2013. augusztus 11., vasárnap

§ De küzdeni fogunk...



De küzdeni fogunk


Az ember azt hinné, hogy most mindennek vége, hát ezt hittem én is. Már nem is éreztem semmit, talán kómába estem, vagy a rák legyőzte a szervezetemet?!. De éreztem valamit… Valami ismerős illatot. Valamit, ami adott egy kis erőt, és újra éreztem zsibbadt végtagjaimat és a pokoli fájdalmat, ami a fejemből nyilallt végig át a gerincemen. Kinyitottam a szemem, majd mindenhol orvosokat láttam, és egy személyt, aki összerogyva zokogott. Harry volt az.

-          Visszatért!. – hallottam egy kiálltást, de csak Harryt figyeltem, akinek azonnal felpattant a feje ennek hallatára. Odébtolt néhány orvost, és rám borult.
-          Ne haragudj Hen. – mondta zokogva. Éreztem, hogy leveszik nem is leveszik, letépik rólam Harryt a biztonságiak.
-          Nem!. – kiáltottam el magam, és akaratom ellenére felültem az ágyon. Harry erősködve kiszabadult az őr szorításából, és hozzám futott. Átöleltem majd elkezdtem könnyezni. – Harry. Semmi sem volt igaz abból, amit elmondtam. – mondtam rekedten.
-          Nem én sajnálom. Én mondtam olyanokat. Máskor ilyet ne csinálj rendben? Idehozom a legjobb orvost/orvosokat, soha nem hagylak elmenni Szerelmem. Soha. – mondta majd megcsókolt.
-          Szerelmem. – suttogtam majd éreztem, hogy a karjaim lehullanak Harryről. Talán csak ennyire engedtek volna vissza?.
-          Menjen, ki kérem!. – mondta az egyik ápolónő Harrynek
-          Nem hagyom itt!. – kiáltotta Harry. Én visszacsúsztam az ágyra. Megint a sötétség, de még éreztem a fájdalmat. – Henriett. – kiáltott utánam.

Sok órával később**

Megint éreztem, hogy valami nagyon pokolian fáj. Kinyitottam a szemem majd egy nővért pillantottam meg, de nem az a kórterem volt ahol először felébredtem.

-          Üdv.- mondta, majd adott egy injekciót.
-          Mit keresek itt? – kérdeztem aggódva, de felülni nem tudtam.
-          Csak nyugodtan. – mondta majd óvatosan visszatolt az ágyra. – Azt hittük már nem kel fel. Éppen ma vettük volna le a gépekről. – mondta mosolyogva.
-          Micsoda?- kérdeztem meglepődve, de a fájdalomtól összerándultam.
-          Kómában volt már 1 hónapja. – mondta semlegesen.

Kómában? Kérdeztem magamtól.

-          Mi történt? – kérdeztem aggódva.
-          Amikor megműtöttük önt egy komplikáció lépett fel az agyánál, mivel ott volt a rák. És kómába esett. Először azt hittük a műtőasztalon fog elvérezni, de a barátjától kapott vérátömlesztést azonnal. – mondta a kórlapomat tanulmányozva.
-          Hol vannak? – kérdeztem sürgetve.
-          Kik? – nézett rám döbbenve.
-          Harry és a barátaim! – követelőztem.
-          Kint ülnek, de nem jöhetnek be! – mondta tiltakozóan a nővér.
-          Fenét nem! Ő mentette meg az életem. – ordítottam neki. Kitéptem magamból a zsinórokat majd kiszálltam az ágyból és kimentem az ajtón. A nővér próbált akadályozni, de ellöktem az utamból és a szememmel csak egy embert kerestem. Amikor meg találtam hirtelen elkezdtem felé sietni. Pár méterre megálltam előttük, majd elsőnek Niall meggyötört arcát pillantottam meg.
-          Nem hiszem el. – hallottam Harry fájdalmas zokogó hangját.
-          Minden rendben jön. – mondta Zayn de nem tudta eltitkolni, hogy semmi sem jön rendbe.
-          Harry. – mondtam rekedten és mindenki felém fordult.
-          Henriett. – kiáltotta Harry és felpattant a székről majd szorosan átölelt. A többiek is felálltak csak Zayn maradt ülve és zokogott. Amikor elengedett Harry lekuporodtam Zayn mellé és átöleltem.
-          Köszönök mindent. – mondtam és annyira szorítottam amennyire csak tudtam. – Ne sírj. – mondtam nevetve.
-          Elmebeteg. – mondta Niall, majd a könnyei között rám mosolygott.

Ahogy hátrahajtottam volna a hajam, hirtelen nem volt mit hátra hajítanom. El kezdtem körbe tapogatni és a fejem jobb oldalán csak ürességet éreztem. Megdöbbenve felpattantam a helyemről és a mosdóba siettem. Belenéztem a tükörbe és majdnem elsírtam magam. A fél hajam nem volt meg. Nem!.

-          Nyugodj meg Hen. – jött be Harry a női mosdóba.
-          Harry menj ki a női mosdóból! – kiáltottam rá majd az ajtóra mutattam.
-          Nem érdekel, ha hülyének néznek! - Mondta komolyan. És éppen akkor jött ki egy idős néni a wc-ből, amikor ezt Harry kimondta.
-          Na, de kérem!. – mondta felháborodottan majd kisietett.
-          Mondtam. – nevettem és megöleltem.
-          A hajad így tök punkos lett. – mondta félszeg mosollyal.
-          Vicces. Mindig is ki akartam próbálni milyen, ha félig le van nyírva az ember haja. De nem erre a látványra voltam felkészülve. – mondtam sóhajtva. Harry édesen rám nézett majd megpuszilta a varrat helyét. – Köszönöm, hogy megmentetted az életem. – mondtam komolyan ránézve.
-          Nem kell köszönnöd. Majdnem én, öltelek meg. – mondta eltorzult arccal.
-          De legyőztem a betegséget. – mondtam nevetve. Amikor Harryre néztem láttam, hogy az arca nem megenyhült inkább gondterheltté változott. – Mi a baj? – kérdeztem komolyan már én is.
-          Ideiglenes nincs a szervezetedben a rák, de bármikor kiújulhat. De küzdeni fogunk. – mondta mosolyogva és megcsókolt. Ez volt életem első csókja a női mosdóban.

Amikor kimentünk a mosdóból egy elég felbőszült orvost pillantottam, meg aki felénk sietett.

-          Mondja, maga mit képzel? Azt akarja, hogy felszakadjon, a varratja? – kérdezte feszülten tőlem az orvos kiabálva.
-          Ne kiabáljon vele!. – tette ökölbe a kezét, Harryt.
-          Maga ne mondja, meg nekem mit csináljak és mit nem!. És Ön vissza a kórterembe. !
-          Hey! Mi ez a hangzavar Peter? – kérdezte egy feketehajú barna bőrű fiatal fiú.
-          Semmi Max. Csak a kisasszony nem megy vissza a kórtermébe. – nézett rám mérgesen.
-          Megkérhetném, hogy visszafáradna a kórtermébe? – kérdezte rám mosolyogva. Hirtelen nagyon hasonlított valakire. Az életemből valakire, aki mély nyomott hagyott bennem. Csak a napbarnított arcát néztem és a szemem sarkából láttam, hogy Harry komoran figyel hol rám és hol Maxra.
-          Ismered? – kérdezte Harry komoran.
-          Azt hiszem. Hova valósi? – kérdeztem Maxtől.
-          Olaszországból származom. És te Hen? – kérdezte mosolyogva majd intett és sarkon fordult.
-          Várj. ! – mentem volna utána.
-          Ki volt ez? – kérdezte Harry mereven már a kórtermemben.
-          Nem tudom. De nagyon hasonlított valakire.. – gondolkoztam el.
-          Az, az? Bővebben? – kérdezte a kelleténél keményebben.
-          Mondom, nem tudom. Ezen mit nem értesz? – kérdeztem ingerülten.

Pár percig egymásra néztünk mereven majd Harry lehajtotta a fejét.

-          Ne haragudj én nem akartam semmit mondani, ami feldühít téged. - mondta elgondolkozva és összekulcsolta a kezét.
-          Dehogyis. Nem dühítettél fel te sosem. Mintha valami rokon féleség lenne ez a ’Max’. De nem emlékszem semmire. – mondtam majd elkezdtem tapogatni a varrat helyét, ami pokolian fájt.
-          Fáj nagyon? – kérdezte Harry aggódó szemekkel. – Kérjek egy fájdalomcsillapítót? – kérdezte most már komolyan.
-          Nem hagyjad csak. – legyintettem le majd bemásztam az ágyamba és betakaróztam. Harry leült mellém majd megszorította a kezem. Éreztem, ahogy végig csókolgassa a varratokat.
-          Pihend ki magad Szerelmem. Én itt leszek. – Ahogy belenéztem Harry szemeibe már tudtam semmi bajom nem eshet. Olyan volt, mint a legerősebb nyugtató a világon, és a legbiztonságosabb, legbiztosabb támasz az életemben. De nem tévedtem, az is volt. Megint ugyanazt a fáradtságot és gyengeséget éreztem, mint ezelőtt nem sokkal, de most kicsit nehezebben tudtam elaludni. Éreztem, ahogy Harry puszilgatja a kezem, és hogy nagyon erősen szorítja, de körülbelül 10 perc elteltével már ezt sem éreztem.

** Lehet az élet olyan, hogy egyik pillanatban megad mindent, de a másik pillanatban pedig úgy érzed magad, mint egy koldus. Lehet bármennyi pénzed, ha nincs melletted egy olyan személy, aki őszintén szeret, megbízik benned, és mindig melletted áll. Lehet az életed jó, ha nem próbáltál ki sosem egy kis izgalmat, vagy veszélyt. A kincsek nem a szemünk előtt vannak. Keresni kell őket, és van, hogy némelyik kincs nem úgy fénylik, mint az arany, de többet ér, mint 10 t gyémánt. **

Amikor felkeltem csak annyit láttam, hogy a kórtermet elárasztja a világosság. Ahogy megmozgattam a kezem hirtelen észrevettem, hogy nem érzem azt az ismerős melegséget. Egyből a kezemre kaptam a tekintetem, majd amit megláttam az éjjeliszekrényemen ’ ha lehet így nevezni, egy borítékot találtam. Kinyitottam majd Harry kézírását pillantottam meg.

Jó reggelt Szerelmem!.

Amikor ezt olvasod, én valószínűleg nem leszek melletted, mert fel kellett vennünk a legújabb dalunkat a stúdióban. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled mindig, de a srácokat sem hagyom magukra. Ígérem, estére ott leszek már majd melletted. Pihend ki magad. Szeretlek Nagyon. Millió csók

A te szerelmed: Harry Styles

Ahogy olvastam a sorokat kicsit elérzékenyültem. Még soha senki nem írt nekem egyetlen egy levelet sem, és nem hogy ennyi érzelmet beleírjon 4 sorba. Talán 6 sorba. Néha mindig elgondolkozom azon, hogy én nem is érdemlem meg Harryt. De rájövök, hogy rengeteget vártam rá, és tudnám, ha nem lenne velem, akkor boldogtalan lennék. Vele vagyok tökéletes… Ő az, aki mellett bátran tudom mondani, BOLDOG vagyok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése