lou. Rám nézett mereven, majd amikor kifelé ment ellökött az útból.

- Ezt is jól megcsináltam. Esküszöm nekem nem szabad emberekhez szólnom, mert akikhez valami kapcsolatom fűződik, mindegyiket egytől egyig kikészítem... – mondtam magamban megvetőarckifejezéssel.

Kimentem a nappaliból majd a szobába siettem. Levetettem a vizes ruháimat majd felkötött hajjal ismét lementem a nappaliba. Ahogy a lépcsőn lefelé mentem elgondolkoztam azon, hogyan beszéltem Louissal. Egyáltalán nem érdemelte meg ezt a hangnemet. Ahogy befordultam a nappaliba, már csak Zayn ült ott egy újságot olvasva.

- Valami érdekes? – kérdeztem nagyot sóhajtva majd leültem mellé és a vállára hajtottam a fejem.

- Semmi. – mondta majd elnevette magát.

- Szerinted Louis nem haragszik? – kérdeztem majd bűntudatosan rá néztem.

- Szerintem nem. Nem haragtartó típus. – mondta mosolyogva.

- De akkor is csúnya volt, ahogy beszéltem vele.

- Hidd el, beszéltem már vele még csúnyábban is. – mondta halvány mosollyal és megfogta a vállam.

- És mi lesz velem? – kérdeztem halkan.

- Hogy mi lenne? – kérdezte értetlenül.

- Tudod, már nem vagyok együtt Niallel… Szívesen láttok még ekkor is? – kérdeztem majd elkezdtem tördelni a kezem.

- Miért mit gondoltál? Adison legjobb barátnőjét csak úgy utcára tesszük?

- Valahogy úgy… - mondtam elgondolkodva.

- Hát tudod, neked van csak ilyen furcsa fantáziád…

§ Valaki mondja, meg miért vagyok utálatos?

Valaki mondja, meg miért vagyok utálatos?

Ahogy a TV-t néztem a vér is megfagyott bennem, majd egy szőke kék szemű lányt néztem, aki érdekes dolgokat mondott a műsorvezetőnőnek. Felhangosítottam a TV-t, majd kezdett síri csend lenni a hátam mögött.

-         Mint mondtam Lindseynek hívnak, és a directionerek képviseletében vagyok itt. – mondta nyájasan.

-         És miért jöttél el hozzánk Lindsey? – kérdezte a műsorvezetőnő.

-         Csak ezért, hogy elmondjam szerintünk Henriett nem való Niallhez, és ezzel az összes directioner egyetért. Nem illik Niallhez, és lássuk be, ő miatta szenvedett autóbalesetet Niall. És úgy látjuk jónak, ha küzdünk az ellen, hogy Niall és Henriett ne lehessen együtt. – mondta, majd ahogy az arcát néztem láttam a szemeiben a bosszút.

-         Na, mehetünk enni? – kérdezte Harry.

-         Elment az étvágyam. – mondtam, majd felálltam a kanapéról és Louis ölébe dobtam a távirányítót.

-         Ennek meg mi baja? – hallottam Harry ideges hangját. Ahogy a bejárat felé mentem megpillantottam Zayn cigarettás dobozát, és gondoltam elveszek egyet, hisz a TV azt reklámozza, hogy jó az idegesség ellen. Elvettem a cigarettás dobozt a gyújtóval, majd kiültem az udvarra le a lépcsőre. Ahogy meggyújtottam a régi emlékek ugrottak be, amikor kemény dohányos voltam, és valljuk, be ki akar a cigarettától függeni? Rágyújtottam, majd elkezdtem dúdolászni.

-         Ezt add csak ide! – szólalt meg Zayn a hátam mögül, de megfogtam a csuklóját.

-         Az én életem, ha akarom, nyugodtan elcseszhetem. – mondtam fanyar mosollyal.

-         De igazán megkérdezhettél volna. – mondta majd kivette a kezemből a cigarettás dobozt.

-         Nem vagy az anyám, szóval nem kell helyre tenni. – mondtam flegmán.

-         Mi bajod van? Csalánra pisiltél? – kérdezte durván, majd felállt.

-         Ne haragudj csak.. – mondtam majd a kertet kezdtem el nézni.

-         Akkor megyünk vacsizni? – kérdezte.

-         Menjetek, nélkülem én nem vagyok éhes. Kérdezhetek valamit? – majd a szemébe néztem. Bólintott egyet, majd ő is elkezdett nézni. – Mi a baj velem? Miért utál mindenki?

-         De hát nem utál senki. – mondta értetlenül.

-         Dehogynem. A rajongóitok is utálnak. – mondtam. – Az a levél most meg a TV-be is már mindenki ellenem van. Miért akarja mindenki tönkretenni az életem? Miért pont nekem vannak gondjaim? – keltem ki magamból majd felpattantam a lépcsőről és elkezdtem sétálgatni, mert már nem bírtam egy helyben ülni.

-         És az megoldás, hogy cigizel? – kérdezte komoran.

-         Egyáltalán nem, de legalább legyen egy igazi konkrét okuk, ami miatt utálniuk lehet. Világ életemben nem voltak barátaim, fiú barátom is csak néhány volt. Mindig is kilógtam a sorból, én voltam a stréber kislány, akinek éppen most válnak a szülei és kivételt kell tenni vele, mert jaj szegény. Mindig én húztam a rövidebbet. Mindig ott segítettem ahol csak tudtam és mit kaptam? Nincs családom! Mindenki utál! Nem vagyok semmire sem jó! – mondtam majd elnyomtam a cigit és Zayn felé néztem.

-         Van családod. – mondta halkan majd a szemembe nézett.

-         Nem érted. – mondtam könnyes szemmel. Zayn háta mögött már megjelentek a többiek is.

-         Hen.. – kezdett volna bele Harry.

-         Nem. Itt senki sem ért meg engem. Nektek normális családotok volt. Ti kaptatok ajándékot kis korotokban én előttem meg anyám szétszakította azt a nyakláncot is, amit születésnapomra kaptam apától. Ti nem értetek semmit! Ti nyájas világban nőttetek fel, nekem meg volt olyan, hogy anya nem is főzött, mert nem akart, vagy nem járt be dolgozni. Ti nem érthetitek, hogy én min mentem keresztül! És tudjátok, mit ? elegem van a sajnálkozó pillantásokból!- mondtam majd könnyes arccal utat törtem magamnak, majd felsiettem az emeletre, és magamra zártam az ajtót. Majd kitört belőlem a 10 évnyi keserűség, ami a lelkem mélyén lapult.

10 perc múlva

Már a szememet a könny is marta, de megkönnyebbültem. Hallottam, hogy kopogtatnak az ajtón majd lassan nyikorogva kinyílt. Adison lépet be rajta.

-         Jól vagy? – kérdezte, majd a vállamra tette a kezét, de abban a pillanatban le is löktem magamról.

-         Mint mondtam nem akarom, hogy sajnáljanak. – mondtam rekedten majd London esős utcáit néztem az ablakon át.

-         Erről szó sincs. De nem lehetek melletted, ha valami fáj? – kérdezte. – Hisz, a barátnőd vagyok és a testvéred is. Nekem tudod, hogy elmondhatsz mindig mindent, és segítek. – mondta halkan.

-         Mellettem lehetsz, de nem tudsz segíteni. – mondtam majd felálltam az ablaktól és az ajtó felé mentem.

-         Hova mész? – kérdezte félve.

-         Le a konyhába kakaót inni. – mondtam, majd már nyitottam is ki az ajtót. Lassan lementem a lépcsőn hallottam, hogy a fiúk a nappaliban zenét hallgattak. Kivettem a tejet a hűtőből, majd betettem a mikróba mert én hidegen képtelen voltam meginni a tejet. Lassan becsoszogott Liam majd ő is betett egy tejet a mikróba és leült mellém. Kezdtem megnyugodni, hogy nem piszkálnak, de abban a pillanatban a kezemre tette kezeit.

-         Sajnálom. – mondta halkan. Minden izmom megfeszült és behunytam a szemem, mert már ideges voltam. Miért olyan nagy kérés az, hogy hagyják békén az embert? Mosolyogva felé néztem.

-         Nem kell. – mondtam. – Ahogy Horatius is mondja „Élj a mának”. – mondtam fanyarul majd kivettem a mikróból a tejeket és tettem bele kakaó port. Elé tettem, majd elkezdtem olvasni a horoszkópomat, de Harry kiszedte a kezemből. – Ép elméjű azt még olvastam! – mondtam Hazzanak majd a kakaómmal együtt leültem a kanapéra Louis és Niall közé. Nem szólaltak meg csak néztek. Letettem a kakaómat az asztalra majd a távirányító után nyúltam és egy rajzfilmre vittem. Ahogy vittem a csatornákat láttam, hogy Niall felemelte a bögrém és beleivott.

-         Csinálj magadnak! – mondtam majd kikaptam a kezéből.

-         Biztos, hogy Spongyabob-t akarsz nézni? – kérdezte komoran Lou.

-         Miért mi a baj a sárga szivaccsal és a rózsaszín csillaggal? – kérdeztem én is komoran.

-         Semmi. – mondta nevetve.

Niall vállára hajtottam a fejem, majd elkezdtem nézni azt az elég elvont mesét. Nem vettem észre de valahogy elaludtam.