Egy kicsit megkésve hoztam, mivel tudjátok, hogy nekem is van iskola, sajnos, de itt van az új rész. Remélem, hogy ez is el fogja majd nyerni a tetszéseteket. De nem is nagyon kertelek tovább, itt az új rész. :) Wáóóóóh a 700 -as keretet is átléptüüük :D 

Nekem London az otthonom

A töprengésemből egy telefoncsörgés rántott vissza. Előkerestem nagy nehezen a mobilom, majd amikorra felvettem volna, már letette. Sóhajtottam egyett, majd leraktam a szekrényemre. Adison-ék már rég haza mentek. Hazaküldtem őket, mivel egész végig itt akartak maradni, de láttam, hogy Harry és Louis már alig tudja nyitva tartani a szemét. De egy kissé aggódom is, remélem Lou nem fog elaludni a volánnál, bár nem olyan felelőtlen gondolom. Azt hiszem, azt mondta A.D, hogy Harry-ék 1 hétre turnéra mennek. Ami azt jelenti, hogy A.D biztos, hogy velük megy és én megint egyedül leszem. Lehet, hogy elrepülök, vagyis visszarepülök Magyarországra. Csak engedjenek ki addig. Még 3 nap. Addig valahogy jobban kéne kinéznem, és meg kéne gyógyulnom. Meg kellene kérdeznem Dr.Parkinson-t, hogy mikor mehetek majd haza. Ahogy emlegettem, éppen ő lépett be a szobámba

- Remélem nem keltettem fel Henriett.- mondta

- Nem már fent voltam. Doktor úr kérdezhetek valamit? – kérdeztem félénken

- Hát persze.- mondta, majd közelebb jött.

- Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy mikor mehetek majd haza.

- Úgy néz ki, hogy már talán kedden. De miért?

Csak nem mondhatom meg neki, hogy azért mert a barátnőm elmegy az egyik pop sztárral a turnéjukra, és így egyedül maradok. Tehát csak ennyit feleltem:

-         Csak már nem jó itt. Nem szeretem a kórházakat. - mondtam halvány mosollyal.

-         Hát, amint mondtam kedden. De most bekötök egy infúziót. Rendben?

-         Már megint tű..- motyogtam mérgesen.

Majd elővette a nem kicsinek mondható tűt, először tiltakoztam, de utána belém döfte a tűt. Nem volt kellemes érzés.

-         Köszönöm. – mondtam mérgesen.

-         Ne feledje Henriett. Mondta, amikor éppen ment kifele,- Reggel 9 Visit. – mondta majd mosolyogva kiment a szobámból.

Megint egyedül maradtam. Akkor már kedden mehetek is haza. Szerdán elindulok akkor haza… De kinél húzzam meg magam? Talán Evelin-nél? A régi, nagyon régi barátnőmnél.. Már szinte nem is tudok magyarul beszélni.. Nem használtam sokszor a nyelvet. Beszélek akkor vele, és hátha még emlékszik rám. Fel is hívom.. Megkerestem a nevét a telefonba. Még mindig benne volt, nem töröltem ki, szerencsére. Beütöttem a számát, majd kis idő múlva felvette.

-         Igen? Itt Balogh Eveline. – mondta furcsán.. Mit is kell ilyenkor mondani? Jah igen..

-         Eveline. Hi. Henriett vagyok..- mondtam elég angolos akcentussal. Nehezebben megy, mint gondoltam.

-         Henriett? – kérdezte megdöbbenve

-         Igen.

-         Hogy - hogy felhívtál?

-         Haza mennék. Lakhatnák nálad? – kérdeztem.

-         Ugye nincs semmi baj? – kérdezte aggódva

-         Nem. Csak honvágyam van. - Kezdtem lassan visszaemlékezni a nyelvre.

-         Hát jó.. Mikor jössz? kérdezte

-         Úgy tudom.. Szerdan...- mondtam ékezet nélkül..

-         Meddig maradsz? kérdezte izgatottan..

-         Hát, ha nem baj, akkor egesz heten itt lennek. vagyis ott.- mondtam össze zavarodva..

-         Rendben, akkor kimegyek eléd az állomásra. - mondta nevetve

-         Ok. Akkor majd talalkozunk Eveline. Hi.

-         Szia.

  Sokkal nehezebb ez a nyelv, mint amire emlékeztem. Sőt arra sem emlékeztem, hogy ékezetek is vannak. De ha haza megyek, gondolom jobb lesz…

~~~~~ 6 nap múlva ~~~~~

Elérkezett a várva várt nap. Ma haza engednek, tegnap meg is erősítette Dr. Parkinson, hogy biztos, hogy ma haza mehetek. Ma reggel már leszedték az infúziót, és most pakolok. Adison-nak nem is szóltam, hogy elmegyek, de nem akarom zavarni a problémáimmal. Amikor végre összecsomagoltam a cuccaimat, kimentem a folyósora a záró nyilatkozatomért. Egy ápoló nő éppen írta még. Pár perc múlva, már a kezemben lévő nyilatkozattal és táskákkal álltam a St Thomas' kórház bejárata előtt. Hívtam egy taxit és haza fuvaroztam magam. Végig néztem minden egyes négyzetcentiméterét Londonnak, hisz nem sokára elmegyek innen. Kifizettem a taxit és benyitottam a házunkba. Anya nem volt itthon és Hanry dörgölődzött a lábamhoz. Nem tudom, de lehet, hogy Hanry-t is magammal viszem majd. Felmentem a szobámba és kikészítettem az egyik utazó bőröndömet. Összepakoltam a szerintem szükséges dolgokat, hisz nem költözök oda, csak elmegyek pár napra. Pár felsőt, nadrágot, cipőt, fehérneműt és egy kabátot pakoltam be. Bepakoltam még a neszesszeres kis táskámat és még pár nyakláncot is tettem bele a bőröndbe. Jézusom, még gépet nem is foglaltam jutott eszembe. Felnéztem az internetre, majd gyorsan foglaltattam egy helyet a holnapi 11 órás Budapesti járatra. Be kell vallanom, nagyon félek. Már olyan régóta nem is láttam Magyarországot. Már nem is tudom, hogy mióta. 

4 órakkor engedtek ki a kórházból, most 4⁴⁵ mutatott az óra. Lementem a konyhába és készítettem egy kis tojást és egy kis pirítóst. Lassan megettem, majd felvánszorogtam újra a szobámba. Letusoltam, majd befeküdtem a pihe puha ágyamba. Annyira nem akarom itt hagyni Londont. Mi lesz, ha majd újra megszeretem majd Magyarországot, és nem tudom, majd ott hagyni. Nekem London az otthonom.. Majd ezzel a gondolattal mély álomba merültem. Egy vekker hangos csörrenése keltett fel.. Amikor ránéztem az órára egyből kitisztultam mivel már 10:15-öt mutatott. Gyorsan kimentem a mosdóba és megmostam az arcom és a fogam. Felvettem valamilyen ruhát a szárítóról és mivel láttam, hogy odakint borús az idő, így még egy kabátkát is magamra vettem. Felvettem a cipőmet, majd a szobámba mentem és összecsomagoltam a bőröndöm. Adison még nem hívott, de mondjuk, gondolom, még alszik. Hiszen úgy tudom, hogy tegnap is volt a fiúknak egy fellépésük. Ideje lenne elfelejtenem Harry-t. Találok mást. Meg nem is lehet az enyém, ebbe én már beletörődtem. Gyorsan felkaptam a táskáimat, és lerohantam a lépcsőn. Tudtam, hogy anya a konyhában van, de nem érdekelt. Leakasztottam egy pótkulcsot, majd felvettem egy sapkát, és kint megéreztem London csípős szelének a fuvallatát az arcomon. Végig néztem az utcán, azon az utcán ahol sok évig laktam és most csak így itt hagyok. Szétnéztem, megjegyeztem minden egyes apró téglát is a falakon, az utakon lévő repedéseket. Nagy nehezen elővettem a telefonom és hívtam egy taxit. A taxi 5 percen belül megérkezett, és vogankodva igaz, de beszálltam az autóba. Amikor elindult, minden utcát végignéztem, újra néztem London hírességeit. Amikor a London Eyes-hoz értünk, visszatértek a régi emlékek. Újra éltem azt amikor, még kiskoromban, ide hozott el először apa. Annyira örültem, hogy felmehetek, de egyben féltem is, hisz tériszonyom van. De apa mellett biztonságban éreztem magam, így felmentem vele. Gyönyörű kilátás volt. Ez a kép örökre biztos, hogy a fejemben fog maradni. Végül a taxi megérkezett a repülőtérre. Kifizettem a taxit, majd nehézkésen lassan, beléptem a nagy épületbe. Emberek rohangáltak, kisgyermek sírását hallottam, ő sem akart elmenni, vagy nem akart idejönni. De már megígértem Evelinne-k, hogy elmegyek, és el is kell mennem, kell egy kis szabadság, egy kis figyelem elterelés. Megkaptam a jegyeimet, majd láttam, hogy begurult a repülőgépem. Lassacskán bemondták, hogy most indul a Budapesti járat. Leadtam a poggyászomat, majd már az udvaron voltam. Újra körbe néztem, beleszippantottam a levegőbe, és végleg elbúcsúztam London-tól. Ablak melletti helyen ültem le, és a gép megkezdte a felszállást. Pár perc múlva már felülről láttam Londont. Összeszorult a torkom, nehéz volt itthagynom az otthonom. De nem sokkal később elnyomott az álom. Egy stewardess nő szólítgatott.

-         Kérem, kösse be az övét asszonyom. Nem sokára leszállunk. ! – mondta mosolyogva

-         Köszönöm. – mondtam álmosan.

Bólintott, majd mást is felébresztett, aki elaludt a gépen. Láttam, hogy Adison keresett mobilon. Visszahívjam? Gondolkoztam. Vissza kellene.. Bepötyögtem a számát, majd kis idő múlva felvette.

-         Szia, Henriett. – mondta nevetve. – Kerestelek, de nem vetted fel..

-         Ne haragudj Adison, de elaludtam.

-         Képzeld elmaradt a koncertjük Zayn-ék nek.

Majd elfehéredtem. Jézusom ami azt jelenti, hogy indulnak hazafele..

-         Itt vagy Hen? kérdezte A.D

-         Persze.. Akkor most mentek hazafele? kérdeztem döbbenten

-         Igen, és akkor végre együtt lehetünk. Tényleg haza engedtek már? kérdezte

-         Igen már haza.

-         Fúú majd lesz egy nagyon jó hírem.. Harry-ről.. mondta.

Régen biztosan, hogy majd megőrültem volna, hogy Harry Styles-ről hírt kapjak, de most már lemondtam róla. Biztos olyan hírt mond majd A.D , hogy Harry összejött egy lánnyal, vagy nem tudom… Ilyenről hallani sem akarok.

-         Jó rendben.

Ahogy kinéztem az ablakon, Budapest- et láttam magam alatt, és nem Londont. Most szállunk le, gyorsan becsatoltam az övem, majd Adison-tól elköszöntem.

-         A.D most mennem kell.

-         Jó rendben, Hen.. De amit mondani fogok, az megváltoztatja majd az élethez való viszonyod..

Elgondolkodtam ezen, majd a stewardes bejelentette, hogy leszálltunk. Alig hittem a fülemnek, hisz még pár perce az égben voltunk. A repülő leszállt és lassan kisétáltam a gépből. Láttam, hogy Eveline már vár és egy fiú is volt mellette. Be kell vallanom nagyon meleg volt, így kicsit cikisen éreztem magam, hogy kabátban és sapkában sétálok előttük.. Láttam, hogy megindult Eveleline felém és a nyakamba ugrott. Pár percig ölelt még, majd végre elengedett.

-         Hé Ev nem akarsz bemutatni a barátnődnek? - szólalt meg a fiú.

 Barna hajú, normális testalkatú fiú volt, viszont a barna szemei megigéztek.

-         Ne haragudj. Henriett ő itt Gergő.- mutatott a fiúra.

-         Szia, Henriett. - Én értelmetlenül néztem rá..

-         Gergő Henriett Londonból jött, és nem nagyon érti meg a magyar nyelvet.

-         Jah értem… Hi Henriett. My name’s Gergő Némethy. – mondta furcsa akcentussal.

-         Henriett Farkson.

Kezdett melegem lenni, és elegem volt már a naptűző sugaraiból. Beljebb akartam menni, vagy vissza Londonba. Mások voltak az emberek, még a levegő is más volt. Szétnéztem, majd sóhajtva visszafordultam Eveleine-ék felé… Ez nem az én otthonom, nem tudom, hogy fogok kibírni egy egész hétvégét….