2012. szeptember 9., vasárnap


Itt is van a következő rész. Wáóó már a 900 as keretet is átléptüük ^^ Hát az új részről még nem is tudok nagyon mit mondani… Döntsétek el ti :D Komikat kérek. Na de nem is kertelek tovább, következő rész előreláthatólag pénteken lesz :) Jó olvasást :)


Sohasem szerette igazán

 Az a pár nap elég gyorsan eltelt. Bejártuk Evelenie-el egész Budapestet, sok érdekes helyet megmutatott, majd amikor elfáradtunk leültünk és fagyiztunk egyett. Már ma Szombat van. Holnap vagy holnapután indulok haza, Londonba. Be kell, hogy valljam, nem volt olyan rémes itt mint gondoltam, de már nagyon várom, hogy végre Londonban lehessek. Körbe néztem a szobában, és elnevettem magam a korgó gyomrom hallatán. Felültem az ágyamon, majd felkötött hajjal leszaladtam a lépcsőn. Furcsálltam, mivel Evelenie nem volt a konyhában, és amikor hívtam akkor sem válaszolt. Bejártam az egész házat, de egy cetlit, vagy egy papírt sem találtam arról, hogy hol lehet. Megvontam a vállam, majd a konyhába mentem és készítettem magamnak egy kis reggelit. Pár gofrival és egy bögre teával leültem a nappaliba majd bekapcsoltam a tévét. Egy rajzfilmre vittem, de pár perc múlva meguntam, így átvittem a zenecsatornára. Lady Gaga ment rajta. Nem mondom, hogy rühellem, de azt sem mondom, hogy, hű de mennyire istenítem, de ízlések és pofonok. Majd a műsorvezető nő egy elég érdekes hírt közlött velem, amitől elállt egy percre a lélegzetem..

-         Mindenki tudja, hogy Zayn Malik Adison Limettel van kapcsolatban. De a lesifotósok lekapták, hogy Zayn egyedül megy ki a házából, és páran már azt híresztelgetik, hogy a románcuk véget ért..

Tessék? Adison nincs együtt Zayn-el? Kikaptam a zsebemből a telefont, majd láttam, hogy Adison sokszor keresett már. Vissza kellene hívnom, majd pár percre magam mellé tettem a telefont, és tovább füleltem, hogy mit is mondd még a műsorvezető nő.

-         A rajongók felszabadulhatnak, mivel már a One Direction Londonban van. Harry-ről még nem lehet tudni semmit, lehet, hogy csak szóbeszéd volt az, hogy valami lány is van az életében…

Ez nem érdekel. Gondolkozás nélkül felkaptam a telefonom majd betárcsáztam Adison számát. Kis idő múlva vette csak fel.

-         Henriett te vagy az? – kérdezte.
-         Igen Adison. Jól vagy?
-         Összevesztünk Zayn-el. – mondta majd hallottam a hangján, hogy szipog. – Át tudnál jönni? És hol vagy egyáltalán? Már kerestelek mindenhol. - mondta rekedten.
-         Most? most menjek át? – kérdeztem idegesen.
-         Hát talán majd akkor estefelé.

Ránéztem az órámra. 9 óra volt. Talán ha most elindulnák, oda érnék még Londonba estére. Lehet, hogy elég hülyén gondolkozom de Adisonnak, most szüksége van valakire, akire támaszkodhat. De mit mondok majd Evelenine-k? Ő várhat.. Majd felszaladtam szobámba. Idegesen vettem észre, hogy a leghamarabb induló járat, csak 11 órakor indul. Nem baj, jobb később, mint soha.. Lefoglaltattam egy helyet, majd összepakoltam a ruháimat. Letusoltam a fürdőszobában, majd felöltöztem. Eltettem a nesszeszeres kis táskámat, és a laptopomat is beletettem a tartójába. Türelmetlenül figyeltem az órát, körbe körbe járkáltam a szobában, és mindig az órát néztem. Végre 10: 30- at mutatott az óra. Mindent összeszedtem, majd táskákkal felszerelkezve lementem a lépcsőn. Amikor kinyitottam volna az ajtót Eveline nézett engem csodálkozva, majd megdöbbenve.

-         Henriett? Nem azt mondtad, hogy csak holnap mész? – kérdezte meglepődve
-         De, de kiderült, hogy hamarabb haza kell mennem. – mondtam hadarva.
-         Értem, de azért csak maradsz még egy kicsit.. - mondta volna tovább, de már megjött a taxim, és helyet készítve a kocsi felé vettem az irányt.
-         Ne haragudj Eveleline.. mondtam, majd beültem a kocsiba. Pár perc múlva már a repülőtéren álltam, csomagokkal a kezemben. Ijedten vettem észre, hogy éppen pár perc múlva az én gépem fog menni. Sietve át tolakodtam magam a tömegen, és 10 perc múlva már a gépen ültem.

~~~~ Kis idő múlva ~~~

Egy érdes női hang, és egy kéz ébresztett fel. Egy kicsit elaludtam.

-         Elnézést, de pár perc múlva megérkezünk Londonba. Kérem, csatolja be az övét. – majd, mosolyogva elviharzott. Amikor kitekintettem az ablakon egyből, megpillantottam London-t alattam. Becsatoltam az övem, majd előkészültem a leszálláshoz. Egyébként most nem féltem a repülőgépen, de nem szoktam nagyon gyakran repülni, mivel félek a magasban és nem egy két olyan esetet láttam a tévében, ahol lezuhant a gép. Bár ez eléggé abszurd felfogás. Nem lehet mindig a rosszra gondolni. Ezt mindig apa mondta. Ő is félt a repüléstől, pedig ő elég sokszor repült. Mindig azzal szívattuk egymást, hogy le fogunk zuhanni, ilyenkor általában anya fagyos pillantással jutalmazott meg  emiatt a semmilyen vicc miatt. Pár perc múlva már London hűvös repülőterén álltam. Hívtam egy taxit majd bemondtam az utcánkat. Nagy szerencsémre éppen egy dugóba keveredtünk. Nem hiszem el.. Nem rég még Magyarországon voltam, és most meg újra itt vagyok Londonban. Végre elindult a kocsi majd megpillantottam a London Eye-t. Elmosolyodtam, majd pár perc múlva végre haza értem. Kifizettem a taxit és beszaladtam a házba. Hanry mint mindig hozzá dörgölődzött a lábamhoz. A nappaliból hangokat hallottam, ismerős hangokat. Amikor beléptem a nappaliba nem hittem a szememnek.

-         Anya? – kérdeztem döbbenten. Egy férfival ült a nappaliban. Nem elég, hogy Adison szakított Zayn-el, anyám meg ezzel a bamba képű pasassal itt ül. Nem szólt semmit, csak egy fagyos pillantással elintézte, hogy tűnjek el innen. Szóval ennyire fáj neki, hogy apa itt hagyott minket , hogy más pasassal itten csókolózik, meg mit tudjam, hogy mit csinál.. Pierre-t még elfogadtam, de ezt.. Majd megfordult a pasas, ha jól tudtam olasz származású volt..


-         Áh, szóval te vagy Abby lánya? Én Martino Pasqualino vagyok. – Mondta majd a kezét nyújtotta.

Én elfordultam majd felfutottam a szobámba. Dühösen elővettem a telefonom, majd bepötyögtem A.D számát. Pár csengés után felvette.

-         A.D Szia Henriett vagyok..- mondtam idegesen.
-         Szia Hen.- még mindig szipogott. – Talán valami baj van? – kérdezte.

Majd egy ajtónyitódást halottam. Anya dühös arcát láttam meg.

-         Henriett Farkson! Így nem beszélhetsz a vendéggel! – mondta idegesen
-         Tűnjél el a szobámból! – ordítottam.
-         Nem beszélhetsz így velem. – mondta fenyegetve
-         Mert mi csinálsz? Beraksz az árvaházba? Vagy elfutsz ezzel a Martinóval vagy kicsodával, megint a gondok elől? Úgy, mint régen? – kérdeztem felindulva. Fagyos pillantást lövellt felém, majd bevágta az ajtóm. Észrevettem, hogy Adison még mindig vonalban van.
-         Ne haragudj Adison.- mondtam nevetve.
-         Összevesztetek anyukáddal? – kérdezte döbbenten.
-         Majd elmesélek mindent..
-         És ki az a Martino? – kérdezte belevágva a szavamba.
-         Találkozunk 7 kor nálatok. Rendben? És mindent elmesélek.
-         Oké Henriett. Szia.

Amikor leraktam a telefont, ledobtam az ágyamra. Megint nyílt az ajtó. Anya jött be rajta megint, egy bőrönddel a kezében.

-         Nem érted azt, hogy ne gyere be a szobámba? – kérdeztem idegesen.
-         Pakold össze a holmidat.
-         Minek? – kérdeztem flegmán
-         Mert megyünk Olaszországba.
-         Nyugodtan. – mondtam
-         Nem úgy értem te is velünk jössz.- mondta komoran.
-         Én aztán nem.
-         Nem ellenkezel, inkább pakolj.
-         Utoljára mondom, hogy nem megyek sehová.. - mondtam komoran.!
-         Hát rendben Henriett. Akkor menj, a nagyanyádhoz vagy mit tudjam én hogy hova. – mondta majd megint becsapta az ajtót.

Ez a nő nem normális.. Azt akarja, hogy menjek el innen miközben végre hazaértem. És nem akárkivel akar innen elmenni, hanem azzal a Martino-val. Lehet, hogy Tony-nak igaza volt? Nem Tony nem tudott semmit, és Maria telebeszélte a fejét hazug állításokkal. Vagy lehet, hogy anya dugta el a leveleket? Nem erre nem lett volna képes. Mindegy, ami elmúlt az már elmúlt. De nem hiszem el , hogy ezzel a vézna olasz pasassal akar anya elmenni.. Lehet, hogy sohasem szerette igazán apát… 

3 megjegyzés:

  1. Szia nagyon tetszett a fejezet és a történet várom a folytatást puszi Encykeehh

    VálaszTörlés
  2. Mikor hozol már újat? Eskü kikészítessz.:D
    Újrész nállam.:D http://the1direction.blogspot.ro/

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Encykeehh :) Remélem az új is tetszeni fog :) Háát Beaa már kész is van, és fel is tettem ^^ ♥ Egyébként elolvastam már :) És nagyon tetszett :) ♥

    VálaszTörlés