§ Megszületett a döntés!

Újból én vagyok (: 

Eldöntöttem tehát, hogy az 1 D-s sztorit fejezem be. (: Nem kell tehát már hozzászólásokat írni, habár egyet sem kaptam de nem baj. De kezd újra felmenni a népszámlálónak a mutatója ami nagyon feldobta az estém :D Úgy készülök, hogy holnap felteszem az új részt, tehát készüljetek. Óriási visszatérés lesz! Komizni márpedig ÉR ! :D Sziasztok!

§ Visszatérés!

# Üdv mindenkinek. 

Nagyon sajnálom, hogy ennyire nem törődtem az oldallal, de hogy is mondjam sem ihletem nem volt, sem erőm, sem kedvem. De most visszatértem, habár egy jó nagy bajjal...Írtam egy másik novellát, és szeretném ha szavaznátok..(: Kommentben szavazzatok ha lehet. Kérlek Szépen titeket tényleg szavazzatok mert nagyon fontos lenne. A 10.000 és ennél egy kicsivel több látogatottságott meg nagyon SZÉPEN KÖSZÖNÖM. Tudjátok...Ti vagytok a Legjobbak! :D ♥

Verziók : 

1; Maradjon az 1D-s sztori.
2; Vagy most írtam egy újjat. Ezt be is linkelem :

1.              Rész

„ Kezdetben terem meg a bizalom és a szelídség.

Végül megmarad a vágy, és a kötődés.’’

Az ember rengeteg dolgot mondd az élete során, viszont ezeknek a felét sem gondolja komolyan. Gondoljunk például egy veszekedésre, és ebben a szituációban bizony mindenkinek eldurran az agya, bár valaki hidegvérű. Én nem ebbe az érzelmi alfajba tartozom. Rettentő hamar dühbe tudok jönni, és olyankor, ami kitörik belőlem, nem elég kulturális mondatok. Időnk van kezelni az e fajta problémákat, mondjuk úgy hiányosságokat, csak itt nem is ezen a dolgon van a hangsúly, hanem rajtunk. MI nem akarunk változni! Ez történt velem is 1 évvel ezelőtt. Még akkor nagyon boldog voltam a párommal Julioval. Julio nagyon rendes, erős, markáns arcélű, kedves jószívű ember volt. Amikor megismertem a kisugárzása és a foglalkozása vett le a lábamról, orvos volt. Én is orvosnak tanultam még fiatal koromban, de a szüleim ezt a fajtaképzést nem tudták már finanszírozni így le kellett mondanom az álmomról. Nehezen túlléptem ezen a fájó ponton, majd elkezdtem egyéb szakmákat kitanulni, így egy kis boltot építettem a saját félre rakott pénzemből. Először valami disco, illetve bárféleségre gondoltam, de aztán könyvesbolt lett belőle. Takaros, régi módi, ahogy én szeretem. Julio nem értett egyet ezzel, hogy könyvesboltot építettem, mert szerinte, majd már az első héten csődbe megyek. Abban igaza volt, hogy nem voltam híres könyvesbolt, de nem is akartam az lenni. Ha tehetsz egy dolgot a vágyaidért, akkor azt bátran tedd meg! Én megtettem. Lett egy könyvesboltom és még mindig ott vagyok. Az első pár hónapban amikor Julioval voltam igen erőssé vált a kapcsolatunk majd pár hét múlva észrevettem, hogy valami nem stimmel velem. Reggeli rosszullétek, szédülés, olyan ételeket ettem, amit máskor soha meg nem ennék. Sokkal többet ettem. Bementem a patikába és vettem egy tesztet. Otthon egyből meg is csináltam, majd elhűlve meredtem a tesztre, mert azt mutatta ki terhes vagyok. Először az ütő állt meg bennem, mert Julio nem akart gyereket. Másodszor meg az anyósom jutott az eszembe, aki azt mondta, hogyha Julioval hamarabb lefekszem, mint, hogy összeházasodunk, akkor kibeszél a fiának engem, és mindenféle úton-módon meg fogja keseríteni az életem. Eldobtam a sarokba a tesztet majd könnyes arccal kiszaladtam a fürdőszobából. Alig értem el a szekrényt, máris már egy tollat fogtam meg egy papírt. Csak ennyit írtam rá:

’ Julio el kell valamit mondanom azért írva, mert élőben nem tudok már a szemedbe nézni többet. Megcsaltalak. Nagyon Sajnálom. Ég veled. ’

Amikor az utolsó betűt is leírtam a cetlire már ömlöttek a könnyeim. Éppen ma volt 11 hónapja, hogy együtt voltunk és én terhes lettem. Nem tudok senkihez sem fordulni, hiszen anya már nem él, apát életemben nem láttam, rokonaim meg távoli országokban élnek. Juliohoz, pedig nem fogok fordulni, hiszen amikor múltkor is megemlítettem neki a gyerekvállalást megütött. Nem akar gyereket és én nem fogom elmondani neki, hogy tőle van egy gyerekem, hiszen nem akarom magamhoz láncolni. Ez lenne a kifogása: - Biztos magadhoz akarsz láncolni! – már hallom is mély bariton agresszív hangját. Elkezdtem csomagolni, majd bőröndökkel felszerelkezve elindultam. Hogy hova? Még én sem tudtam akkor… 

><>#Szavazzatok ---> Kommentben !! ><>#

§ Gondolat

Itt lenne az ami lehet egy pár embernél kicsapja a biztosítékot... 

Amikor barátkozom egy olyan személlyel illetve személyekkel akik mások mint én / mi az átlag emberek furcsán néznek rám. Kérdezik: Hogy tudsz ezzel mutatkozni? - Megdöbbenve csak megcsóválom a fejem. Majd amikor a tekintetem visszaszegezem a barátaimra eltorzul arcokat látok. Néhány ember nem tudja mit ejt ki a száján. Azért mert ők mások még nem kellene ítélkezni, de persze manapság csak egy vélemény van a Romákról. Én ezt nem hinném. A barátaim olyanok akik kiállnak értem szintén Romák, és tényleg olyanok nekem mint a testvéreim. Más kultúrából származnak, és igen vannak közüllök olyanok akik rosszat tesznek de amúgy a mi közösségünk sem különb. Van, hogy egy 'magyar' ember sokkal rosszabb mint 3 'roma'. A világban manapság rasszizmus van és elítélik a barna bőrüeket vagy azokat akiknek más a kultúrájuk. Én nem érzem cikinek vagy égőnek ha velük vagyok mert EMBEREK! Nem különbek mint mi és mi sem vagyunk különbek tőlük! Sok ilyen barátom volt aki Roma de nem érdekel, hogy mások mit gondolnak! Rasszizmus van már a világban de az emberek nem gondolkoznak azon, hogy egy Roma fiúnak, lánynak, illetve családnak, hogy esik ha le ( elnézést a csúnya beszédért) ' büdös cigány'-ozzák őket. Nem értem miért van előítélet. Csak az emberek néha átérezhetnék másoknak a fájdalmát vagy meggondolhatnák azt amit kiejtenek a szájukon. Egyformák vagyunk és egyenlőek! Ha nem tudod elfogadni a másikat akkor legalább ne nyilvánulj meg, és főleg ne mondj róluk rosszat, ha te magad is pont olyan vagy! Mert könnyű másokban hibát találni!. Ez nem felvilágosítás akart lenni meg nem is fellázadás. Csak szerettem volna közölni, hogy milyen összetartó a közösségünk, az emberiség! Itélkezünk néha van alapja, de sokszor nincs. Nem védeni akarok csak azt, hogy fogadjuk el a másikat olyannak amilyen, bőrszín és származás nélkül!

Idézet: ' Más szemében meglátod a szálkát de a sajátodban a gerendát sem veszed észre! '

§ Meglepetés

 ** Helyzet:

Na, skacok itt az új rész. Kicsit elnapoltam és ezért ne haragudjatok, csak most egy kicsit zsúfoltak voltak a napjaim. De ami késik, nem múlik ;) és ráadásul még egy elég gagyi balesetem is volt… Nem komoly amúgy csak a lábam közelebbről megismerte a kalapácsot. De nem is ez a lényeg. A következő információ az lenne, hogy írtam egy nem is tudom mit, inkább felhívás szerűséget, csak nem tudom ki tegyem-e mert biztos nagy port kavarna az emberek között, és igen kiverné egy néhány embernél a biztosítékot. De tudjátok mit? Kiteszem. Számomra ez fontos. Na, de nem kertelek tovább itt a következő rész és komizni Ér! : ) Sziasztok!

Meglepetés

Amikor felkeltem nem a fertőtlenítő illatú és halványzöld kórteremben ébredtem, hanem valamilyen más egészen kellemes szobában. Ismerős volt ez a hely, de nem mertem még gondolni sem azt, hogy hol lehetek. Pedig Harry szobájában voltam. Ahogy körbenéztem minden úgy volt elrendezve, ahogy a múltban is elvolt, a ruhák egy más hegyén - hátán, beágyazatlan ágy, viszont otthonos stílusú. Szerettem régen Harry szobájában tartózkodni, mert annyi hasonló dolog volt bennünk, például az elrendezés, a stílus, hogyan merre pakolja a bútorokat. Valaki megdöbbenve nézi, hogy egy fiú ennyire igényes legyen ilyen, berendezkedési témában, de Harry ilyen. Éppen fel akartam ülni az ágyon, de valaki mellettem megmoccant. Óvatos mellém sandítottam a szemem sarkából, majd kifújva a levegőt észrevettem, hogy csak Harry feküdt mellettem. Próbáltam minél halkabban elvégezni a kiszállást az ágyból, de az megreccsent és Harrynek kipattant a szeme. Először komolyan nézett engem, majd megdörzsölte a szemét és elmosolyodott.

-          Nem akartalak felkelteni, csak az ágyad nyikorgott. – mondtam elpirulva.

-          Igen, régi már. Sokat megélt! – mondta huncutul nevetve.

-          Azt elhiszem. – mondtam fanyaron. – És egyébként, hogy- hogy nem a kórházban vagyok?- kérdeztem meglepődve.

-          Hazahoztalak. – mondta hamiskás mosollyal.

-          Ez nem baj? – kérdeztem megdöbbenve.

-          Biztos már keresnek, de én is tudom ugyanazt nyújtani, mint a kórházban. – válaszolta felhúzott orral.

-          Persze, ebben teljesen biztos voltam. – mondtam szemet forgatva.

-          Menjünk le enni, mert már kezdek éhes lenni. Te nem? – kérdezte majd azzal a borzos hajával meg kómás arcával rám nézett.

-          Előtte nem akarsz megmosakodni? – kérdeztem komolyan.

-          Miért? Ennyire szörnyű lennék? – kérdezte Harry enyhén sértődötten.

-          Ezt egy szóval sem mondtam. – mondtam neki a kezemet védekezően feltéve, majd felvettem egy pulóvert, ami a kezembe akadt.

-          Ne zavartasd magad. Az - az én felsőm. De akkor én is felveszem a rózsaszín mamuszod. – mondta ismét sértődötten, majd kirohant a mamuszommal a szobából. Utána siettem, de lassan, mert még fájt az oldalam. Amikor leértem egyből a nevetésüket hallottam meg.

-          Mi van Hazza? Nemet váltottál? – kérdezte Louis. Majd észrevettem, hogy egy rózsaszín felső is volt, rajta amin Hello Kitty felírat állt. Elnevettem magam, majd leültem a pulthoz.

-          Egy kávé rendel. – mondtam Adisonnak.

-          Tessék hölgyem. Tejjel és cukorral. – mondta automatikusan.

-          Pontosan.

-          Totálisan meg van érted őrülve Harry. Tudod? – kérdezte komolyan.

-          Nem tudom. És csak azt tudom, hogy érte meg én vagyok meg őrülve. – mondtam elpirultan.

-          Ez amúgy olyan, mint egy love story. – mondta nevetve. – Eleinte utáltátok egymást, de végül összejöttetek. Csak van akkor Happy End. – tért a lényegre.

-          Ezek szerint van A.D . – végül rá tettem az i-re a pontot.

-          Mikor lesz az esküvő? – kérdezte majd rám kacsintott.

-          Hova gondolsz? – kérdeztem meglepődve. – Alig ismerem még.

-          Alig ismered? – kérdezte Adison nevető görcse közben. – Már több mint egy éve ismered.

-          Muszáj neked mindig kioktatnod? – kérdeztem gúnyosan. – Inkább készülj te Zaynnel.

-          Képzeld meg kérte a kezem. – mondta nevetve.

Lesújtva figyeltem, ahogy Adison már a gyűrűt is mutatja. Ez az- az Adison? Még ő mondta régebben, hogy nem fog férjhez menni pláne meg ilyen korban. Szerintem az a gyerek totálisan elcsavarta a fejét, de van mit köszönnöm neki. Legalább nem az örökös ’ én, nem kellek senkinek’ dumáit fogom hallgatni, ha nem majd lehet, a közös gyerekeiket fogom majd dédelgetni.

-          Gratulálok. – mondtam nevetve.

-          Nem hitted volna mi? – kérdezte

-          Egyáltalán nem. Még te mondtad régen, hogy semmilyen pasival nem fogsz örök hűséget kötni.

-          Képzeld már a babát is tervezzük. – mondta csillogó szemmel.

-          Ez igen. – mondtam rekedten. – Csupa meglepetés vagy. – mondtam mosolyogva.

-          Igen. De szeretem őt Hen. És úgy érzem nekem ő az igazi. – mondta szerelmesen.

-          Ha te mondod. Az a fontos, hogy szeressétek egymást. Ha megvan, akkor stabil az egész kapcsolat.

-          Nálunk abszolúte megvan. Még talán több is. – mondta mosolyogva.

-          Ha te boldog vagy akkor én is. Na, de viszont megyek, nézek valami gagyiságot a TV-ben. – mondtam nevetve

-          Most Niall nézi a szokásos gagyi reggeli meséjét. Szóval a távirányító piros övezet. – mondta Adison nevetve.

Leültem a kanapéra majd elkezdtem figyelni a kis kék lényeket. Hupikék törpikék. Ez igen, komolyan nem is tudom milyen régóta nem is láttam ezt a mesét.

-          Te ennyire szereted a meséket? – kérdeztem Nialltől.

-          Igen, bár tudhatnád már. – mondta nevetve.

-          Csak még mindig meglepődöm, ha egy-egy ideje múlt mesét megnézel. Számomra furcsa, hogy egy tinédzser meséket nézzen, de miért ne? – mondtam mosolyogva.

-          Igen, én nem előre fele, ha nem vissza fele fejlődöm.

-          Te mondtad. – mondtam vigyorogva

-          És jobban vagy már? – kérdezte komolyabban.

-          Még fáj az oldalam, de nem halok meg. – mondtam viccnek szánva.

-          Néha tényleg azt hiszem, és gondolom, hogy melléd 2 testőr sem lenne elég, úgy is esne valami bajod. – mondta aggódva,

-          Figyelj, úgy is bajom eshet, ha mellettem van valaki talán úgy még jobban is. Tudok magamra vigyázni! – jelentettem ki határozottan

-          Igen azt néha vesszük észre…

§ Baleset

** Helyzet:

Köszönöm szépen a sok látogatottságot. Megérkeztünk a 9000 látogatottsághoz. Nagyon örülök neki, ha tetszik a blogom, és főleg a linkcseréknek örvendek. Meglep, hogy ennyien tartjátok a blogomat érdekesnek. Legyen szép napotok! Sziasztok **

Baleset

„Sose félj megmutatni önmagad.

 Legyél az, aki belül vagy és mindenkit elvarázsolsz”

Amikor végeztünk a reggelizéssel Harryvel elindultunk a stúdióba. A többiek már ott voltak a stúdió előtt és kávét iszogattak. Pár arcot felismertem még abból az időből amikor Niallel voltam, de elég sok arc ismeretlen volt. Ott volt bennem a kísértés, hogy rágyújtsak majd már Zayn is vette volna elő a cigijét, de leintettem. Nem akarok dohányozni, pedig egy kicsit most feszült is vagyok. Ahogy bementünk a stúdióba, elállt a lélegzetem.

-          Új stílus? – kérdeztem mosolyogva.

-          Tessék? – kérdezett vissza Harry.

-          Csak amikor legutóbb itt jártam még nem így volt elrendezve. – mondtam ámultan.

-          Igen a srácokkal egy kicsit otthonosabbá tettük. – mondta majd megfogta a kezem és lehúzott a kanapéra. – Innen látni fogsz engem. – kacsintott rám.

-          Igen, pont a középpontban vagy. – mondtam mosolyogva majd megcsókoltam.

-          Khmm. – hallottam egy mély hangot. És persze Louis volt az.

-          Ezt nem lehetne később? Próbán vagyunk, ha nem tűnt volna fel Hazza. – mondta Lou, de a hangjában nem volt semmi öröm.

-          Nyugi van öcskös. Attól, hogy neked rossz a napod, nem kell a miénket is tönkretenni! – mondta Harry keményen. Pár percig farkasszemet néztek, majd Lou hátat fordított és elviharzott.

-          Mi történt? – kérdeztem félénken.

-          Csak összekaptak valamin Eleanorral. – mondta Harry majd megvonta a vállát. – De tudod, hogy meddig tart náluk egy vita. Este már ki is békülnek. – nézett rám, majd megszorította a kezem. – Most mennem kell. Majd még beszélünk. Szeretlek. – puszilta meg az arcom. Néztem, ahogy bemegy azon az ajtón, majd már az ablak mögül integetett. Elmosolyodtam majd elkezdtek énekelni. Alig hallatszott valami, de szájról olvasni nagyon jól tudok. Miközben énekeltek visszaemlékeztem a múltra, arra mit is csináltam ezelőtt, hogy Harryvel elkezdtem elmélyíteni a kapcsolatom. Nem tudom, miért vagyok, ilyen sosem tudok örülni a meglévő boldogságnak, vagy örülni, hogy végre Harry itt van mellettem. Mindig motoszkál valami gondolat, hogy úgysem csinálok jól semmit. Elszúrok mindent. Olyan személy akarok maradni, akire magam, vagyok büszke, és nem azt kell hallanom mástól, hogy ’ igen nagy vagy, hogy Harry Stylessel jársz azzal az 1 D buzival’. Az a ’buzi’ ahogy sokan mások nevezik a barátom, és az a személy, akiért tűzbe mennék. Olyat engednek ki mások a szájukon, amiért elég nagy felelősséget fognak még egyszer majd vállalni. Úgy érzem, nem vagyok elég jó Harrynek. Nem érzem talán magam olyan lánynak, aki megérdemelné Harryt. Mióta megszülettem anya és apa is mindig azt mondogatta sohase törj meg! Sohase engedj senkit sem magadhoz! Ne legyél szerelmes, mert ha már benne vagy a játékban, akkor vesztesként fogsz kikerülni. Anya mindig ezt mondta. Örök vesztes vagyok és az is maradok. Nem tudom felfogni, hogy miért utált ennyire, és, hogy miért lett ilyen apa halála után. Ja, igen apa nem is halott! Ha választási lehetőségem lenne akkor elmenekülnék a gondok elől. Néha elgondolkozom azon, hogy miért is születtem meg? Ha nem akart anya akkor miért szült meg? Mindig ilyen hülyeségeken gondolkozom. Most is inkább figyelnem kéne Harryt aki ott csápol a kezével az üveg mögött és figyeli komolyan az arcom, hogy mennyi érzelem suhan át rajta percről percre. Sohasem becsülöm meg azt, amim van. Amikor újra benéztem az üveg mögé már Harry nem volt ott, és abban a percben kicsapódott az ajtó és Harry lépett ki rajta gondterhelt arccal. Leült mellém majd megfogta a kezem.

-          Gyere, menjünk ki és beszélgessünk.. – mondta halkan. Tessék! Ha megszeretek valakit, akkor az egyből eltaszít magától.

-          Rendben. – válaszoltam, majd megszorította a kezem és kimentünk a stúdió háta mögé. Elengedte a kezem és leült a fűbe. – Miről akartál beszélni? – kérdeztem félve, és reménykedve, hogy nem hallja meg  a hangomban a fájdalmat.

-          Előbb nem akarsz leülni mellém? – kérdezte majd a fűre mutatott mellette. Leültem mellé, majd Harry ismételten megszorította a kezem. – Figyelj Harry én sejtem, hogy miről akarsz beszélni…- mondtam rekedten.

-          Tényleg? – kérdezte komolyan.

-          Megértem, ha nem akarod folytatni…- motyogtam majd kihúztam a kezem Harry kezéből.

-          Mi? Én folytatni szeretném. – mondta Harry komolyan. Ha folytatni szeretné, akkor miért hívott ki beszélgetni?

-          Akkor miért hívtál ki beszélni? – kérdeztem majd rá néztem. A szemében döbbenet volt.

-          Mert láttam, hogy van valami baj. – mondta ismét és újra megfogta a kezem majd megcsókolt. – És már ez is hiányzott. – mormogta majd a kezét a derekamra csúsztatta. Amikor elengedett, hogy kapjunk levegőt, belenézett a szemembe majd megpuszilta az arcom. – Szeretlek Hen. – mondta rekedten.

-          Én is téged. – mondtam majd ismételten megcsókoltam.

-          És akkor elmondod, hogy mi a baj? – kérdezte majd elkezdte az arcomat fürkészni.

-          Semmi csak elgondolkoztam. – mondtam és rá néztem.

-          Akkor, amin gondolkozol az mély nyomott hagyhatott benned. Vagy valaki. – mondta gúnyosan a ’valaki’ szót.

-          Nem valakin gondolkoztam. – mondtam keményen én is majd elhúzódtam tőle.

-          Most nem akartalak megbántani vagy ilyesmi. – mondta Harry. – Figyelj Hen nekem most vissza kell mennem próbálni. – dörmögte.

-          Jó szaladjál csak a kis stúdiódba. – mondtam ridegen és elmentem mellette.

-          De Hen!...

-          Nem érdekel. Hazamegyek! – vágtam rá majd beviharzottam a táskámért és már London járdáin szeltem a métereket.

-          Henriett várjál már! – kiáltott Harry. Éppen átmentem volna az úttesten, amikor hátrafordultam, hogy visszaszóljak neki.

-          Mi az? Miért nem futsz a haverjaidhoz? Ők úgy is sokkal fontosabbak, mint én. – vágtam hozzá könnyes arccal.

-          Henriett gyere ide! – szólalt meg Louis.

-          Egész szép kis csapat gyúlt körénk. – mondtam flegmatikusan.

-          Henriett! – kiáltott Adison.

-          Én mentem. És az életedből is Harry örökre! – vágtam vissza neki, majd ahogy elindultam az úton egy éles dudálásra lettem figyelmes… Hirtelen minden elsötétült, és egy éles fájdalmat éreztem csak már.

Harry szemszöge

-          Jézusom! – motyogtam halkan, majd fejvesztve rohantam Henrietthez. – Henriett! – szólogattam, de nem válaszolt, és csupa vér volt. – Maga barom! – kiáltottam már tiszta idegesen a sőförre.

-          Ne engem baromozzon ha nem a barátnőjének tanítsa meg a KRESZ szabályokat. – vágta rá mérgesen az autós.

-          Ha maga miatt a barátnőmnek komolyabb baja lesz, én esküszöm, hogy élete végéig a sittre csukatom. – válaszoltam idegesen. Ismét visszanéztem Henriettre, de nem mozdult. – Zayn! – kiáltottam. – Louis! – szétnéztem majd láttam, hogy csak Adison áll itt.

-          Adison szólj a fiúknak légy szíves.

-          A mentőket kellene hívni ember! – mondta az egyik srác a járdán. Már fúlt bennem a méreg.

-          Egy pillanat Harry. – mondta majd elsietett.

-          Jézusom mit csináltál már megint Henriett. – simogattam meg az arcát…

Henriett szemszöge

Egy éles fájdalmat éreztem a bordámban, majd kinyitottam lassan a szemem. Egy kórteremben voltam majd megéreztem az ismerős illatot a fertőtlenítő szagát, amely az egész kórházban érezhető volt. Ahogy szétnéztem nem volt senki sem a kórtermemben, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó és az orvos lépett be Harryvel a sarkában.

-          Ne hangoskodjon! Hagyjuk pihenni. – mondta az orvos suttogva.

-          Fent vagyok. – mondtam rekedten. Harry kisé megdöbbent, de azonnal az ágyamhoz sietett.

-          Henriett annyira rám hoztad a frászt. Mit képzeltél? Hogy London utcáján csak úgy megállhatsz? – kérdezte idegesen nevetve.

-          Akkor lehet, hogy ezt gondoltam. De már nincsen semmi bajom. Jól érzem magam. – mondtam mosolyogva majd próbáltam felülni, de egy éles fájdalom kedvemet szegte ettől az ötletemtől.

-          Majdnem teljesen ép Henriett. Egy bordája eltörött, valószínű, hogy agyrázkódása van, és pár zúzódással megúszta. – mondta a doktor mosolyogva.

-          Szóval akkor szerencsés vagyok? – kérdeztem kómásan, mert szerintem az altató hatása alatt voltam még.

-          Igen mondhatni. Ha nem úgy esik, ahogy most, vagy a kocsi gyorsabban hajt, akkor bele is halhatott volna. Még szerencse, hogy a bordájából a darabok nem vágtak el az idegpályát. De én most megyek, mert van egy sürgősségi műtétem, csak megnéztem, hogy van. – mondta az orvos majd kiviharzott a szobából.

-          Annyira vonzom a bajt, mint mágnes a vasat. – mondtam szomorkásan. Nem akarom, hogy Harrynek és a többieknek még ennél is több gondjuk legyen, mint ami most van nekik. Elég problémát okoztam már így is nekik.

-          Dehogy. Ez részben az én hibám. – mondta Harry majd leült az ágyam szélére és megfogta a lilafoltos kezemet.

-          Gyönyörű. – mondtam majd ezen elnevette magát és én is.

-          Szerintem az. – mondta majd megpuszilta a kézfejemet.

-          Csak ezt ne Harry. – nevettem.

-          Henriett… - kezdett bele egy mondatba majd rá figyeltem. – Én komolyan gondolom veled a dolgokat. És nem fontos a stúdió sem meg a haverok. – mondta őszintén. – Csak te vagy fontos. – majd megcsókolt. Ahogy rám nehezedett és pont a fájós bordámra fájdalmamban majdnem elsikítottam magam. Erősen ellöktem magamtól majd Harry értetlenül nézett rám. Majd az arca megváltozott. Hirtelen becsuktam a szemem, mert attól a fájdalomtól még beszélni sem tudtam. – Minden rendben? – kérdezte Harry aggódva. – Én nem akartam. – kezdte el ismét.

-          Nem te vagy a hibás Harry… - motyogtam. – Csak egy fájó pontra tapintottál. – mondtam nevetve.

-          Kérjek fájdalomcsillapítót? – kérdezte Harry, de már kint is volt a kórteremből. Amikor visszajött egy egész doboznyi fájdalomcsillapító volt a kezében és mögötte egy mérges nővér.

-          Ezt itt nem teheti meg uram. És nem hinném, hogy a barátnőjének egy doboz fájdalomcsillapítóra lenne szüksége. – mondta a nővér gorombán majd egy fájdalomcsillapítót tett Harrynek a kezébe és kiment a kórtermemből.

-          Megutáltattad magad a nővérrel. – mondtam mosolyogva. Az ágyamhoz lépett egy pohár vízzel meg a fájdalomcsillapítóval és a kezembe adta őket. A fájdalomcsillapítónak elég keserű íze volt, meg alig ment le a torkomon, de valahogy leküzdöttem. Pár perc múlva már éreztem is a hatását. Leült mellém újra Harry majd megfogta a kezem. Becsuktam a szemem, majd hirtelen elaludtam…

§ Valóra vált Álom

* Kommentet kérek :)

Most megosztom veletek Shakespeare-től a kedvenc versemnek egyik legszebb (szerintem) részletét.

Valóra vált Álom

„Koldus-szegény királyi gazdagon

Részeg vagyok, és mindig szomjazom„

Bevezető:

Ahogy álltunk szemben egymással, valamit észrevettem Harry szemében, de azt a nézést még sosem láttam másnál. Minden apró részletet megjegyeztem a szeméből mintha utoljára láthatnám, vagy utoljára érinthetném. Lassan megölelt, és akkor éreztem azt az érzést, amelyet már régóta elnyomok magamban. Szerelem. Már tudom, hogy szeretem Harryt.

Hogy mi történ köztem és Harry között? Összejöttünk. Egyrészt hálás leszek Samnek, hogy bátorított, és nem engedte, hogy elblicceljem a dolgot. Másrészt viszont, hálás vagyok annak, hogy egy ilyen rendes srácot tudhatok magam mellett. Komolyabb dolgokon nem gondolkoztam még Harryvel, viszont a jelennek akarok csak élni, és vele akarok tölteni minden egyes percet is ebben az életben. Úgy akarok elmenni, hogy az ő szemét láttam utoljára, és, hogy az ő kezét szorítottam meg remegő kezemmel.

Lírai gondolatok voltak ezek tőlem, de ígérem, nem lesznek ilyenek, most elkapott a gépszíj, és már mindet rózsaszínben látok. Most esküszöm egy rajongó vagy anti fan sem fog szétszedni minket Harryvel. Én szeretem őt, és szerintem Harry is ugyanígy van ezzel. Nem érdekel mások véleménye, már nem fogok hallgatni senkire sem kivéve a szívemre. Igaz csak még egy napja voltam együtt Harryvel, helyesbítek egy éjszakája, de nagyon rendes. Mindenről tudok róla beszélni, ha felhozom a fókákat példának, akkor azokról is mondd valami érdekeset, olyan, mintha mindent tudna. Végül is csak tud valamit, ha már el tudta csábítani a szívem, bár ki ne találná helyesnek Harryt a göndör fürtjeivel? Szerintem mindenki. Éppen a leveleimet olvastam a Twitteren, amikor kaptam egy levelet Harrytől.

Jó reggelt kincsem! Remélem jól aludtál, mert én remekül. Ma megyünk a srácokkal egy új dalt felvenni, ha akarod, eljöhetsz a stúdióba, de előtte feltétlenül el kell mennünk, reggelizni. Szokásos hely, 9 óra! Puszi (K) Szeretlek ♥

Elmosolyodtam közben, majd rá néztem az órára. 7 óra volt, van még időm öltözni. De addig el kéne döntenem, hogy miben megyek. Érdekes, hogy most már számít az, hogy, hogy nézek ki Harry előtt eddig nem is foglalkoztam vele. De ha már tudják, hogy vele vagyok, ne híreszteljenek olyanokat, hogy Harold Styles az 1D tagja egy igénytelen lánnyal jár, mert ez nem igaz. Nem vagyok igénytelen s a stílusom is egyedi, ez szúrja csak másoknak a szemét. Felmentem a szobámba majd elkezdtem variálni a ruhákat. Most magassarkúba menjek? Szerintem kitörném a nyakam. Végül is emellett a ruha szett mellett döntöttem:

Szerintem egyszerű, de erre a reggeli találkozásra tökéletes. Néha elgondolkozom azon, hogy cudar egy ízlésem lehet, de akkor mindig belenézek a tükörbe és kinevetem magamat, azt gondolván, hogy az, emberek egyformák és ők nem értenek a divathoz. Lehet amúgy, hogy bennem van a hiba. De nem fogok megváltozni más kedvéért, mert szerinte nem öltözőm elég kihívóan illetve túl lezseren öltözöm. Ez az én életem. Ha nem tetszik neki a stílusom, akkor törekedjen arra, hogy ne legyen olyan, mint én, vagy inkább nézzen tükörbe és tanuljon egy kis színátmenetet, vagy ne menjen ki az utcára. Szeretem, amikor az ilyen unalmas életű emberek meg mondják nekem, hogy mit csináljak közben pedig szinte semmik, és ráadásul a divat érzékük a 0-val egyenlő. Egy aprócska kitérő, illetve düh kirobbanásom volt, de vége van, szóval térjünk a tárgyra. Igen valamilyen egyszerű sminket kéne kitalálni…

Szerintem maradok, ennél a verziónál úgyis még reggel van, nem nézi a fene se 9 órakor  hogy hány kiló vakolat virít az ember arcán. Rá néztem újból az órámra, majd megdöbbenésemre az már 8-at mutatott. Felöltöztem szuperszonikus sebességgel, mert nem akartam elkésni, és már úton is voltam. Most elég forgalmas volt London (bár, mikor nem az? ) de 9 előtt még odaértem a kis étterembe vagy kávézóféleségbe. Harry ott ült már az egyik asztalnál és éppen felnézett, amikor kihúztam a széket, hogy leüljek.

-          Szia Hen! – mondta mosolyogva. – Nem hallottam, hogy jössz.

-          Igen nagyon elvoltál, mélyülve abban az újságban. – mutattam az asztalon heverő újság halomra.

-          Tudhatod, hogy minden reggel kiolvasom a napilapokat pletykát keresve vagy vicceket, amivel majd szórakoztathatom a srácokat. – mondta vigyorogva.

-          Szemét vagy. És úgy látszik, hogy a banda bohóca is . – mutattam a leöntött nyakkendőjére.

-          Azt a szerepet már elég páran betöltötték, mindig változik, hogy ki a bohóc. – mondta komoran.

-          Ha te mondod főnök. – tártam szét a karom. – Mit eszünk ma?? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-          Amit akarsz. – mondta huncutul

-          Az addig okés. De mit akarok én? – kérdeztem értetlenül.

-          Amit akarsz. – ismételte meg nevetve

-          Harold! - mondtam, majd az asztal alatt bele rúgtam.

-          Áú. Ez fájt! – mondta nevetve. – Ezt még visszakapod! – suttogta. Hirtelen átcsúszott mellém a bokszban, majd elkezdett csiklandozni.

-          Ne már Ha.. Harry.. – nevettem levegőért kapkodva. – Megadom magam.. – mondtam majd kicsúsztam a kezei közül. – Ha nem tudnád, egy ebédlőben vagyunk! – néztem rá mérgesen.

-          Az - az ebédlő kávézó! – mondta nevetve.

-          Na, várj csak! – mondtam, majd leültem mellé.

-          Nem félsz, hogy újból megcsiklandozlak? – kérdezte nevetve

-          Nem. És te nem félsz egy jó adag borotva habtól, vagy fogkrémtől? – kérdeztem kihívóan. Egy pillantra elgondolkodott majd nevetve megcsókolt. - Nem. – mondta, majd tovább csókolt. Átölelte a derekam, majd egy éles ’Khmm’ rázott vissza minket a való életbe.

-          Mit hozhatok? – kérdezte egy japán srác.

-          Csak egy rántottát, meg egy cappuccino-t. – mondtam nevetve. Rá néztem Harryre ő is mormolt valamit, de csak az arcát figyeltem. Annyira jó érzés mellettem tudhatni őt, majd megfogta a kezem. Rám nézett, és újból megpuszilta a szám. Egy újabb ’Khmm’ rántott vissza minket a kávézóba. Visszajött a japán srác a rendeléssel.

-          Köszönöm. – mondtam mosolyogva. Amikor elment Harryre néztem majd elnevettem magam. – Nem mondok semmit és nem érek hozzád, mert lassan ez a japán srác itt fog mellettünk állni. – mondtam kuncogva…