§Megtaláltam a családom

Na, itt a rész : D Nagyon sokat kellett tanulnom, szóval bocsánat a késésért. Jó olvasást, sziasztok: D

„Megtaláltam a családom”

  ( London hó - 2012. február 4 )

 

Kinéztem az ablakon, majd elgondolkodtam, hogy milyen régóta nem láttam már igazi telet. Otthon Magyarországon már Decemberben esett a hó, most itt csak még esik az eső. Tudod, ha már több éve kint él külföldön az ember nem könnyű hozzá szokni egy új természeti változáshoz. Bár ez velem nem igaz, hiszen az életem felét itt töltöttem, de azért a honvágy mindig eszembe juttatja a régi házunkat, a régi karácsonyt, amikor összejött a család. Tudom, és emlékszem, hogy a karácsonyfa alatt mindig azt kívántam, hogy bárcsak egyszer eljuthatnák Londonba. Hát, igen kijutottam, de mostmár rájöttem, hogy nem ez volt a legfontosabb az életemben. Nincs családom, nincs barátom. Nincsen senkim. És lassan itt a karácsony és megint egyedül fogom ünnepelni. Ja, meg Gwennel, és Hanryvel. Sosem gondoltam, hogy ezt a karácsonyt úgy mondva egyedül fogom tölteni. Azt hittem, hogy majd a srácokkal és Adisonnal felállítunk egy fát, feldíszítjük, nevetünk azon, ahogy Harry szerencsétlenül felteszi a csillagot a fa tetejére, vagy mindenki sziszegve issza a forró csokit, mert égeti a szánkat, de ez csak egy képtelen álom volt. Más, amikor meglát minket, gondolom, csak azon elmélkedik, hogy én miért pont Niallel vagyok együtt? Most választ adok. Niall egy olyan fiú, akiért tűzbe mennék, nagyszerű srác, és tudom, hogy soha senkit nem bántana meg, soha senkinek nem okozna fájdalmat. Nem szimpátia miatt választottam őt, hiszen nem a szőke hajú fiúkért vagyok oda. De én mindig azt mondom. Az alma is szép kívülről, de belülről pedig férges. Niall ennek pont az ellentétje, és minden 1 D-s fiú. Helyesek kívülről, és belülről is nagyszerű srácok, segítőkészek, és én kaptam tőlük egy esélyt, hogy új életet kezdhessek, vagy legalábbis egy korszakot segítettek lezárni. Nekik köszönhetem és Adisonnak, hogy nem omlottam össze, hanem fel tudtam kelni, és tovább tudtam lépni egy fájdalmon. Hirtelen megszólalt a telefon majd felvettem. Tudat alatt vártam, hogy Niall legyen, de egy női hang szólt bele.

-         Henriett Farkson keresem. – hallottam egy határozott hangot.

-         Igen én vagyok. Ki az?

-         A Magic World show-tól hívom, és meg szeretném kérdezni, hogy adna e nekünk egy interjút. – válaszolta, majd csönd lett.

-         Miért kellene interjút adnom? – tudakozódtam tovább, mert nem jutott semmi az eszembe, hogy milyen téma miatt hívhatnának.  Ráadásul engem.

-         Sokan azt mondják, hogy már Niall Horannel nincsenek együtt. Mások meg azt, hogy együtt vannak, és hogy tisztázná e a helyzetet. Persze ha nem akarja, akkor sincs semmi baj. – mondta majd várta a válaszom. Már majdnem nem-et akartam mondani, amikor elgondolkoztam. Tényleg ha interjút adnék ennek a TV-s műsornak, akkor mindenkinek tisztázhatnám a helyzetet, hogy mi is van most köztünk Niallel.

-         Persze, elfogadom. – mondtam, majd elmosolyodtam.

-         Akkor holnap be tudna jönni reggel 9-re? – kérdezte, majd hallottam a hangján, hogy megkönnyebbült.

-         Igen. – mondtam.

-         Akkor majd holnap. Viszlát. – mondta.

-         Viszlát.

Ez őrültség volt! Tördeltem a kezem, pár órával később. Ideges voltam, hiszen ha belegondolok, több millióan néznek élőben, és ha dadogni fogok? Tiszta hülyeség volt ezt az interjút lebeszélni. Majd hirtelen megszólalt a csengő és sóhajtva kinyitottam. Adison feldúlt arcát láttam meg, majd maga mellett Harry topogott.

-         Hát ti? – forgattam a szemem. Nem megmondtam Adisonnak, hogy ne hozzon ide egyetlen egy 1 D-s fiút se! Úgy látszik nem ért angolul, akkor majd beszélek neki franciául, hátha azt megérti!

-         Mondanom kell valamit. – mondta A.D majd a nappaliba leült a kanapéra. Mostmár mániája, hogy csak úgy bejön hozzám és egyből leül a kanapéra? Bár ami az enyém, az, az övé is.

-         Na, mi az a hír, ami ennyire feldúlt? – kérdeztem mosolyogva.

-         Képzeld felhívott egy nő, aztán elkezdte, hogy egy sztárfellépő fog majd a Magic World-ben fellépni. És Niallel lesz valami hír. Megőrülök, nem tudom kideríteni, hogy ki akarja bemocskolni Niallt. – mondta A.D, majd láttam, hogy Harry arrébb csúszott, bár nem csodálom Adison kalapáló keze elől, hogy arrébb ment.

-         És mi van, ha nem bemocskolni akarja Niallt? – kérdeztem, majd rá néztem.

-         Te tudsz valamit? – nézett rám Harry.

-         Én? dehogyis. Csak felvetettem ezt az eshetőséget is. – mondtam, majd vállat vontam. Adison az órájára nézett, majd pánikolva Harryre emelte barna zavarodott szemeit.

-         Na, mi az? – kérdezte Harry.

-         Elkésünk! – rikácsolta, majd felszedte Hazza-t a kanapéról, majd kifele tologatta az ajtó felé. – Hen csak ennyit akartam mondani, majd még beszélünk, de most el fogunk késni, egy dedikálásról. ! – mondta Adison hadarva.

-         És hol lesz a dedikálás? – a saját szememmel akarom látni, hogy milyen most Niall. Szomorú e vagy boldog.

-         A szokásos. – kacsintott majd beült Paul kocsijába Harry és Adison. Még egy utolsót integettek, majd elindult a kocsi. El kell mennem a dedikálásra. Felszaladtam az emeletre, felkapkodtam a ruhám, egy halvány sminket tettem fel, majd útközben felkaptam a táskám, és bezártam az ajtót.   Kapkodva szedtem a lábam a dedikálás helyszínére, majd akkor fellángolt bennem a remény, hogy itt lehet, hogy beszélni fogok Niallel. Az oldalam már szúrt, a szél összekócolta a hajam, majd végre megérkeztem a nagy tömeghez. Alig tudtam átevickélni a tömegen, de már csak pár méter választott el a színpadtól így nem adtam fel. Láttam, hogy Harry észrevett, mert engem nézett, majd súgott valamit Zaynnek, amin elnevették magukat. Csak álltam és néztem Niallt, az sem érdekelt, hogy össze visszalökdös a tömeg, nem mozdultam egy tapotatt sem a helyemről. Hirtelen felálltak, majd a tömeg is megindult. Elhatároztam, hogy beszélni fogok Niallel, így utat törtem magamnak, és követtem a fiúkat. Felszaladtam a színpadra, de egy szőke hajú lány, ellökött az útból, és Niall nyakába ugrott. Akkor a földbe gyökerezett a lábam, majd a lány megcsókolta Niallt. Csak álltam, és néztem, hogy Niall megfogja a derekát, de eltolta magától, majd rá mosolygott, majd amikor meglátott lefagyott az arcáról a mosoly.

-         Henriett ez nem az.. – mondta volna, de megfordultam, a biztonsági őröket fellöktem és leugrottam a színpadról. Hogy gondolhattam azt, hogy Niall Horan majd miattam fog epekedni, hogy majd miattam fogja lógatni az órát. Amikor éppen kifordultam volna a sarokra, valaki megfogta a könyököm. Tudtam, hogy Niall, mert éreztem az illatát.

-         Mit akarsz? – sziszegtem, majd ki akartam tépni a könyököm a kezéből, de annál közelebb kerültem hozzá. Felé fordított, majd nagy levegőket vett.

-         Először is várj, mert mindjárt megfulladok. – mondta.. Pár percig így álltunk majd belenézett a szemembe. – Az, az előbbi, az nem volt semmi. Csak odajött és…

-         A te életed, én már nem szólok bele semmibe. – mondtam halkan.

-         De, Henriett hozzám tartozol. – mondta.

-         Nincs igazad Niall. Nem tartozom hozzád, és lássuk be sosem tartoztam igazán. – mondtam, majd elfordítottam a fejem. Kitéptem a könyököm, majd eltávolodtam Nialltől.

-         De Hen én, szeretlek. – kiabálta utánam, de én csak halkan mentem tovább. Ne nézz hátra! mondogattam magamnak. De végül hátrapillantottam és láttam, hogy még mindig ott áll. Megfordultam, már nem takartam a könnyes arcom, és pont akkor értek oda Harryék. Még egyszer utoljára végignéztem Niallen és elindultam haza. Tiszta felesleges dolog volt eljönnöm erre a dedikálásra, csak még egy sebet okoztam magamnak. Igaza volt apának tiszta makacs vagyok. Elmegyek apához. Döntöttem el magamban, majd elindultam. Tétován tettem meg a lépéseket, majd végre beléptem a nagy fekete kapun. Végig néztem a sírok közt, és megpillantottam az apáét. Könnyek mardosták a szemem, annyira fáj, hogy nem tudom elmondani neki azt, ami most nekem, fáj. Lecsuklottam a sírjára, és elkezdtem zokogni. Már csak benne bíztam, odaadnám az egész életem, ha még egyszer átölelhetném, ha a fülébe súghatnám, hogy nagyon szeretlek.

-         Apa, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. És sajnálom, hogy csalódást okoztam. – suttogtam, majd letöröltem a sírtetejéről a rá hulló faleveleket. – Bárcsak itt lennél, sokkal könnyebb lenne minden. – suttogtam, majd feltérdeltem. Tudom, hogy az emberek furcsán vizsgálgattak, és őrültnek is tartanak, de ha az ember elveszít valakit, és ha neki hiányzik, akkor bármit vállal, még azt is, hogyha a gyogyóba zárják is el. Most anya biztos, hogy elráncigálna, de nincs itt és itt is fogok apával maradni. Valaki megérintette a vállam, de nem törődtem vele és a virágokat rendezgettem.

-         Sajnálom. Én tényleg sajnálom. Ha ott lettem volna. – mondtam elcsukló hangon.

-         Nem a te hibád. – mondta egy lágy hang. Niall volt. Megfordultam és 6 szempár nézett rám szomorúan. Szó nélkül átöleltem Niallt, még ha ezután nem is leszünk együtt, én csak ennek a pillanatnak fogok élni. Éreztem, hogy a többiek is körém gyűlnek és átölelnek, most úgy éreztem, hogy hazatértem, hogy megtaláltam a családom..

-         Itt vagyunk, és még egyszer nem fogunk elengedni. – mondta Zayn halkan..

§ Nem ez nem vicces

Nos, megszegem az ígéretem, mivel ez a rész nem lett másik szemszögből írva, de szerintem így is jó. És elég hosszúra sikeredett, de legalább van mit olvasnotok : )

Nem sikeredett valami űber érdekesre, de kell egy ilyen rész is.

Ui.: Lehet, hogy kések majd a részekkel, de nagyon sok a tanulni való. Jó olvasást, sziasztok : )

„Nem ez nem vicces”

Totálisan elmebeteg ötlet volt az, hogy én elfogom valaha is felejteni Niall Horant. Már 4 napja kínzom magam, alig ettem valamit, és folyton csak Niall jár a fejemben. Ahogy a nappaliban ültem, hirtelen megszólalt a telefon.

-                    Henriett Farkson. – mondta, majd vártam, hogy valaki beleszóljon.

-                    Henriett. Kérlek, ne tedd le! – mondta Harry könyörgő hangon.

-                    Viszlát, Harry Styles. – mondtam halkan, majd kinyomtam a telefont. Nem akarok Harryvel beszélni, és nem is fogom lehangolni a turnéjukat. Bekapcsoltam a tévét, majd hirtelen egy ajtónyitódást hallottam, majd rögtön eszembe is jutott, hogy nem egyedül lakom mostmár. Hanry a lábamhoz dörgölődzött, majd egy ősz hajú kipirosodott arcú nénit láttam meg.

-                    Látom fent vagy kedvesem. Segítenél bevinni ezeket a konyhába? – kérdezte mosolyogva.

-                    Persze. – felálltam a kanapéról, majd becipeltem az elég nehéz csomagokat. A konyhában leültem az egyik székre, majd Niall képét a kezembe vettem.

-                    Van valami új hír? – kérdezte szomorúan a néni.

-                    Nem semmi. Éppen az előbb Harry hívott, de letettem. – mondtam, majd egyre csak Niall kék szemét kezdtem el nézni. Olyan hihetetlen azt felfogni, hogy már nem rám nevet a szeme, nem engem csókol a szája, nem engem ölel a keze. Belegondolni abba, hogy most ezer rajongó öleli körbe, ezer híresség, ezer szépség, aki elveheti tőlem. Elveheti? Már nem is az enyém. Ez most olyan érzés, mint amikor van egy gyémánt nyakéked, amit attól kaptad, aki fontosnak tartod téged, de te az értékes ajándékot, kincset, hirtelen elveszíted. Mindenhol keresed, küzdesz, hátha megtalálod, de a végén feladod. Ez pont ilyen érzés. Megkaptam, nem becsültem meg és elvesztettem.

-                    Figyelsz? – kérdezte a néni, majd megérintette a vállam.

-                    Iigen.. Csak elgondolkoztam, ne haragudjon. – mondtam, majd rá mosolyogtam.

-                    Semmi baj. Én ezt már nem tudom tovább nézni kedveském, hogy nem eszel a miatt a fiú miatt, szomorú vagy. Ez így nem mehet tovább! – mondta, majd kiment a konyhából.

De mit tegyek, ha egyszerűen nem tudok Niall nélkül lenni? Ordítottam volna.  De szerintem már szinte betegesre beszéltem be magamnak ezt az egészet. Ha nem vigyázok, még a végén diliházba küldenek.

-                    Tessék, hívd fel. – mondta, majd a néni elém tette a telefonját.

-                    Nem tudom a számát. – hazudtam, majd arrébb toltam a telefont.

-                    Tessék. – majd elém tolt egy kis cetlit, amire tényleg Niall száma volt felírva.

-                    Ezt meg honnan szerezte meg? – kérdeztem döbbenten

-                    Nem ez a fontos most kedveském, ha nem az, hogy hívd fel. Na, gyerünk. – mondta. Betárcsáztam a számát, majd a telefon kisípolt.

-                    Kisípolt. – mondtam, majd visszaadtam a kezébe.

-                    Egyébként hívj csak Gwen-nek. – mondta mosolyogva a néni.

-                    Rendben Gwen. – mondtam mosolyogva.

Ahogy Gwenre néztem, egy mosoly jelent meg arcán, majd kisietett a konyhából.

-         Kedvesem nekem most el kell mennem csoportos találkozóra a golf klubba, fogadtunk a lányokkal, és kiállunk a fiúk ellen, de majd később jövök. Készítenél valami vacsorát? Mert tudod, már nem vagyok olyan fiatal és nem mozgok olyan otthonosabban már, mint te, és jobban megtalálod a dolgokat itt, mint én. Amíg te nem voltál itt, addig konzerveket ettem, Hanryvel együtt. Remélem nem nagy kérés. – mondta, majd rám emelte a kék szemét. Azokban a szemekben volt valami ismerős. Vagy csak szimpatikus a néni. Már nem tudom.

-         Nem, dehogyis. Összedobok valamit. – mondtam, majd Gwen integetett még egyett utoljára és kisietett az ajtón. Azért, be kell vallani, idős, de van energiája. Én örülök, hogyha 70-80 éves leszek, akkor el tudok majd menni a konyháig, nem hogy még golfozzak is. Elnevettem magam. A további, elég sok időmben TV-t néztem, kitakarítottam, majd összedobtam valami kaját Gwennek. Amikor az órára néztem már 5 órát mutatott. Éppen amikor leültem a kanapéra a popcornommal együtt, akkor szólalt meg a telefon. Nem fogom felvenni, mert biztos, hogy Harry az. De mi van ha Adison az, vagy anya?

-         Istenem! – sóhajtottam, majd felvettem a telefont. – Igen? – kérdeztem, majd Adison hangját hallottam meg.

-         Szia Hen, Adison vagyok. – mondta idegesen. Adison sosem ideges. És ha netán valamin felhúzná az agyát, megy egyett futni.

-         Ki vele A.D mi a baj ? – kérdeztem, majd leültem a földre. Éreztem ez a beszélgetés hosszú lesz.

-         Ez itt hosszú lenne telefonon. Amúgy beengednél? – kérdezte, majd meglepődve vettem el a fülemtől a telefont.

-         Hova engedjelek be? – kérdeztem majd homlokon csaptam magam. - És honnan tudtad? – kérdeztem megint, de letettem a telefont, és kinyitottam az ajtót. Óvatosan kinéztem, és nyugodtan vettem észre, hogy csak A.D van az ajtó mögött.

-         Gyere be. – mondtam. Bejött, majd egyből bement a nappaliba és leült a kanapéra. – Mi a baj? – kérdeztem, majd biztatóan rá mosolyogtam.

-         Figyelj, Niall nagyon kivan. – várjunk, A.D-nek nem a turnén kéne lennie ??

-         Nektek nem a turnén kellene lennetek? – kérdeztem döbbenten.

-         Ha nem szakítanál, félbe elmondanám a történetet. – bólintottam, majd hagytam, hogy beszéljen. – Na, szóval. Kezdem az elejéről. Tudod, amikor elmentél, vagyis hogy is mondjam, elmentél a házukból, Niall egész nap nem jött ki a szobájából, és most is csak akkor jön le, ha a fiúk a stúdióba mennek. Éppen tegnap akartunk indulni a turnéra, amikor lemondták a koncertet a fiúk, jobban mondva Niall miatt mondták le, mert egyszerűen Niall nem tud figyelni. És a legmeglepőbb dolog, hogy nem eszik már annyit, mint régen. – ezen elnevettem magam, majd láttam Adison szemében a keménységet, és próbáltam figyelni. – Nem ez nem vicces Henriett. Lejön reggel, és nem azt a mosolygós fiút látom, aki melletted van, ha nem egy szomorú fiút. Egyébként Harry már nincs együtt Jennyvel. – mondta végül.

-         Nincs? egy hét és szakított vele Jenny? – néztem rá döbbenten. Lehet, hogy ezt akarta mondani Harry.

-         Nem Jenny ha nem Harry vele. Megunta, meg mással csalogatta meg. Aztán ezt figyeld. Amikor szakított vele Harry, azt mondta Jenny, hogy ezt még Harry meg fogja bánni. Érted, Harryvel meg akart vetetni egy méregdrága ruhát. Totálisan igazad volt, és most szinte mindenki maga alatt van, Niallel az élen. – mondta, majd kifújta a levegőt és rám emelete barna szemeit.

-         Tudod, én már elfelejtettem Niallt. Mondd meg Harrynek, hogy nem haragszom, és hogy sajnálom, hogy igazam lett. – mondtam csendben. Elkezdett nevetni.

-         Én bizton tudom, hogy te Niallt még őrülten szereted! . Ha nem szeretnéd, akkor nem lenne a kezedben a neve. – mutatott a csuklómra, majd döbbenten vettem észre, hogy ilyen apróságokra is odafigyel. Lehúztam a felsőm, majd felkészültem a nagy oltásra.

-         Miért csinálod ezt magaddal, meg Niallel ha szereted? – kérdezte, majd erre felkaptam a fejem.

-         Mert én nem tartozom az ő világába. – mondtam egyszerűen.

-         Csak beszéld meg vele, ezt az egészet!

-         Nem, nincs mit beszélnem. Mindent elmondtam. Amúgy tudtad, hogy Niallnek van egy nagymamája? – kérdeztem mosolyogva.

-         Igen Gw… - majd befogta a száját.

-         Ki? – kérdeztem döbbenten.

-         Gwendy. – mondta hirtelen. – Gwendy Horan. – mondta idegesen.

-         Csak, mert lakik velem egy öreg néni, őt is Gwennek hívják, és mutatott egy képet a férjéről, és nagyon hasonlít Niallre. De szerintem csak ezt bebeszélem magamnak. – mondtam mosolyogva.

-         Figyelj, csak ennyit akartam. – mondta, majd kinyomta a csörgő telefonját.- Bocsi, ez Zayn volt. Már biztos keresnek. Majd még beszélünk, és tényleg gondold át ezt az egészet. – mondta, majd átölelt és megpuszilta az arcom. – Szia, Hen és ne menj innen sehova!. – mondta majd becsukta az ajtót. Ahogy kiment, bekapcsoltam aTV-t és megkönnyebbültem. Örülök, hogy Adison nem haragszik rám, de nagyon sajnálom Harryt. Nem akartam, hogy igazam legyen. Szeretem Harryt? Igen. Válaszoltam magamban. De nem szerelemből, ha nem, mint egy testvért. Fel kell hívnom, ez lesz az eddigi legjobb ötletem. Odamentem a telefonhoz, majd sokat hezitáltam, hogy „megtegyem? ne tegyem?” hülyeségekkel. De megfogtam a telefont, és betárcsáztam Harry számát. Azonnal felvette.

-         Henriett te vagy az? – kérdezte meglepődve. – Éppen most akartalak felhívni. – mondta, majd hallottam a hangján, hogy megkönnyebbült. Ezt nem telefonom akarom megbeszélni, és nem is így akarok tőle bocsánatot kérni.

-         Igen én vagyok. Át tudnál jönni? – kérdeztem bizonytalanul és halkan.

-         Persze, egy 10 perc és ott vagyok. – mondta, majd megszakadt a vonal. Letettem a telefont, majd gondoltam egyett kimentem a konyhába és csináltam kettőnknek egy teát. Mivel Harry is az epres teát szereti, azt csináltam. Egy tálcára tettem, majd egy kis házi sütit készítettem mellé. Éppen, hogy letettem a nappali asztalra a tálcát, megszólalt a csengő. Megtöröltem a kezem, és amikor kinyitottam az ajtót, elnevettem magam. Eléggé siethetett, hiszen a haja tiszta kócos volt, bár mindig az szokott lenni. A ruhája gyűrött, a cipőjéről nem is beszélve.

-         Látom siettél. – mondtam még mindig mosolyogva.

-         Henriett én tényleg nagyon sajnálom. Hinnem kellett volna neked.. – mondta volna, de én leintettem.

-         Hidd, el nem vagyok büszke arra, hogy igazam lett. És megbocsájtok, csak gyere már be, mert még valaki meglát. – mondtam nevetve.

-         Rendben. – Bejött, majd amikor a nappaliba ért, elnevette magát. – Te epres teát csináltál csak nekem? – kérdezte mosolyogva.

-         Igen. Emlékszel? Milyen j-vel írjuk a teát? – mondtam nevetve.

-         Pontossal. – mondta ő is nevetve, majd leült a kanapéra, és a kezébe vette a teát.

-         Kevés citrom, sok cukor. – kacsintottam rá.

-         Tényleg Nagyon sajnálom. Nem hittem neked, és ez a Jenny becsapott. De szerencsére te felnyitottad a szemem, és nem történt meg a nagy baj, még idejében észbe kaptam. Én nem gondoltam komolyan, amit mondtam, én nem akartam olyanokat mondani. – mondta majd lehajtotta a fejét. – Tudod, Niall nagyon maga alatt van. – mondta majd rám nézett. Csend következett.

-         Ezt Adison is mondta. – mondtam sóhajtva.

-         Volt itt Adison? – kérdezte meglepetten.

-         Igen az előbb, alig 20 perce ment el. – mondtam, majd letettem a teám, mert már égette a kezem.

-         Le is mondtuk a turnét, mert nem tudta volna elénekelni a dalokat. – mondta Harry. – Már nem az a Niall, aki volt. Megváltozott. Valamit nem tudok megérteni.. – mondta Harry tanakodva.

-         És mi az? – kérdeztem kíváncsian.

-         Hogy ha szereted, akkor miért nem mész vissza hozzá? – kérdezte, majd közelebb ült hozzám.

-         Mert én nem illek Niall világába. Neki egy olyan lány kell, aki bírja a pörgést. Neked nem mondtam, meg nem is vettem komolyan, de tudod hányan irkáltak nekem olyat, hogy idézem: - Ha meglátlak, szembeköplek..  Meg hogy én nem illek Niallhez, és úgy is szét fognak minket választani. Ebben nem tévedtek. – mondtam, majd lehajtottam a fejem.

-         De miért nem mondtad el, hogy fenyegettek? – kérdezte döbbenten.

-         Nem akartalak ezzel terhelni, és nem vettem komolyan. De mindegy. Niall már a múlté. – mondtam, majd elkezdtem az egyik sütit nézni. Hirtelen Harry kezét, éreztem az enyémen, majd amikor felé fordultam, már csak alig pár centi választott el egymástól minket. És akkor félve, de határozottan megcsókolt. Nem olyan volt, mint amikor Niall csókolt meg. Álljunk meg, most komolyan Harryvel csókolózom? Stop! mondtam magamnak, majd elhúzódtam Harrytől.

-         Ezt ne csináld még egyszer. – mondtam neki, majd eltávolodtam tőle.

-         Ne haragudj, csak.. – magyarázta volna, de elhalkult. Néma csendben ültünk egymás mellett, majd vártam, hogy ő szólaljon meg, de nem szólalt meg. – Én akkor megyek. – mondta, majd felállt a kanapéról. – Sajnálom, remélem nem haragszol Jenny miatt, meg emiatt a .. – lehajolt hozzám, majd arcon puszilt.

-         Nem haragszom, csak ne csókolj meg többet. Rendben? – néztem rá, ő nevetve bólintott, majd az ajtóhoz ment.

-         Szia. – mondta, majd becsukta az ajtót.

Nem hiszem el, hogy Harry megcsókolt. Ez nem normális! Vagy én vagyok őrült? Már azt sem tudom, ki vagyok. Megvontam a vállam, majd bekapcsoltam a Tv-t és egy zenecsatornára kapcsoltam.. 

§ "Lesz időm felejteni"

Ez a rész hosszúra sikeredett, de legalább lesz mit olvasnotok: ) Következő rész másik szemszögből lesz : )

Ui.: Legyen szép estétek / napotok : ) Sziasztok : D

 "Lesz időm felejteni"

Ahogy ültem a konyhába, elkezdett remegni a kezem. Mintha egy kisgyerek bontaná ki az ajándékát, körülbelül olyan érzés kavargott bennem. Izgatott voltam a lány miatt, majd eszembe jutott, hogy át sem öltöztem még. Ahogy a szobámba siettem, eszembe jutott, hogy még sem öltözhetek úgy fel, ahogy szoktam, csak valami elegánsabb ruhát kéne felvennem. Ahogy szétnéztem a ruháim közt, egy normálisat sem találtam, majd azonnal berohantam A.D szobájába. Már ő is készülődött, és amikor meglátott az ajtóban, kíváncsian felvonta a szemöldökét.

-         Hát te meg mit akarsz? – kérdezte mosolyogva..

-         Izéé… Tudod az előbb éppen ruhát néztem… és…

-         Adjak egyett kölcsön? – kérdezte mosolyogva, majd elnevette magát, és egy kék színű koktélruhát nyomott a kezembe.

-         Mivel cipőd sincs, azt is adok. – mondta, majd egy gigantikus sarkú cipőt tett le elém.

-         Harisnya? – néztem rá aggódva. Elnevette magát.

-         Ehhez, nem kell harisnya. De ha ma még végezni akarsz az öltözéssel, akkor siess. Meg nekem is van még dolgom. – mondta, majd megfogtam a cipőt és a ruhát és a szobámba kullogtam vele. Felvettem a ruhát, majd a cipőt. Amikor felálltam a székről, úgy nézhettem ki, mint egy robot. Hogy a csudában tudnak ebben járkálni? Kérdeztem, majd valahogy kibotorkáltam az ajtóhoz. Amikor kinyitottam az ajtót, éppen akkor lépett ki Adison is, majd ahogy megfordultam elfüttyentette magát.

-         Ez szép. Hol van Henriett? – kérdezte nevetve. – Mintha rád öntötték volna. Niallnek eláll majd a lélegzete, és szerintem Harrynek is. – mondta kacsintva, majd megölelt. – De ne állj úgy mint egy babzsák. Mozogj. – mondta majd megtolt.

-         Kösz, még ha tudnák is. – mondtam, majd kín keservesen valahogy lejutottam a lépcsőn. Megterítettem, de borzalmas volt ebben a magassarkúcipőben tányérokat meg poharak vinni, hisz figyelni kellett, hogy ne hogy eltörjem a tányérokat, poharakat, meg azért nem akartam kitörni a bokámat. De végre készen lettem, és tudtam, hogy ezt Adison élvezi. Szereti nézni, ahogy én szenvedek.

-         Egyébként tudtad milyen egy… - mondtam volna Adisonnak, de megszólalt a csengő.

-         Jézus megjött. – mondta Adison, majd az ajtóhoz rontott. Még egy ruhaigazítás, és készen voltam, vártam a „híres lányt”. Először Niallék hangját hallottam meg, majd egy egyszerű lány lépett be a napaliba.

-         Szia. – köszönt félénken. – Jenny Malone a nevem. – mondta, majd láttam, hogy Harry megfogta a kezét. Ezzel a kis játékkal mit sem törődve, nyugodtan válaszoltam a lánynak.

-         Szia. Henriett Farkson. – mondtam, majd megöleltem. Éreztem, hogy a lány meglepődött a hirtelen családias szokásom láttán, de ha Harryvel van, akkor már tényleg családtag. – Sokat meséltek rólad. – mondtam nevetve.

-         Remélem csak jót. – szólalt meg félénken. Nem tudom Adison miért mondott ilyeneket erről a lányról, hiszen ártatlan, mint a pitypang.

-         Igen, csak jót. – Majd Niall kiálltását hallottam meg.

-         Együnk! – jött be Louissal karöltve, de amikor megpillantott engem megtorpant. – Henriett, tényleg te vagy az? – kérdezte, majd pofon ütötte magát.

-         Normális vagy? – kérdeztem meg, majd közelebb mentem hozzá.

-         Most már nem vagyok benne biztos. – monda, majd ezen elnevettem magam.

-         Ez igen. Szép ruha. – mondta Louis majd kacsintott.

-         Adison érdeme. – mondtam, majd elpirultam.

-         Úgy hiszem, hogy ezen az estén nem Henriett vagy Adison, ha nem Jenny a sztár. – mondta Harry ridegen. Hihetetlenkedve rá néztem, majd megráztam a fejem. Ha mindez miattam van, mármint, hogy ilyen undok velem, akkor örökre elfelejthetem a barátságát.

-         Igazad van. – mondtam, majd a konyhába mentem, az ételért. Amikor a nappaliba mentem már mindenki az asztal körül ült, így letettem az ételt az asztal közepére. Csendben evett mindenki, majd Jenny megszólalt.

-         Tényleg, köszönöm, hogy ennyit fáradoztál Henriett. – mondta, majd elmosolyodott. De amikor a szemébe néztem, nem örömöt, ha nem unottságot láttam. Már megint mi a fenén gondolkozom? Totálisan bezavar, hogy Harry ilyen velem. De minek törődöm vele? megráztam a fejem.

-         Ugyan, szívesen tettem. – mondtam neki mosolyogva.

-         Tényleg Hen van már hír anyukádról . Tudod ki ment spanyolba egy pasassal. – mondta Harry, majd kifordult a villa a kezemből, és hangos csörrenéssel a tányéromra esett. Most mi baja van velem? Majdnem kicsordult egy könnycsepp, de nem, nem fogom meghagyni ezt az örömöt Harrynek.

-         Nem, nincs semmi hír. – mondtam gúnyosan. Vállat, vont majd Adison megszólalt.

-         Harry ez már túlzás. – mondta Adison.

-         Igen? Védjed Adison. De ha nem tudnád, már mióta itt van nálunk a lakásunkban. Itt szívja a vérünket, idegesít, beleszól mindenben. - fakadt ki Harry. Szóval innen fúj a szél. Most már tényleg nem tudtam vissza fogni magam, és egy könnycsepp kifolyt a szememből. Csak egy könnycsepp Henriett. De már nem tudtam visszafojtani.

-         Szóval ennyi a baj? – kérdeztem gúnyosan. – Egész eddig ezt akartam megtudni, hogy mi a bajod velem. De mostmár tudom, hogy nem csak neked, ha nem itt mindenkinek baja van velem . – mondtam gúnyosan.

-         EZ nem igaz. – mondta Jenny.

-         Na, te meg pont ne szóljál bele! – mondtam a kelleténél hangosabban.

-         Ne beszélj ilyen hangon Jennyvel. Nincs jogod hozzá, ahogy ebben a házban semmihez sincs. – mondta Harry, majd láttam, hogy megfogta Jenny kezét. Elveszett minden remény. Szóval ezért voltak olyan feszültek mostanában. Vártam, hátha mondd, még valamit valaki, Niall, a barátom, aki szeret, elméletileg. De nem, nem szólt senki, mindenki a tányérját bámulta mereven.

-         Rendben. – mondtam elcsukló hangon. Erre mindenki felkapta a fejét. – Elmegyek. – mondtam, majd láttam, hogy Lou arca eltorzul, majd amikor Harryre néztem, mintha neki is megenyhült volna az arca.

-         Nem. !- jelentette ki Lou. – Ki fog nekem akkor majd kaját csinálni ? – kérdezte. Kitoltam a székem, és felállva válaszoltam neki.

-         Amíg nem jöttem elvoltatok nélkülem is. Most is ellesztek, ha már nem leszek a púp a hátatokon. És részben igaza van Harrynek. Élősködő voltam. És Sajnálom, ha.. teher voltam. – mondtam, majd kiléptem a magassarkú cipőmböl, és a szobámba futottam. Levettem a bőröndömet a szekrényről, és belepakoltam minden ruhámat. Szerencsére nem volt sok ruhám, és nem is akartam mindent vinni, amit Nialltől kaptam azt itt hagytam, majd jó lesz Jennynek. Levettem Adison ruháját, szépen összehajtogatva az ágyra tettem, majd felvettem egy kopott felsőt, egy nadrággal és egy sportcipővel, és kimentem a szobámból. Szerencsére össze tudtam szedni magam, majd lent a lépcső alján Adison könnyes szemét pillantottam meg.

-         Hen ne menj el! Ha te mész, akkor én is megyek veled! . – mondta síros hangon, de amikor meg akart ölelni kitértem az útjából.

-         Tudod, hogy nem szeretek búcsúzkodni. Meg még úgy is látjuk egymást. – mondtam halvány mosollyal.

-         Nem, mert éppen most mennek Zayn és a fiúk turnéra mennek, és én is megyek velük. – mondta Adison.

-         Engem megtalálsz. De lehet, hogy elmegyek anyáékhoz Olaszországba. – mondjuk ez hazugság volt. Még ha az a hely lenne az utolsó is a világon, akkor se mennék oda. Visszamegyek a régi házba, végre láthatom Hanry-t. Minden jó lesz, minden szuper. Niall ajándékát, meg majd elküldöm postán.

-         Henriett nem mehetsz el. ! Harry csak viccelt. – mondta Niall, majd láttam a szemében a fájdalmat. – Ugye Harry?? – kérdezte szinte már könyörögve.

-         Igen, én túllöttem a célon Henriett. Sajnálom. – ezen elnevettem magam.

-         Ne áltassuk magunkat Harry Styles. – mondtam határozottan. – Sosem kedveltél, és igazad van, rossz tanácsaim vannak. Csak tudod, én már elvesztettem egy testvért, egy apukát, egy anyukát, és nem akartam, hogy veled is ez legyen. De túl aggodalmas voltam. És a félelmem győzőtt az ép eszemmel szemben. Féltékeny voltam, mert azt hittem, hogy nélkülözni fogsz, és akkor nem leszel a régi humoros Harry, az, akit megismertem azon a bizonyos koncert estén. De mostmár minden jó lesz. Én szépen lassan eltünök, ti élitek tovább az életeteket, nélkülem. Ezt akartad mindig. Most biztos, elítélsz, de én mindig családtagnak, egy testvérnek tekintettelek és foglak is. Ezen az érzésen nem változtat senki és semmi. – mondtam, majd éppen menni készültem de Niall megszólalt halkan.

-         És mi lesz velünk? – kérdezte elcsukló hangon. Már a visszafojtott könny marta a szemem, de megfordultam.

-         Neked is jobb lesz nekem is így Niall. – mondtam halkan.

-         Nem, tévedsz.

-         Nem tévedek. Niall hozzád egy olyan lány illik, aki megérdemel téged, aki meg tudja mindazt adni, amit én nem tudtam neked. Én csak egy törött szívet tudtam adni, és látod, nem volt elég. – vontam meg a vállam. – Jön helyettem egy új, hidd, el milyen hamar eljön majd. De felejtsük el egymást. – mondtam elhalló hangon.

-         Nem Hen. Mostmár értem. Te sosem szerettél engem Henriett. Pedig azt hittem, hogy te más vagy, hogy te legalább úgy szeretsz, ahogy vagyok, és nem azt szereted, aki vagyok! De tévedtem. Ugyan olyan, vagy mint azok a kétszínű libák. Ugyan olyan.

-         Igen Niall nem szeretlek. – Ez az év legnagyobb hazugsága. Majd amikor kimondtam ezeket, láttam, hogy Niallnek egy könnycsepp folyt ki a szeméből, majd megfordult és elment.

-         Soha többé nem akarlak látni Henriett! . – mondta. Csendben kihúztam a bőröndöm az esőbe, majd hívtam egy taxit. Amikor megérkeztünk a házunkhoz, tiszta üres volt, csak egy kis fény áradt ki, gondolom ez is a bérlő miatt. Kinyitottam az ajtót, majd megpillantottam egy öreg nénit.

-         Csókolom. – mondtam neki.

-         Te vagy az, akié ez a ház? – kérdezte szomorkásan.

-         Igen, én lennék. Köszönöm, hogy vigyázott a macskámra, már csak ő maradt nekem. – mondtam, majd törölgettem a kifolyó könnyeimet.

-         Akkor én összepakolok és megyek. – mondta.

-         Nem, nem. Szerintem elég nagy ez a ház hármunknak. – mondtam mosolyogva.

-         Ugyan, kedvesem nem leszek a terhére. – mondta mosolyogva.

-         Nem. Inkább hálás vagyok, hogy rendben tartotta az otthonom, és vigyázott az egyetlen olyan dologra, aki a legfontosabb. – ebben tévedtem, mert Niall volt az, de ki kell őt vernem a fejemből. Jobb, ha most el kezdem.

-         Éppen, most csináltam teát, üljünk le és mondja el kedvesem mi történt. – mondta aranyosan.

Lassan elmondtam a történetet az elejétől a végéig..

-         Hogy veled mennyi sok rossz történt. – mondta, majd megcsóválta a fejét.

-         Az élet igazságtalan. – mondtam mosolyogva. - És nem volt rossz dolog, mert megismertem Niall Horant, és szeretem, és fogom is örökre. – mondtam, majd szétnéztem a konyhában. Ahogy a polcra néztem, megakadt a szemem. Láttam Niall képét kiragasztva az egyik üveges szekrényajtóra.

-         Tudod, a düh és a harag, rossz tanácsadó. Ha valaki mérges, akkor azokat a dolgokat meggondolás nélkül mondja ki. – mondta, majd megfogta a kezem.

-         És a nehéz út a helyes. – mondtam lehajtott fejjel.

-         Nem éppen. Mert egy nehéz út során megtörhetsz, és lehet, hogy zsákutcába fordulsz. De egy könnyű út is lehet veszélyes és veszélytelen. Mindent ki kell próbálni. – mondta.

-         A néni szerint, jól tettem, hogy elhagytam azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek, és aki a legfontosabb volt nekem? – kérdeztem szomorúan.

-         Tudod, nekem a férjem 28 éves koromban hunyt el. – mondta szomorkásan. – Friss házasok voltunk, de hívta a katonaság, és mennie kellett. Amikor aznap elment, azt mondtam magamban, hogy jól tettem, hogy elengedtem? De mostmár tudom, hogy jól. Pár hét múlva jött egy irat, hogy a férjem Joseph a fronton vesztette életét, a hazát mentve. Mielőtt elment azt mondta, hogy szeret, és hogy majd találkozni fogunk. De nem ebben az életben. – mondta szomorkásan. – Azok a hetek a hónapok, az évek voltak a legszörnyűbbek. – mondta, majd elővett egy zsebkendőt, és megtörölte könnyes szemeit. Ez az igazi szerelem.

-         És nem házasodott újra? – kérdeztem tőle szomorkásan.

-         Tudod, nem tudtam, mással lenni, és nem is akartam. Annak adtam magam, akit szeretek, és ezután nincsenek kérdések. Sokan próbáltak udvarolni, de nem érdekeltek, mert mind csak ficsúrok voltak. Joseph volt életem szerelme, és felmerül, hogy miért nem tettem meg? – nézett rám kérdőn.

-         Igen. – mondtam halkan.

-         Mert lett egy gyermekem Josephtől. – mondta mosolyogva. Elővett két fényképet majd ideadta őket.

-         Ez Joseph. – mutatott egy igen helyes arcú fiúra. – Ő pedig a fiam George. – istenemre mondom, olyan ismerős volt nekem az, az arc, az a szem.

-         Szerintem most őrültnek fog tartani, de nagyon hasonlít a volt barátomra Niall Horanra, a fia. – Ez nem igaz, mindenben őt látom! ?

-         Pedig semmi rokonság nincs közöttük. – válaszolta majd eltette a képeket.

Ha így folytatom, be fogok csavarodni. Lehet, hogy egy kis nyugalom kellene, el kellene mennem vidékre. Vagy csak itt kellene maradnom, és felejtenem. De hogy lehet elfelejteni egy olyan személyt, akit szeretek? De a szerelem elmúlik, az idő begyógyítja a sebeket. Niallék mennek turnéra nekem lesz egy kis időm gondolkodni, lesz időm felejteni..