Hát nem nagyon jöttek kommentek a tegnapi részhez, de mondjuk, már este is raktam fel, így nem is panaszkodom, sőt nem is kell panaszkodnom, hiszen már a 400 - as látogatottságot is átléptük, aminek roppant örülök.:) Na, én nem is beszélek tovább itt a következő rész :) Henriett szemszöge még mindig : D

" Szemben találtam magam egy ismerős szempárral "

   -          Anya? - robbant ki belőlem. Megráztam a fejemet, mert alig hittem el azt, amit láttam. Anya ült a konyhában és kávét iszogatott.- Mindenhol kerestelek! Hol voltál? - Kérdeztem idegesen, pedig nem akartam idegesen válaszolni. Pár hosszú perc múlva végre megszólalt.

   -          Edna nénidnél voltam. És szerintem én neked nem tartozok magyarázattal. - Felelte mereven, majd egy fagyos pillantást küldött felém.

Hát igen. Részéről ezt az egészet már lezártnak tekinti. Csak tudnám, hogy mi a baja van velem? ! . Sosem mondd nekem egy kedves szót sem. Sosem mondja, kérdezi meg, hogy hogyan érzem magam? Sosem hagyta el anya száját egész életemben a „Szeretlek „szó. Egyszer mondta nekem, hogy vigyázz magadra, de ez is a 13. születésnapomon volt. Azóta semmi ilyet nem mondott. Akkor volt a legnehezebb, amikor apa meghalt, azok a pár napok, amikor bezárkózott a szobába és nem is vígasztalt meg engem, nem mondta sohasem, hogy minden rendben lesz. Úgy érzem, mintha nem is az anyám lenne! Elvettem az asztalról 2 gofrit, öntöttem egy kis teát, majd leültem TV-t nézni. Szokás szerint Hanry megint az ölembe kuporodott. Felkaptam a távirányított és végig néztem a csatornákat. Nem volt semmi érdekes műsor, így a zene csatornára kapcsoltam.

-          És most következzen a tinik bálványa, a One Direction - mondta nevetve a műsorvezető .

    A One Thing számukat énekelték, majd egy ismerős érzés fogott el, amikor megpillantottam Harry arcát és göndör haját. De nem sokáig láthattam, mert anyám megfogta a távirányítót és elkapcsolta.

- Anya én azt még néztem! – mondtam fagyosan. Majd az egyik kedvenc főző műsorára vitte, bár nem tudom, hogy minek nézi, ha nem is szokott főzni.

- Inkább menj fel a szobádba és rakj rendet! – mondta komoran.

Menj fel a szobádba és rakj rendet.. Mondtam volna vissza gúnyosan, de okos enged, szamár szenved. Így felálltam a kanapéról és a konyhába vittem a teás bögrémet, majd felmentem a szobámba. Bár lehet, hogy anyának egy kissé igaza is volt, úgy nézett ki a szobám, mintha egy atombomba robban volna fel benne. Lassan és unalmasan elkezdtem összepakolni a ruháimat, és a szennyeseket a mosógépbe tettem. Majd fáradtan dőltem le az ágyamra. 

~~~~

Valahogy elnyomott az álom, majd egy telefon csörgésre ébredtem fel. Atyám, már 12 : 50 lenne ? Jó sokáig aludtam.. 

-          Szia, A.D .

-          Szia Hen. Áh olyan kár, hogy nem maradtál a koncerten..- mondta sajnálkozva

-          Most már én is így gondolom az egészet, hogy jobb lett volna ott, mint felkutatni egész London-t anya miatt.. - mondtam bosszúsan.

-          Na, mi történt? kérdezte

-          Áh, semmi, szokásos dolgok. Anya már itthon volt, amikor hazaértem. Azt mondta, hogy Edna nénihez ment le..

-          Látod én mondtam, hogy oda ment el..

-          De akkor minek írta azt, hogy bevásárolni megy? – kérdeztem. De ezt már nem is ő tőle, ha nem inkább magamtól.

-          Én azt már nem tudom..

-          Mehetünk Adison? - hallottam egy ismerős hangot.

-          Persze egy pillanat.-  mondta, de nem a telefonba

-          Bocsi Hen csak még Zayn-ék vagyok.- mondta nevetve.

-          Jah értem. - Esküszöm, már egészen elhanyagol.

-          Figyelj, találkozunk 4 óra fele? - kérdezte

-          Rendben. De most én is megyek, mert van egy kis elintézni valóm.

-          Okosam Hen. Szia. Akkor majd 4 kor.

Amikor letettem a telefonom, eszembe jutott a mai programom 4 – ig . Mivel most 12 : 55 van, így lehet el kéne néznem Grace nagyihoz. Már úgy is nagyon rég voltam nála. Igen ez az. Elmegyek Grace nagyihoz. Felkaptam a felsőmet, és már viharoztam is ki az ajtón. Szomorúan vettem észre, hogy oda kint esett az eső, így feltettem a kapucnimat. Lassan odamentem a buszváróhoz, és szerencsémre éppen 5 perc múlva jött a busz. Amikor felszálltam, körbe néztem , hátha van üres hely. Szerencsére még volt egy szabad hely hátul. De vajon nem fog megharagudni Grace nagyi, hogy ilyen hirtelen állitok be hozzá? . Szerintem még örülni is fog, hogy végre 2 év után meglátogatom. Bevallom, nagyon furcsán érzem magam, hogy ennyi év után csak úgy beállítok hozzá. De biztos, hogy nem fogom megmondani neki a teljes igazságot arról, hogy miért is mentem el hozzá. Szerintem őrültnek tartana, ha azt mondanám neki, hogy anyám miatt jöttem el hozzá. És egy kis mini buszt vettem észre ahogy elhaladt a busz mellett. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy Adison-t láttam az anyós ülésen. És igen most sem képzelődöm. De biztos, hogy Adison nem olyan, hogy haza fuvaroztassa magát Zayn-el. De most miért is gondolok rájuk? Éppen ezért megyek le Grace nagyihoz, hogy kipihenhessem a nagy városi sztresses napokat, és elfelejtsek mindent, és mindenkit. És végre igyak olyan finom limonádét, amit mindig gyerekkoromba készített, de sosem árulta el a titkát, így mindig izgatottan mentem el hozzá, még kiskoromban, hogy végre "Grace nagyi féle" limonádét ihatok. Végre megérkeztünk a végállomáshoz, így kifizettem az utat, majd lehuppantam a vizes járdára. Egy földúton kellett keresztülmenni, hogy elérkezzem Grace nagyi házához. Nem is farmon lakott, hanem egy kisebb eldugott faluban. Imádtam mindig ide jönni. Olyan volt nyáron, mintha egy mesébe csöppentem volna. És most nyár volt. Finom rózsa illatok lengtek a levegőben és pár nyulat is láttam. Végre beérkeztem a falu központjába. Hát egész más volt itt, mint ott kint. Olyan érzés volt, mintha igen, végre hazaérkeztem volna. Párok járkáltak és ültek le a szökőkúthoz kirakodott padokra. A szememmel nagyi házát kerestem és végre felismertem a kertes házát, pár utcával lejjebb. A jól ismert illatok keringtek, ott volt az udvaron a hintám, mit még kiskoromban a nagyapa épített nekem. Jó volt gyereknek lenni. Majd amikor kinyitottam a kiskaput, Magdeleine dörgölődzött a lábamhoz. Bekopogtam nagyi ajtaján, majd egy kipirult arcú néni nézett vissza rám. Először csodálkozva nézegetett, majd láttam, hogy egy könnycsepp ki hullott a szeméből.

-          Nagyi. – mondtam már én is könnyezve.

-          Atya úr isten. – mondta nevetve. – Hogy kerülsz te ide ? – nézett rám csodálkozva majd megölelt.

-          Jajj ne ölelkezzünk az ajtóban, gyere beljebb. - mondta majd behúzott az ajtón.

-          Frank képzeld, ki van itt! rikította a konyhába.

De meg sem várva a választ behúzott a konyhába és ott megláttam a nagypapát.

-          Henriett? – kérdezte megdöbbenve, de láttam, hogy nagyon örül a látogatásomnak. Sosem tudta az érzéseit leplezni. Olyan jó volt újra látni őket. Nagypapa annyira hasonlított apára, így ha mindig belenéztem a szemébe az ő arca jutott az eszembe. Grace nagyi hirtelen lenyomott egy székre. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy vizes pulcsiban ülök az asztalnál, de ez nem London és nem egy előkelő étterem. Néha szerettem ha keresztül néznek rajtam az emberek. De pár perc múlva hallottam, hogy az ajtó kinyílik. Mivel vékonyak itt a falak , minden nesz hallatszik.

-          Megjöttem Grace néni.- hallottam egy kellemes és igen ismerős hangot.

Majd szemben találtam magam egy ismerős szempárral.