§ De küzdeni fogunk...

De küzdeni fogunk

Az ember azt hinné, hogy most mindennek vége, hát ezt hittem én is. Már nem is éreztem semmit, talán kómába estem, vagy a rák legyőzte a szervezetemet?!. De éreztem valamit… Valami ismerős illatot. Valamit, ami adott egy kis erőt, és újra éreztem zsibbadt végtagjaimat és a pokoli fájdalmat, ami a fejemből nyilallt végig át a gerincemen. Kinyitottam a szemem, majd mindenhol orvosokat láttam, és egy személyt, aki összerogyva zokogott. Harry volt az.

-          Visszatért!. – hallottam egy kiálltást, de csak Harryt figyeltem, akinek azonnal felpattant a feje ennek hallatára. Odébtolt néhány orvost, és rám borult.

-          Ne haragudj Hen. – mondta zokogva. Éreztem, hogy leveszik nem is leveszik, letépik rólam Harryt a biztonságiak.

-          Nem!. – kiáltottam el magam, és akaratom ellenére felültem az ágyon. Harry erősködve kiszabadult az őr szorításából, és hozzám futott. Átöleltem majd elkezdtem könnyezni. – Harry. Semmi sem volt igaz abból, amit elmondtam. – mondtam rekedten.

-          Nem én sajnálom. Én mondtam olyanokat. Máskor ilyet ne csinálj rendben? Idehozom a legjobb orvost/orvosokat, soha nem hagylak elmenni Szerelmem. Soha. – mondta majd megcsókolt.

-          Szerelmem. – suttogtam majd éreztem, hogy a karjaim lehullanak Harryről. Talán csak ennyire engedtek volna vissza?.

-          Menjen, ki kérem!. – mondta az egyik ápolónő Harrynek

-          Nem hagyom itt!. – kiáltotta Harry. Én visszacsúsztam az ágyra. Megint a sötétség, de még éreztem a fájdalmat. – Henriett. – kiáltott utánam.

Sok órával később**

Megint éreztem, hogy valami nagyon pokolian fáj. Kinyitottam a szemem majd egy nővért pillantottam meg, de nem az a kórterem volt ahol először felébredtem.

-          Üdv.- mondta, majd adott egy injekciót.

-          Mit keresek itt? – kérdeztem aggódva, de felülni nem tudtam.

-          Csak nyugodtan. – mondta majd óvatosan visszatolt az ágyra. – Azt hittük már nem kel fel. Éppen ma vettük volna le a gépekről. – mondta mosolyogva.

-          Micsoda?- kérdeztem meglepődve, de a fájdalomtól összerándultam.

-          Kómában volt már 1 hónapja. – mondta semlegesen.

Kómában? Kérdeztem magamtól.

-          Mi történt? – kérdeztem aggódva.

-          Amikor megműtöttük önt egy komplikáció lépett fel az agyánál, mivel ott volt a rák. És kómába esett. Először azt hittük a műtőasztalon fog elvérezni, de a barátjától kapott vérátömlesztést azonnal. – mondta a kórlapomat tanulmányozva.

-          Hol vannak? – kérdeztem sürgetve.

-          Kik? – nézett rám döbbenve.

-          Harry és a barátaim! – követelőztem.

-          Kint ülnek, de nem jöhetnek be! – mondta tiltakozóan a nővér.

-          Fenét nem! Ő mentette meg az életem. – ordítottam neki. Kitéptem magamból a zsinórokat majd kiszálltam az ágyból és kimentem az ajtón. A nővér próbált akadályozni, de ellöktem az utamból és a szememmel csak egy embert kerestem. Amikor meg találtam hirtelen elkezdtem felé sietni. Pár méterre megálltam előttük, majd elsőnek Niall meggyötört arcát pillantottam meg.

-          Nem hiszem el. – hallottam Harry fájdalmas zokogó hangját.

-          Minden rendben jön. – mondta Zayn de nem tudta eltitkolni, hogy semmi sem jön rendbe.

-          Harry. – mondtam rekedten és mindenki felém fordult.

-          Henriett. – kiáltotta Harry és felpattant a székről majd szorosan átölelt. A többiek is felálltak csak Zayn maradt ülve és zokogott. Amikor elengedett Harry lekuporodtam Zayn mellé és átöleltem.

-          Köszönök mindent. – mondtam és annyira szorítottam amennyire csak tudtam. – Ne sírj. – mondtam nevetve.

-          Elmebeteg. – mondta Niall, majd a könnyei között rám mosolygott.

Ahogy hátrahajtottam volna a hajam, hirtelen nem volt mit hátra hajítanom. El kezdtem körbe tapogatni és a fejem jobb oldalán csak ürességet éreztem. Megdöbbenve felpattantam a helyemről és a mosdóba siettem. Belenéztem a tükörbe és majdnem elsírtam magam. A fél hajam nem volt meg. Nem!.

-          Nyugodj meg Hen. – jött be Harry a női mosdóba.

-          Harry menj ki a női mosdóból! – kiáltottam rá majd az ajtóra mutattam.

-          Nem érdekel, ha hülyének néznek! - Mondta komolyan. És éppen akkor jött ki egy idős néni a wc-ből, amikor ezt Harry kimondta.

-          Na, de kérem!. – mondta felháborodottan majd kisietett.

-          Mondtam. – nevettem és megöleltem.

-          A hajad így tök punkos lett. – mondta félszeg mosollyal.

-          Vicces. Mindig is ki akartam próbálni milyen, ha félig le van nyírva az ember haja. De nem erre a látványra voltam felkészülve. – mondtam sóhajtva. Harry édesen rám nézett majd megpuszilta a varrat helyét. – Köszönöm, hogy megmentetted az életem. – mondtam komolyan ránézve.

-          Nem kell köszönnöd. Majdnem én, öltelek meg. – mondta eltorzult arccal.

-          De legyőztem a betegséget. – mondtam nevetve. Amikor Harryre néztem láttam, hogy az arca nem megenyhült inkább gondterheltté változott. – Mi a baj? – kérdeztem komolyan már én is.

-          Ideiglenes nincs a szervezetedben a rák, de bármikor kiújulhat. De küzdeni fogunk. – mondta mosolyogva és megcsókolt. Ez volt életem első csókja a női mosdóban.

Amikor kimentünk a mosdóból egy elég felbőszült orvost pillantottam, meg aki felénk sietett.

-          Mondja, maga mit képzel? Azt akarja, hogy felszakadjon, a varratja? – kérdezte feszülten tőlem az orvos kiabálva.

-          Ne kiabáljon vele!. – tette ökölbe a kezét, Harryt.

-          Maga ne mondja, meg nekem mit csináljak és mit nem!. És Ön vissza a kórterembe. !

-          Hey! Mi ez a hangzavar Peter? – kérdezte egy feketehajú barna bőrű fiatal fiú.

-          Semmi Max. Csak a kisasszony nem megy vissza a kórtermébe. – nézett rám mérgesen.

-          Megkérhetném, hogy visszafáradna a kórtermébe? – kérdezte rám mosolyogva. Hirtelen nagyon hasonlított valakire. Az életemből valakire, aki mély nyomott hagyott bennem. Csak a napbarnított arcát néztem és a szemem sarkából láttam, hogy Harry komoran figyel hol rám és hol Maxra.

-          Ismered? – kérdezte Harry komoran.

-          Azt hiszem. Hova valósi? – kérdeztem Maxtől.

-          Olaszországból származom. És te Hen? – kérdezte mosolyogva majd intett és sarkon fordult.

-          Várj. ! – mentem volna utána.

-          Ki volt ez? – kérdezte Harry mereven már a kórtermemben.

-          Nem tudom. De nagyon hasonlított valakire.. – gondolkoztam el.

-          Az, az? Bővebben? – kérdezte a kelleténél keményebben.

-          Mondom, nem tudom. Ezen mit nem értesz? – kérdeztem ingerülten.

Pár percig egymásra néztünk mereven majd Harry lehajtotta a fejét.

-          Ne haragudj én nem akartam semmit mondani, ami feldühít téged. - mondta elgondolkozva és összekulcsolta a kezét.

-          Dehogyis. Nem dühítettél fel te sosem. Mintha valami rokon féleség lenne ez a ’Max’. De nem emlékszem semmire. – mondtam majd elkezdtem tapogatni a varrat helyét, ami pokolian fájt.

-          Fáj nagyon? – kérdezte Harry aggódó szemekkel. – Kérjek egy fájdalomcsillapítót? – kérdezte most már komolyan.

-          Nem hagyjad csak. – legyintettem le majd bemásztam az ágyamba és betakaróztam. Harry leült mellém majd megszorította a kezem. Éreztem, ahogy végig csókolgassa a varratokat.

-          Pihend ki magad Szerelmem. Én itt leszek. – Ahogy belenéztem Harry szemeibe már tudtam semmi bajom nem eshet. Olyan volt, mint a legerősebb nyugtató a világon, és a legbiztonságosabb, legbiztosabb támasz az életemben. De nem tévedtem, az is volt. Megint ugyanazt a fáradtságot és gyengeséget éreztem, mint ezelőtt nem sokkal, de most kicsit nehezebben tudtam elaludni. Éreztem, ahogy Harry puszilgatja a kezem, és hogy nagyon erősen szorítja, de körülbelül 10 perc elteltével már ezt sem éreztem.

** Lehet az élet olyan, hogy egyik pillanatban megad mindent, de a másik pillanatban pedig úgy érzed magad, mint egy koldus. Lehet bármennyi pénzed, ha nincs melletted egy olyan személy, aki őszintén szeret, megbízik benned, és mindig melletted áll. Lehet az életed jó, ha nem próbáltál ki sosem egy kis izgalmat, vagy veszélyt. A kincsek nem a szemünk előtt vannak. Keresni kell őket, és van, hogy némelyik kincs nem úgy fénylik, mint az arany, de többet ér, mint 10 t gyémánt. **

Amikor felkeltem csak annyit láttam, hogy a kórtermet elárasztja a világosság. Ahogy megmozgattam a kezem hirtelen észrevettem, hogy nem érzem azt az ismerős melegséget. Egyből a kezemre kaptam a tekintetem, majd amit megláttam az éjjeliszekrényemen ’ ha lehet így nevezni, egy borítékot találtam. Kinyitottam majd Harry kézírását pillantottam meg.

’ Jó reggelt Szerelmem!.

Amikor ezt olvasod, én valószínűleg nem leszek melletted, mert fel kellett vennünk a legújabb dalunkat a stúdióban. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled mindig, de a srácokat sem hagyom magukra. Ígérem, estére ott leszek már majd melletted. Pihend ki magad. Szeretlek Nagyon. Millió csók

A te szerelmed: Harry Styles ’

Ahogy olvastam a sorokat kicsit elérzékenyültem. Még soha senki nem írt nekem egyetlen egy levelet sem, és nem hogy ennyi érzelmet beleírjon 4 sorba. Talán 6 sorba. Néha mindig elgondolkozom azon, hogy én nem is érdemlem meg Harryt. De rájövök, hogy rengeteget vártam rá, és tudnám, ha nem lenne velem, akkor boldogtalan lennék. Vele vagyok tökéletes… Ő az, aki mellett bátran tudom mondani, BOLDOG vagyok.

§ Minden elsötétült

Minden elsötétült

Már egy pár nap eltelt azóta, hogy bepánikozva magamra haragítottam Louist. Nem hittem, hogy egyszer vele leszek rosszban, de még ma sem szólt hozzám még. Kezdem úgy érezni, hogy mélyen megbántottam. Nem tudom helyre hozni sajnos az elkövetett hibáimat, de próbálom kicsit oldani a körülöttünk lévő feszültséget, ami néha sikerül néha pedig kudarcba fullad minden erőlködésem.

-          Min gondolkozol?- kérdezte Harry, majd rám nézett mosolyogva.

-          Csak azon, hogy Lout mennyire magamra haragítottam. – mondtam szomorúan majd fanyarul ránéztem a kólás poharamra.

-          Hen. Nem eszel inni is alig iszol. Ne legyél már ilyen! Rossz így látnom téged. Lou majd megbékél. – mondta vállat vonva és megszorította a kezem.

-          Megbékél? – kérdeztem kétszínűen. – Ugyanezt mondtad 3 nappal ezelőtt is. – vágtam hozzá mérgesen.

-          Nyugodj már meg!. – válaszolta ő is ingerülten.

-          Tudod mit? Van egy ötletem. Elmegyek egy kis időre. – mondtam neki hanyagul majd kivettem a kezemet az övéből.

-          Hova akarsz menni? – kérdezte tiltakozóan.

-          Ha elmondom nem lesz nyugtom. Tudod nekem ez már sok. Legyetek egy kicsit nélkülem. Nektek is jobb lesz meg nekem is. Még ma indulok. – zártam le majd felsétáltam a lépcsőn. De Harry a szobába is követett hiába vágtam rá az ajtót.

-          Hen már egyszer elengedtelek, még egyszer nem foglak!. – mondta erőszakosan Harry majd erősen magához szorított. Kilöktem magam a szorításából.

-          Ne etessük többet egymást Harry. Már vagy 3 napja nem is érdeklődsz felőlem. Mikor is csókoltál meg? Mikor is fogtad meg a kezem a nyilvánosság előtt? Szégyellsz, legalább ezt valld már be! – mondtam neki kiabálva.

-          Most miért kiabálsz? – kérdezte idegesen.

-          Mert felhúzod az agyam. És nem törődsz velem, de etetsz. Mi a fenének vagy velem? Megkaphatsz bárkit. Nem engem fogsz tönkre tenni Harry Styles. A híres sztár meg a hírnevedet lehúzhatod a vécén. Nálam ezzel nem érsz el semmit. És tudod ezt te is nagyon jól! Hagyjuk egymást békén jó? – kérdeztem idegesen. – Már nem érdekelnek a hazug szavaid és a színjátékaid. Menj a fenébe! – mondtam remegve az idegtől és a fájdalomtól. Utoljára is ilyen könnyen elküldtem. Nem akartam könnyezni.

-          De. Hen. Az…

-          Ne keress kifogásokat! Elegem lett. Sosem érdekeltelek. Jó voltam sok mindenben, de én egy olyan kapcsolatot szeretnék, ahol támaszkodhatok és számíthatok a másikra. Te ezt nem tudod nekem megadni. Szeretlek, de egyben gyűlöllek is. Kimondom hát, hátha így megérted. Legyen Vége. – mondtam remegve, és eltitkoltam a fájó könnyeimet. Belül a lelkem ordított az ellenkezőjére a szívem darabokra hullott.

-          Nem vagyok elég jó? – kérdezte felháborodva.

-          Igen! Nem vagy elég jó! – mondtam idegesen.

-          Hát mondjak egy vicceset Hen? – kérdezte mosolyogva. – Te nekem csak egy játékszer voltál. Próbáltalak megdönteni, de nem sikerült. És igen igazad van, megkapod nálad sokkal, de sokkal jobbakat. Nem ilyeneket, mint te.! Ilyen lánnyal jó hogy nem mutatkozok a nyilvánosság előtt. Nézel te tükörbe egyáltalán? Tiszta szánalmas vagy. - mondta gúnyosan. A szavai, mint ezernyi késdöfés fúródtak a szívembe. És az volt a legfájóbb, hogy tudtam igaza van.

-          Dögölj meg te rohadék! – ordítottam könnytől zokogva, majd pofon vágtam. Kirohantam a szobájából, le a lépcsőn és ki a bejárati ajtón. Elkezdtem szaladni könnytől ázott szemmel, de ahogy elértem az egyik sikátort összecsuklottam. Hangosan zokogtam, majd visszaemlékeztem az elcsattant csókokra, az ölelésekre, a hazug szavakra.

-          NEM! ROHADT SZEMÉT!. – kiáltottam fájón és elcsuklott a hangom zokogás közben. A földet vertem a fájdalmat már nem éreztem, hirtelen a mentális fájdalom kínzóbb volt, mint a fizikai. Felálltam a földről és elhatároztam elmegyek Londonból. Walesbe. Kimentem remegve a fájdalomtól az állomásra, megigazítottam magam az egyik illemhelyiségben és égőszemmel felültem a vonatra. Pár óra alatt Walesben voltam. Leszálltam a vonatról és megszálltam a B&B vendégházban. Nem válogattam, csak ami szembejött velem. Az ára sem érdekelt hisz volt elrakott pénzem. Itt eléldegélek valameddig.

Lassan bementem az ajtón, és egy idős ember fogadott. Foglaltattam szállást, mondtam neki illetve jobban mondva megkértem, hogy addig maradhassak, ameddig tudok. Vagy ameddig tudom finanszírozni a szállást. Az első napok nehezen teltek. Idegen város idegen emberek. Nem megszokott nyüzsgés, nem a megszokott illatok, amit Harryn éreztem. Első dolgom az volt, hogy vettem magamnak pár ruhát, mert a régiek már elszakadtak, koszosak voltak, és fájó emlékeket idéztek fel bennem. Körbejártam egész Walest, gyönyörű egy hely. Tudatosult bennem, hogy soha többé nem láthatom már a barátaimat és a szerelmemet. Lassan végleg elmegyek. Sok sebet okoztam azoknak, akik fontosak a számomra. Én elengedem Harryt, végig tudtam, hogy csak egy játékszer vagyok egy báb, amit úgy mozgat, ahogy akar. Sokkal tisztább lett most már minden. Lassan már pár napja alig eszem valamit, és nem is érzem jól magam.

2 hét elteltével **

Ahogy lesétáltam a lépcsőn a mellkasomban egy éles fájdalmat éreztem, majd összerogytam. Jasper segített, az egyik itt lakó, és hívta a mentőket. Pár percen belül bevittek a kórházba és megvizsgáltak. Már csak a kórteremben ébredtem fel ahol Jasper mellettem ült és aggódva figyelt.

-          Mi az? – kérdeztem tőle, de nem bírtam megmozdulni, mert csövek lógtak ki belőlem. És csak pityegéseket hallottam, amik gondolom a szívemet figyelték, de alig hallottam csak.

-          Hen.. – kezdett volna bele, de elcsuklott a hangja. Jasperrel nagyon nagy barátságot kötöttünk. A felesége olyan volt nekem mintha a legjobb barátnőm lett volna.

-          Mi az? – kérdeztem újból idegesen és a gépezett elkezdett nagyon gyorsan verni.

-          Nyugodj meg.! – intett intelemre Jessica. ( Jasper felesége)

-          Hen.. Rákos vagy. – mondta rekedten Jasper.

-          Micsoda? – kérdeztem döbbentem. Akkor most már értettem az esti rosszulléteket. – Mennyi időm van hátra? – kérdeztem rekedten akaratlanul.

-          Körülbelül 1 hónap. Lenne orvos, aki meg tudna műteni, de az messze, van nagyon. És mi nem tudjuk finanszírozni. Segítenénk, de nem tudunk, sajnálom. Olyan vagy nekem mintha a saját vérszerinti testvérem lennél, de nagyon sajnálom. – mondta könnyes szemmel.

-          Nem kell mit sajnálnod. Eleget tettetek így is értem. Családtagként tekintetek rám, ami nekem nagyon sokat jelent. – mondtam fél mosollyal, de az inkább egy vicsorításra hasonlított.

-          Pihenj. Később visszajövünk még hozzád. – mondta Jasper.

-          De nem vagyok fáradt. – mondtam suttogva és meglepődve tapasztaltam, hogy a szemem magától lecsukódott. Mintha ólomsúlyok lettek volna rajtuk.

3 hét múlva **

Kezdtem megszokni, és már kezdtem azzal a tudattal együtt élni, hogy már csak egy kis időm van hátra. Semmi hírem nem volt Harryékről a tévét kivitettem, újságot nem kértem. Meg el sem tudtam volna olvasni, hisz már ahhoz is fáradt voltam, hogy a kezem felemeljem. Le voltam nagyon gyengülve. Amikor egy orvos vagy nővér bejött hozzám megcsóvált fejjel vonult ki az ajtón, mintha azt mondaná, sajnálom, de még csak pár nap. Kezdtem úgy érezni, hogy el fog jönni az aminek, el kell jönnie, mert már nagyon rosszul éreztem magam nap, mint nap. Mindennappal egyre gyengébb lettem. Behozattam a kórtermembe egy telefont, és betárcsáztam Zaynék házának a vezetékes telefonját.

-          … - kicsengett, majd egy ismerős hang szólt bele. Liam!.

-          Halló. Itt Liam Payne. – mondta azzal az ismerős hangjával, de a hangjában fájdalom bujkált. Nem tudtam megszólalni. – Halló!. – mondta ismét, de ingerülten. – Ne szórakozzon mi egy fontos hívást várunk! – mondta majd lecsapta a telefont. Könnyek folytak végig az arcomon.  Egy fontos hívást várnak, vajon kitől?. Egész nap nem hívtam fel majd másnap újra próbálkoztam.

-          Halló. Itt Louis Tomlinson. – mondta Lou meggyötört hanggal. Újra könnyeztem majd visszaemlékeztem milyen volt, amikor megnevetettet a hülyeségeivel, vagy amikor együtt mentünk bevásárolni. – Halló! Ne szórakozz már te barom! Nem fogod fel, hogy egy fontos hívást várunk? – kérdezte ingerülten és lecsapta a telefont. Ma megint nem hívtam őket többször. Másnap újra kezembe vettem a kagylót.

-          Halló. Itt Adison. – mondta A.D. De rekedt volt a hangja. A legjobb barátnőm-kiskorom óta. – Na, idefigyelj, ha még egyszer felhívsz, és nem szólsz, bele kitekerem a nyakad. A barátnőm eltűnt, nyomát sem tudjuk, ne szórakozz! – mondta és lecsapta. Az én hívásomat várják. Aggódnak értem. Aznap nem hívtam újra őket. Másnap felemeltem a kagylót.

-          Halló. Itt Harry Styles. – mondta Harry azon az ismert hangján. Harry a szerelmem az életem. – Te barom. Ha még egyszer szórakozni próbálsz, kiterelem a nyakad. Te rohadt seggfej! Mással szórakozz! – mondta idegesen és lecsapta ő is a kagylót. Este mosolyogva aludtam el. Másnap ismét felhívtam őket.

-          Halló. Niall Horan. – mondta rekedten. – Kivel beszélek? – kérdezte feszülten. – Add ide Niall majd én beszélek.. – hallottam a háttérből Zayn ingerült hangját. – Ide figyelj te..

-          Szia Zayn. – mondtam rekedten. A telefon pár pillanatra elnémult.

-          Henriett! – kiáltotta a telefonba Zayn. – Hol vagy? – kérdezte sürgetve.

-          Csak annyit mondok, hogy szeretem Harryt és sajnálok mindent. Én nekem most mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek titeket.- mondtam majd letettem a telefont. Nagyon rosszul lettem, majd visszafeküdtem az ágyamra és elnyomott az álom.

2 nappal később **

-          Henriett kelj fel! – éreztem az ütögetéseket az arcomon. De valahogy felkelni nem tudtam. Már ahhoz is gyenge vagyok, hogy levegőt vegyek. Talán fel kellene adnom. – Henriett!.- ráztak még jobban.  És megéreztem egy ismerős illatot. – Engedjetek oda! – kiáltotta Harry. - Henriett! NE, NE, NE. – ismételte kiabálva, majd rám borult és zokogott.

-          Szeretlek Harry. – suttogtam, majd egy éles hangos sípolást hallottam, majd minden elsötétült…

§ Sohasem haragszom rád Szerelmem

Sohasem haragszom rád Szerelmem

Döbbenve álltam tehetetlenül a ház előtt és csak azt láttam, hogy egyik zsák a másik után kerül fel egy nagy teherautóra.

-          Ezt most muszáj volt? – kérdeztem meglepődve.

-          Igen muszáj. – szögezte le Lou, majd vállon ragadott és behúzott a nyirkos Londoni utcáról a kellemesen melegházba.

-          Csak a xanaxra vagyok allergiás, és nem tudom, miért láttok rémeket! – mondtam idegesen leülve a kanapéra.

-          Mert féltünk fogd már fel Hen!. Én is és főleg Harry. – mondta Lou már kéz tördelve.

-          Figyelj élek, nem haltam meg oké? Leszállhatnánk a témáról? – kérdeztem flegmán.

-          Nem!. – kiáltotta. – Hogy szállhatnák le, amikor benyugtatóztad magad egy az.. Kettőallergiás is voltál rá. Három még túl is adagoltad magad. És nem elég a kezedet is megvágtad. Nagyon jó. Ne legyek ideges! Én se és a többiek se! Mondjad te, aki nem éli azt át, amit mi! – mondta Lou felbőszülve majd kisietett a nappaliból. Most mindenkinek baja van velem?. Nem csinálok semmit és ordibálnak velem. Úgy hiszem, most már nekik kellene a nyugtató nem nekem. Bekapcsoltam a TV-t és valami mesére vittem. Betakaróztam a pléddel, ami oda volt kikészítve és lehajtottam a fejemet, de csak egy percre, hiszen az óra még csak 6-ot mutatott. Nem akartam még felkelni, hiszen az álom most sokkal jobb volt, mint a valóság, de egy szorítást éreztem a vállamon. Kipattant a szemem, majd Harryt pillantottam meg.

-          Hány óra van? – kérdeztem a szememet dörzsölve.

-          Álomszuszék már délután két óra. – mondta mosolyogva majd arcon puszilt.

-          Ennyit aludtam volna? – kérdeztem ismét.

-          Ez a nő!. Igen Szerelmem ennyit aludtál. Nem akartalak felkelteni. – mondta mosolyogva.

-          És Lou? – kérdeztem majd felültem a kanapén. De nem volt jó ötlet, mert egy éles fájdalom nyilallt bele a fejembe.

-          Kicsit még mérges, de tudod, hogy milyen hamar elszáll a haragja. Pár óra és már újra a régi lesz. – mondta Harry vállat vonva.

-          És ha nem? – kérdeztem ismét.

-          Ne aggódj már ennyit. A régi lesz Szívem. Én vagy te ismered már jobban? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-          Te. – mondtam halkan.

-          Na, látod. – mondta mosolyogva majd szájon csókolt. – Egyél valamit. – mondta, majd felhúzott a kanapéról. Bekapcsolta a konyhában a rádiót majd felcsendült az egyik kedvenc énekesemnek az egyik nagyon kedvelt száma Olly Murs-t feat. Flo Rida Troublemaker. Elkezdtem énekelni, majd Harry döbbenten figyelt. Majd elkezdtem hozzá mozogni is már. Nem tudom, de ez a zene megőrít. Szeretem a bandának a számait is de Ollyt már nagyon régóta.

-          Lecseréltél minket? – kérdezte Harry játszva a sértődöttet. Megráztam a fejem majd maximumra tekertem a hangerőt.

-          Mi ez az abszurd zene? – kérdezte A.D már szinte sikítva.

-          El ne kapcsold! – szóltam rá keményen.

-          Pedig elfogom. Minek kell ilyen hülyeségeket hallgatnod? – kérdezte sértődötten.

-          Jah, mert ebben a házban csak 1D mehet? Kívülről fújom, már minden dalukat már szinte azt dúdolom. Néha nem érted, hogy kell egy kis más? Nem csak őket lehet hallgatni. Attól még, hogy a barátom benne van, a bandában vannak más emberek is, akiknek fantasztikus a hangja. Nem értem minek kell nagydobra verni az egészet! Szeretem Olly Murst, ahogyan az 1D-t is. De tudod ezekbe a hétköznapokba szinte felüdülés egy ilyen zenét hallgatni. – mondtam felháborodottan. Azt hiszem, most nekem van igazam!

-          Jól van, szedd már le a fejem!. – kiáltotta A.D majd kisietett a konyhából és bevágta a bejárati ajtót, ami nyitva maradt.

-          Barlangban laksz? – kiáltottam utána, de ő csak beintett. Becsuktam szépen az ajtót, majd visszasiettem a konyhába.

-          Kösz Hen! – mondta idegesen Zayn.

-          Jól van legyetek már rám mérgesek, légyszi. Bocs, hogy élek többet nem fordul elő!. – mondtam flegmán. Kisiettem a konyhából majd felhúztam a cipőm és a kabátomat.

-          Hova mész? – kérdezte Harry.

-          Világgá. Na, Szia.! – mondtam idegesen, rá sem pillantva.

Becsuktam az ajtót, majd kisiettem a hideg esős Londoni utcára. Amint végig pillantottam az úton rajongók hadát pillantottam meg. ATYÁM! Mondtam magamban. Szeretem a rajongókat csak nem szakadó esőben, meg idegesen.

-          Hen!. Adnál egy autógrammot? – kérdezte egy szőke kékszemű kislány.

-          Persze. – mondtam mosolyogva. Aláírtam, majd odaadtam neki Harry egyik karkötőjét. – Ez Harry karkötője. – mondtam mosolyogva. A kislánynak kikerekedtek a szemei, majd elkezdett sírni.

-          Köszönöm. – mondta majd szorosan átölelt.

-          Ez természetes. Viszont most sietnem kell. Szép napot!. – mondtam a rajongóknak majd hátat fordítottam, feltettem a kapucnim, és elsiettem. Fogtam az út szélén egy taxit, majd a legközelebbi kávézóhoz fuvaroztattam magam. Diszkréten besétáltam a kávézóba, majd leültem az egyik bokszba.

-          Fred!- intettem neki.

-          Igen? Mit parancsolsz Henriett? – kérdezte az idős ősz hajú Fred.

-          Egy szíverősítőt. – mondtam rekedten. Kimeresztette a szemét, majd szem forgatva megrázta a fejét. Elment egy percre, majd visszajött 2 kis pohárral.

-          Igyunk együtt! – mondta fanyar mosollyal Fred.

-          Igazi barát vagy! – mondtam mosolyogva. Koccintottunk majd lehúztuk és az asztalra csaptuk a feles poharakat.

-          Amúgy mizujs? Anyád hogy van? – kérdezte Fred komolyan, de már a nyelve akadozott.

-          Nem hallok felőle. – mondtam én is nehézkésen. Egy pohárral ittam csak, de már éreztem. – Te Fred.. Hány %- os volt ez a pálinka? – kérdeztem komolyan.

-          Úgy 75 lehet. Házi. Az egyik vevőm hozta. – mondta. – Még egy kör? – kérdezte Fred. Bólintottam majd 20 perc múlva csak némán néztük egymást. Már szédültem kissé imbolyogtam.

-          Fred. Még egy sört légyszives barátom. – mondtam rekedten.

-          A hölgynek rendel!. – mondta azzal a rekedtes nevetésével. Kihozott két sört, kifizettem az övét is, majd ránéztem az órára, és megláttam, hogy 9-et mutat.

-          Már ennyi az idő?- kérdeztem, de inkább magamtól.

-          Igen én is lassan zárok. Ha megittad hívok neked egy taxit. – mondta Fred kómás arccal.

-          Nem kell. Gyalogolok úgy is ki kell szállnia az alkoholnak. – mondtam. Megittam gyorsan a sörömet, elköszöntem Fredtől hagytam egy kis borravalót a pulton majd kimentem a hideg London utcáira. Felhúztam a kapucnimat, majd ahogy a sötét utcán sétáltam rengeted rendőrautót pillantottam meg. Próbáltam egyenesen menni, de valahogy nem sikerült. Remek! Mondtam magamban. Megláttam, hogy még nyitva van egy esti kocsma és bementem.

-          Meddig vannak nyitva?-kérdeztem a nőtől, aki a bárpultnál állt.

-          Még 1-ig. – mondta mosolyogva. – Mit hozhatok? – kérdezte.

-          Valami jó erőset. – motyogtam.

Amikor ránéztem a pohárra valami fekete lötty volt bennem. Lehúztam majd éreztem, hogy nagyon erős.

-          Mi ez? – kérdeztem egy csuklás közepette.

-          A legerősebb whisky a világon. – mondta kacsintva. – Szerelmi bánat? – kérdezte komolyan, majd még egy whiskyt rakott elém. Kedvesen rámosolyogtam.

Hajnali 1 óra **

-          Záróra van hölgyem! – mondta kedvesen.

-          Rendben. Mindent köszönök. – mondtam legyintve, majd majdnem kiestem az ajtón.

-          Vigyázzon! – hallottam ijedt hangját.

Kiléptem London esős utcáira majd elindultam Harryék háza felé. Meg akarok halni! Nem is keresnek! Nem is vagyok fontos nekik! Mondtam könnyes arccal. Amikor végre megérkeztem az utcájuk sarkához rengeteg rendőrautót pillantottam meg. A jelenetben éppen Harry behúzott az egyik rendőrnek. Elkezdtem sietni, de hirtelen felbuktam és arccal előre elestem. Elkezdtem zokogni. Ahogy kinyitottam a szemem egy fehérfelsős alakot pillantottam meg felém futni. Hirtelen felkarolt.

-          Henriett!. – mondta aggódva. – Szerelmem. – mondta még aggódva.

-          Mi történt vele? – kérdezte Lou.

-          Beverte a fejét elesett.

-          Ittas! – mondta Adison flegmán.

-          Fejezd be A.D. – mondta Harry feszülten. – Tűnj innen.! Vidd innen Zayn, vagy nekikezdek! – mondta Harry nagyon idegesen.

-          Rendben Harry. Gyere Adison sétáljunk. – mondta Zayn.

-          Jól van. Dögöljön is meg! Önsajnáltatás. – mondta Adison lenézően.

-          Dögölj meg! – suttogtam magamnak. Éreztem, hogy Harry erősen fogott.

-          Nyugodj meg Szerelmem. Ne is foglalkozz vele. – mondta Harry a fülembe suttogva. – Hallasz? – majd egy picit megrázva. Bólintottam erőtlenül, majd a kezét fogtam.

-          Si.. Amore Mio.. – suttogtam.

-          Mit mondtál Szerelmem? – kérdezte Harry meglepődve.

-          Por qué no estás aquí? – kérdeztem suttogva.

-          Szívem miért beszélsz spanyolul? – kérdezte Harry meglepődve. Felemelt, majd elindult velem.

-          Szerintem beverte a fejét. – mondta Lou elgondolkozva. Ezt a gondolatfonalát Harry egy gyilkos pillantással jutalmazta. – De most miért.?! Előre esett. – mondta Lou vállat vonva.

-          Tudom. Igazad lehet. – Harry bevitt a házba majd lefektetett a kanapéra a nappaliban.

-          Megtalálták? – kérdezte az egyik rendőr Harrytől.

-          Igen. De egy orvos lenne most szükségünk. – mondta Harry idegesen.

-          Azonnal intézkedünk. – mondta a rendőrfőkapitány, majd eltűnt. Én elaludtam. Az alkohol elnyomott.

3 órahosszával később**

Felkelett kelnem kellett egy cigi, sugallta bennem valami. Felültem az ágyban majd lassan lekúsztam róla. Ahogy kiléptem az ajtón hallottam lentről hangokat. Zayn és Harry volt az. Akkor most Zayn szobája szabad! Mosolyogva elindultam a szobája felé, majd hirtelen megláttam, hogy Adison éppen most lépett ki rajta. Gyorsan behúzódtam egy sötét sarokba, majd kifújva a levegőt észrevettem, hogy nem látott meg. Beosontam a szobájukba majd kivettem 3 szál cigit és a hátsó ajtón át kimentem a kertbe. A kertben kiültem a hintaszékre majd elkezdtem cigarettázni. Ahogy az estére visszagondoltam egy iszonyú migrén fogott el.

-          A fenébe. – jajdultam fel, majd a cigaretta is kiesett a kezemből. Soha többet nem iszok..

-          Te mit csinálsz itt? – kérdezte Harry komoran.

-          Cigiztem. – néztem rá megdöbbenve.

-          Nem szabad felkelned. – mondta Harry kiabálva.

-          Jól van már! Ordibálj mással! – mondtam idegesen.

-          Én nem ordibálok.. Ne haragudj. – mondta Harry majd szomorúan leült mellém és elkezdte a medencét vizsgálni.

-          Ne haragudj nem akartalak megbántani. Köszönök mindent. – mondtam rekedten majd átöleltem erősen. Harry is átölelt, majd megpuszilta a fejem búbját.

-          Sohasem haragszom rád Szerelmem.. – mondta érzelmesen..