De küzdeni
fogunk
Az ember azt hinné, hogy most mindennek vége, hát
ezt hittem én is. Már nem is éreztem semmit, talán kómába estem, vagy a rák
legyőzte a szervezetemet?!. De éreztem valamit… Valami ismerős illatot. Valamit,
ami adott egy kis erőt, és újra éreztem zsibbadt végtagjaimat és a pokoli fájdalmat,
ami a fejemből nyilallt végig át a gerincemen. Kinyitottam a szemem, majd
mindenhol orvosokat láttam, és egy személyt, aki összerogyva zokogott. Harry
volt az.
-
Visszatért!. – hallottam egy kiálltást, de csak Harryt figyeltem,
akinek azonnal felpattant a feje ennek hallatára. Odébtolt néhány orvost, és rám
borult.
-
Ne haragudj Hen. – mondta zokogva. Éreztem, hogy leveszik nem is leveszik,
letépik rólam Harryt a biztonságiak.
-
Nem!. – kiáltottam el magam, és akaratom ellenére felültem az ágyon.
Harry erősködve kiszabadult az őr szorításából, és hozzám futott. Átöleltem
majd elkezdtem könnyezni. – Harry. Semmi sem volt igaz abból, amit elmondtam. –
mondtam rekedten.
-
Nem én sajnálom. Én mondtam olyanokat. Máskor ilyet ne csinálj
rendben? Idehozom a legjobb orvost/orvosokat, soha nem hagylak elmenni
Szerelmem. Soha. – mondta majd megcsókolt.
-
Szerelmem. – suttogtam majd éreztem, hogy a karjaim lehullanak
Harryről. Talán csak ennyire engedtek volna vissza?.
-
Menjen, ki kérem!. – mondta az egyik ápolónő Harrynek
-
Nem hagyom itt!. – kiáltotta Harry. Én visszacsúsztam az ágyra. Megint
a sötétség, de még éreztem a fájdalmat. – Henriett. – kiáltott utánam.
Sok
órával később**
Megint éreztem, hogy valami nagyon pokolian fáj.
Kinyitottam a szemem majd egy nővért pillantottam meg, de nem az a kórterem
volt ahol először felébredtem.
-
Üdv.- mondta, majd adott egy injekciót.
-
Mit keresek itt? – kérdeztem aggódva, de felülni nem tudtam.
-
Csak nyugodtan. – mondta majd óvatosan visszatolt az ágyra. – Azt
hittük már nem kel fel. Éppen ma vettük volna le a gépekről. – mondta
mosolyogva.
-
Micsoda?- kérdeztem meglepődve, de a fájdalomtól összerándultam.
-
Kómában volt már 1 hónapja. – mondta semlegesen.
Kómában? Kérdeztem magamtól.
-
Mi történt? – kérdeztem aggódva.
-
Amikor megműtöttük önt egy komplikáció lépett fel az agyánál, mivel
ott volt a rák. És kómába esett. Először azt hittük a műtőasztalon fog elvérezni,
de a barátjától kapott vérátömlesztést azonnal. – mondta a kórlapomat
tanulmányozva.
-
Hol vannak? – kérdeztem sürgetve.
-
Kik? – nézett rám döbbenve.
-
Harry és a barátaim! – követelőztem.
-
Kint ülnek, de nem jöhetnek be! – mondta tiltakozóan a nővér.
-
Fenét nem! Ő mentette meg az életem. – ordítottam neki. Kitéptem
magamból a zsinórokat majd kiszálltam az ágyból és kimentem az ajtón. A nővér
próbált akadályozni, de ellöktem az utamból és a szememmel csak egy embert
kerestem. Amikor meg találtam hirtelen elkezdtem felé sietni. Pár méterre
megálltam előttük, majd elsőnek Niall meggyötört arcát pillantottam meg.
-
Nem hiszem el. – hallottam Harry fájdalmas zokogó hangját.
-
Minden rendben jön. – mondta Zayn de nem tudta eltitkolni, hogy semmi sem
jön rendbe.
-
Harry. – mondtam rekedten és mindenki felém fordult.
-
Henriett. – kiáltotta Harry és felpattant a székről majd szorosan
átölelt. A többiek is felálltak csak Zayn maradt ülve és zokogott. Amikor
elengedett Harry lekuporodtam Zayn mellé és átöleltem.
-
Köszönök mindent. – mondtam és annyira szorítottam amennyire csak
tudtam. – Ne sírj. – mondtam nevetve.
-
Elmebeteg. – mondta Niall, majd a könnyei között rám mosolygott.
Ahogy hátrahajtottam volna a hajam, hirtelen nem
volt mit hátra hajítanom. El kezdtem körbe tapogatni és a fejem jobb oldalán
csak ürességet éreztem. Megdöbbenve felpattantam a helyemről és a mosdóba
siettem. Belenéztem a tükörbe és majdnem elsírtam magam. A fél hajam nem volt
meg. Nem!.
-
Nyugodj meg Hen. – jött be Harry a női mosdóba.
-
Harry menj ki a női mosdóból! – kiáltottam rá majd az ajtóra mutattam.
-
Nem érdekel, ha hülyének néznek! - Mondta komolyan. És éppen akkor
jött ki egy idős néni a wc-ből, amikor ezt Harry kimondta.
-
Na, de kérem!. – mondta felháborodottan majd kisietett.
-
Mondtam. – nevettem és megöleltem.
-
A hajad így tök punkos lett. – mondta félszeg mosollyal.
-
Vicces. Mindig is ki akartam próbálni milyen, ha félig le van nyírva
az ember haja. De nem erre a látványra voltam felkészülve. – mondtam sóhajtva.
Harry édesen rám nézett majd megpuszilta a varrat helyét. – Köszönöm, hogy
megmentetted az életem. – mondtam komolyan ránézve.
-
Nem kell köszönnöd. Majdnem én, öltelek meg. – mondta eltorzult
arccal.
-
De legyőztem a betegséget. – mondtam nevetve. Amikor Harryre néztem
láttam, hogy az arca nem megenyhült inkább gondterheltté változott. – Mi a baj?
– kérdeztem komolyan már én is.
-
Ideiglenes nincs a szervezetedben a rák, de bármikor kiújulhat. De
küzdeni fogunk. – mondta mosolyogva és megcsókolt. Ez volt életem első csókja a
női mosdóban.
Amikor kimentünk a mosdóból egy elég felbőszült
orvost pillantottam, meg aki felénk sietett.
-
Mondja, maga mit képzel? Azt akarja, hogy felszakadjon, a varratja? –
kérdezte feszülten tőlem az orvos kiabálva.
-
Ne kiabáljon vele!. – tette ökölbe a kezét, Harryt.
-
Maga ne mondja, meg nekem mit csináljak és mit nem!. És Ön vissza a
kórterembe. !
-
Hey! Mi ez a hangzavar Peter? – kérdezte egy feketehajú barna bőrű
fiatal fiú.
-
Semmi Max. Csak a kisasszony nem megy vissza a kórtermébe. – nézett
rám mérgesen.
-
Megkérhetném, hogy visszafáradna a kórtermébe? – kérdezte rám
mosolyogva. Hirtelen nagyon hasonlított valakire. Az életemből valakire, aki
mély nyomott hagyott bennem. Csak a napbarnított arcát néztem és a szemem
sarkából láttam, hogy Harry komoran figyel hol rám és hol Maxra.
-
Ismered? – kérdezte Harry komoran.
-
Azt hiszem. Hova valósi? – kérdeztem Maxtől.
-
Olaszországból származom. És te Hen? – kérdezte mosolyogva majd intett
és sarkon fordult.
-
Várj. ! – mentem volna utána.
-
Ki volt ez? – kérdezte Harry mereven már a kórtermemben.
-
Nem tudom. De nagyon hasonlított valakire.. – gondolkoztam el.
-
Az, az? Bővebben? – kérdezte a kelleténél keményebben.
-
Mondom, nem tudom. Ezen mit nem értesz? – kérdeztem ingerülten.
Pár percig egymásra néztünk mereven majd Harry
lehajtotta a fejét.
-
Ne haragudj én nem akartam semmit mondani, ami feldühít téged. -
mondta elgondolkozva és összekulcsolta a kezét.
-
Dehogyis. Nem dühítettél fel te sosem. Mintha valami rokon féleség
lenne ez a ’Max’. De nem emlékszem semmire. – mondtam majd elkezdtem tapogatni
a varrat helyét, ami pokolian fájt.
-
Fáj nagyon? – kérdezte Harry aggódó szemekkel. – Kérjek egy
fájdalomcsillapítót? – kérdezte most már komolyan.
-
Nem hagyjad csak. – legyintettem le majd bemásztam az ágyamba és
betakaróztam. Harry leült mellém majd megszorította a kezem. Éreztem, ahogy
végig csókolgassa a varratokat.
-
Pihend ki magad Szerelmem. Én itt leszek. – Ahogy belenéztem Harry
szemeibe már tudtam semmi bajom nem eshet. Olyan volt, mint a legerősebb
nyugtató a világon, és a legbiztonságosabb, legbiztosabb támasz az életemben.
De nem tévedtem, az is volt. Megint ugyanazt a fáradtságot és gyengeséget éreztem,
mint ezelőtt nem sokkal, de most kicsit nehezebben tudtam elaludni. Éreztem,
ahogy Harry puszilgatja a kezem, és hogy nagyon erősen szorítja, de körülbelül
10 perc elteltével már ezt sem éreztem.
** Lehet
az élet olyan, hogy egyik pillanatban megad mindent, de a másik pillanatban
pedig úgy érzed magad, mint egy koldus. Lehet bármennyi pénzed, ha nincs
melletted egy olyan személy, aki őszintén szeret, megbízik benned, és mindig
melletted áll. Lehet az életed jó, ha nem próbáltál ki sosem egy kis izgalmat,
vagy veszélyt. A kincsek nem a szemünk előtt vannak. Keresni kell őket, és van,
hogy némelyik kincs nem úgy fénylik, mint az arany, de többet ér, mint 10 t
gyémánt. **
Amikor felkeltem csak annyit láttam, hogy a
kórtermet elárasztja a világosság. Ahogy megmozgattam a kezem hirtelen
észrevettem, hogy nem érzem azt az ismerős melegséget. Egyből a kezemre kaptam
a tekintetem, majd amit megláttam az éjjeliszekrényemen ’ ha lehet így nevezni,
egy borítékot találtam. Kinyitottam majd Harry kézírását pillantottam meg.
’ Jó
reggelt Szerelmem!.
Amikor
ezt olvasod, én valószínűleg nem leszek melletted, mert fel kellett vennünk a
legújabb dalunkat a stúdióban. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled mindig, de
a srácokat sem hagyom magukra. Ígérem, estére ott leszek már majd melletted.
Pihend ki magad. Szeretlek Nagyon. Millió csók
A te szerelmed: Harry Styles ’
Ahogy olvastam a sorokat kicsit elérzékenyültem.
Még soha senki nem írt nekem egyetlen egy levelet sem, és nem hogy ennyi
érzelmet beleírjon 4 sorba. Talán 6 sorba. Néha mindig elgondolkozom azon, hogy
én nem is érdemlem meg Harryt. De rájövök, hogy rengeteget vártam rá, és tudnám,
ha nem lenne velem, akkor boldogtalan lennék. Vele vagyok tökéletes… Ő az, aki
mellett bátran tudom mondani, BOLDOG vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése